Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Kartellgyanú merült fel a debreceni DH Szerviznél

| 2010. 10. 22. | 10:37:50
Debrecen – Kartellt gyanít a Gazdasági Versenyhivatal két, a Főtáv Zrt. egy közbeszerzésén indult két cég, a Techem Kft. és a Dh-Szerviz Debreceni Hőszolgáltató Szerviz, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. között.
Kartellgyanú merült fel a debreceni DH Szerviznél
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A GVH október 20-án előzetes értesítés nélküli helyszíni szemlét tartott a két cég székhelyén, a versenyfelügyeleti eljárás elindult, ennek lefolytatására a törvény szerint 6 hónap áll rendelkezésre, amely az ügy bonyolultságától függően két alkalommal szintén 6 hónappal meghosszabbítható. A Főtáv Zrt. 2009-ben írt ki közbeszerzési eljárásokat a távhővel ellátott lakások pályázati konstrukcióban megvalósuló fűtéskorszerűsítési munkáira, valamint keretmegállapodáson alapuló szerződések kötésére a Főtáv Zrt. rendszerébe csatlakozó, távhővel ellátott lakások hőfelhasználásának csökkentése céljából a szekunder fűtési rendszerek mérhetővé és szabályozhatóvá tétele, egyedi mérő-, és szabályozóeszközök beépítése, valamint a pályázati konstrukcióban megvalósuló fűtéskorszerűsítési munkákhoz kapcsolódó pályázat készítési feladatok elvégzése érdekében.

A GVH rendelkezésére álló adatok alapján megállapítható, hogy a Techem Kft. és a DH-Szerviz Kft. ezekben az eljárásokban ajánlattevőként vettek részt, és a rendelkezésre álló adatok alapján alaposan feltehető, hogy ilyen minőségükben az egyes tenderekre vonatkozóan megállapodtak a várható nyertes személyéről, illetve a beadandó ajánlati ár mértékéről is.

A feltártak alapján nem zárható ki az sem, hogy a két megnevezett közbeszerzési eljáráson túl a hasonló tárgyú, szintén a Főtáv Zrt. által 2009-ben kiírt közbeszerzési eljárásokon is ilyen magatartást tanúsítottak. A versenyhivatal gyanúja szerint e magatartásával a két cég feltételezhetően megsértette a versenytörvény versenykorlátozó megállapodások tilalmára vonatkozó rendelkezéseit.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Az eső miatt nem léphet pályára Marozsán
Az eső miatt nem léphet pályára Marozsán
A szoboszlói teniszező párosban mérettette volna meg magát.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
A dolgozói létszám megduplázódik a bővítéssel.
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
A födém belső vízszigetelése tönkrement.
Szakítanának a fenntarthatatlanná vált gyakorlattal a reformátusok a Püspöki palotában
Ha minden úgy megy tovább, ahogy eddig, az összes ingatlan elértéktelenedik – érvelnek.
Támogatott tartalom
Comic Con őrület Budapesten: rekordszámú rajongó ünnepelte a popkultúrát
Comic Con őrület Budapesten: rekordszámú rajongó ünnepelte a popkultúrát
Óriási sikerrel zárult a hétvégi Budapest Mastercard Comic Con, amelyre minden eddiginél többen voltak kíváncsiak.
A debreceni cégcsoport tagja 3 milliárd forintot fektetett be
A debreceni cégcsoport tagja 3 milliárd forintot fektetett be
Elérte legmagasabb pontját az ipari csarnok épülete Szentgotthárdon.
Gyermeknap a Zsuzsival
Gyermeknap a Zsuzsival
Az idén 142 éves erdei kisvasútja nagyszabású gyermeknapi programokkal kedveskedik utasainak.