A Zúzógép, aki majdnem úgy járt, mint Marian Cozma
Cívishír: – Mi újság a Hajdúsági Zúzógéppel Budapesten?
Matolcsi József: – Készülődünk a nagy költözésre. Budapesthez már semmi sem köt. Elég volt.
Cívishír: – Bölcs döntés! Hajdúság tárt karokkal várja haza híres bokszolóját.
Matolcsi József: – Köszönöm, de nem hazatérek, hanem Békéscsabára költözöm. Ott él a menedzserem, Giuseppe Lauri, akihez talán betársulok, és megpróbálok csiszolatlan gyémántokra lelni a keleti végeken.
Cívishír: – Csak nem promóterré avanzsálsz?
Matolcsi József: – Valami olyasmi lennék, rengeteg tehetséges sportoló van Debrecenben és a környékén, nem mindenki találja meg a számítását az amatőr bokszban, a profiban talán látnak majd fantáziát.
Cívishír: – Elég volt a pofonokból?
Matolcsi József: – Harmincöt éves vagyok, most úgy érzem, hogy két év még van bennem. Ezt az időszakot meghúzom, hátha sikerül ismét komolyabb eredményeket elérni! Arról van szó, hogy kipróbálom azt is, milyen a boksz, amikor az ember nyakig benne van, de a szorítón kívül.
Cívishír: – Azzal a lehetőséggel nem számolsz, hogy majd élsz, mint Marci Hevesen, ha szögre akasztod a kesztyűt?
Matolcsi József: – A boksztól nagyon nehéz elszakadni, szerintem számomra lehetetlen.
Cívishír: – Értem én, csak a zsebedben akartam cselesen túrkálni. Szóval anyagilag megtehetnéd, hogy csak lógatod a lábad, ha visszavonulsz? A profi boksz elvégre a pénzről szól.
Matolcsi József: – A világon kevés bunyós tud megélni a meccspénzből.
Cívishír: – Mayweather és Pacquiao egészen jól eléldegél...
Matolcsi József: – A sportág csúcsa más lapra tartozik. A második vonalban már vért kell izzadni. Amikor a kilencvenes évek derekán Amerikában jártam, Ohio bajnoka, Lamar Davies mellékállásban kamiont vezetett. Én voltam a boksz mellett szobafestő és építőipari munkás is.
Cívishír: – Meg kidobó egy diszkóban, ahol majdnem úgy jártál, mint Marian Cozma.
Matolcsi József: – Nem sok hiányzott, talán egy centi se. Csúnyán megszúrtak néhány éve, de helyesbítenem kell, kidobó nem voltam. A barátom felügyelt a rendre a diszkóban, nem én. Őt támadták meg, neki próbáltam segíteni. Úgy leszúrtak, hogy kis híján elvéreztem.
Cívishír: – Ugye nem szoktál friss pogácsát küldeni az elkövetőnek a börtönbe?
Matolcsi József: – Azt sem tudom, hol ül, ha ül egyáltalán. Bár valószínű, hogy rács mögött van, mert sokszorosan büntetett előéletűként mártotta belém a kést.
Cívishír: – Lapozzunk! Egyszer már majdnem eltemettek? Hogy is volt az?
Matolcsi József: – Meghalt Matolcsi József - ezzel a címmel hozta a sajtó a hírt, és nyilván mindenki rám gondolt. Egy Matolcsi József tényleg meghalt, csak az egy hatvanon felüli amatőr pingpongversenyző volt. Másnap találkoztam az utcán egy ismerőssel, aki falfehéren bámult rám, és azt kérdezte, hogy „Józsikám, te tegnap meghaltál, mit keres itt?"
Cívishír: – Ez azért elég morbid sztori volt, nem gondolod?
Matolcsi József: – Dehogynem. Furcsa érzés kerített hatalmába. Bár egy idő után csak nevettem, mondván, hogy akinek halálhírét keltik, sokáig fog élni.
Cívishír: – Búcsúzzunk bunyóval! Van már kiszemelt a Hajdúságból?
Matolcsi József: – Még semmi konkrétummal nem szolgálhatok. Ezt követően járom végig a környéket, mert bár ezer szállal kötődöm Debrecenhez, amióta elmentem, felnőtt egy generáció, sok az új arc. Olvasom, hogy az ifjúsági Európa-bajnok Móna Imre gumiszerelőként dolgozik. Őt biztosan megkeresem, hátha tudok neki jobbat ajánlani!
Cs. Bereczki Attila
