Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Fradi már pólóban is kevés Debrecennek

| 2012. 04. 12. | 22:18:12
Debrecen - A nemzetközi kupaindulást jelentő ötödik helyért a Fradit kipipálta a Gyöngyösi-gárda, miután a hazai győzelem után a fővárosban is magabiztosan diadalmaskodott.
A Fradi már pólóban is kevés Debrecennek
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A két győzelemig tartó párharc első, debreceni összecsapásán Vargáék 10-6-ra múlták felül a szebb napokat is megélt riválist, s azzal a feltett szándékkel utaztak Budapestre, hogy nem adnak esélyt az ellenfélnek, azaz 2-0-val abszolválják a továbbjutást. Az első két negyedben még tartotta magát a Ferencváros, a hajdúságiak először a második negyedben vezettek Bugajcsuk találatával (2-3), s innentől kezdve már a Fradi futott az eredmény után, de nem sokáig.

Szó sincs arról, hogy egyenlítettek a zöld-fehérek, éppen ellenkezőleg, nem bírták a tempót; s a harmadik menetben csúnyán lemaradtak. A debreceniek ebben a játékrészben nem kevesebb, mint hat góllal (1-7) múlták felül Ambrus Tamás csapatát. Varga Tamás, Misics és Létay ellenállhatatlan volt, el is dőlt a meccs. A tisztesség, no meg a rend kedvéért még az utolsó negyedet is megnyerte a vendégcsapat, így vitán felül nyerte meg a párharcot.

A nemzetközi kupaindulást jelentő ötödik helyért már sokkal erősebb ellenfelet kell legyőznie a Gyöngyösi-gárdának. A papírforma szerint a Szolnokkal találkoznak a mienk. A második mérkőzést a Szolnok-Szentes párharcban pénteken rendezik, de az első meccs eredménye után (21-9-re nyertek a szolnokiak) nehéz elképzelni, hogy egyenlíteni tud a Csongrád megyei alakulat.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Nagy Márton: szükség van a kínai kapcsolatokra
Azt mondta, erősíteni kell a két ország közötti együttműködést.
Tervezhetik a debreceni óriás kamionparkolót
Az egyik cég négyszer annyit kért volna a munkáért, mint a nyertes.
Támogatott tartalom
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Furka Andrea a Richter Érdemérem különdíját kapta. .
Villás Galéria: kincsek kalapács alatt
Villás Galéria: kincsek kalapács alatt
Ismét festmény- és műtárgyárverést tartanak Debrecenben.
AI-ok randiznak a Betone új podcastjában
AI-ok randiznak a Betone új podcastjában
A Betone kiderítette, elveheti-e az AI az kreatív szakemberek munkáját.