Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Olcsón megúszta a Real Madrid

| 2010. 12. 01. | 10:13:29
Nyon – Ha a DVSC vagy egy másik kiscsapat teszi ugyanezt, akkor az UEFA drákói szigorral sújt le. A Real Madrid azonban más. A fociban vannak egyenlők és egyenlőbbek.
Olcsón megúszta a Real Madrid
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Meghozta döntését az UEFA az Real Madrid Ajax elleni gyanús BL-kiállításaival kapcsolatban. Az eset még önmagában nem is lenne olyan meglepő, de a két játékos büntetését a kamerák felvételeinek tanúsága szerint jelentős madridi diskurzus előzte meg. A két kiállítással eldőlt, hogy Alonso és Ramos az immáron tét nélküli hatodik fordulóban nem léphet majd pályára, és így a sárga lapok tekintetében tiszta lappal kezdik majd a nyolcaddöntőt.

Az UEFA fegyelmi bizottságának döntése alapján José Mourinhónak 1+1 mérkőzést kell a lelátón töltenie (a tét nélküli, Auxerre ellenin) , ebből a második találkozó (azaz a nyolcaddöntő első meccsére vonatkozó) egyelőre 3 évre felfüggesztett ítélet. Emellett 40 ezer eurós büntetést kell az Európai Labdarúgó Szövetség kasszájába fizetnie a portugálnak.

Szintén pénzbüntetésben részesültek „a konspirációban" résztvevők, a két kiállított Xabi Alonso és Sergio Ramos 20-20 ezer, Iker Casillas 10, Jerzy Dudek pedig 5 ezer eurós pénzbírságot kapott. Emellett a klub is kapott a financiális fegyelmezésből, csapatszinten 120 ezer eurót kénytelenek kifizetni a szövetség számlájára.

Xabi Alonso és Sergio Ramos kiállítása természetesen érvényben marad, de mindkettejüknek csak az Auxerre elleni találkozót kell kihagynia – írja a pepsifoci.hu.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Visszavágott a DVSE a Fehérvárnak
Visszavágott a DVSE a Fehérvárnak
Zsinórban hatodik győzelmét aratta a DVSE-Master Good.
Futsal: a DEAC a női elődöntős
Futsal: a DEAC a női elődöntős
A Tolna-Mözzsel mérkőznek.
Gazdaság
Debrecen bevásárolna a környezetet ellenőrző rendszeréhez
A Zöld Kódexben kijelölték az irányt.
A benzin olcsóbb, a dízel drágább, mint a szomszédoknál
Magyar Ásványolaj Szövetség tájékoztatója.
A Termál Hotel és a Régi Vigadó is megújul
Építési vállalkozót keres az Aquaticum Debrecen Kft.
Debrecen is szóba került a kínai elnök látogatásán
Magyarország ebben az együttműködésben nem veszélyt, hanem lehetőséget lát - mondta az államfő.
Állami támogatást adnak a munkásszállók építéséhez
Vannak fontos kitételek, például a szobák ágyszámára vonatkozóan is.
Támogatott tartalom
A jövő kórháza az egészséges kórházi dolgozókon múlik
A jövő kórháza az egészséges kórházi dolgozókon múlik
6 millió mozgással töltött perc. Díjat kapott a Debreceni Egyetem Klinikai Központ is.
Munkaruhákat vásárolna a debreceni vállalat
Munkaruhákat vásárolna a debreceni vállalat
A DV Parking Kft. beszerzési hirdetménye.
Madarak és fák hónapja Debrecen város kisvasútjával
Madarak és fák hónapja Debrecen város kisvasútjával
Fészekleső túra, madárgyűrűzés, interaktív foglalkozás és erdei túra is lesz.
Felújítanak a Hatvan utcán 32 parkolóhelyet
Felújítanak a Hatvan utcán 32 parkolóhelyet
A DV Parking Kft. beszerzési hirdetménye.