A kis Loki és a DEAC is rangadót nyert
Igazi rangadó várt a DVSC II. együttesére az NB III. Észak-keleti csoportjának 27. fordulójában. Máté Péter vezetőedző alakulata május 6-án, vasárnap a Kisvárda második csapatát fogadta a Dóczy utcai egyetemi sporttelepen, s a tét az volt, hogy győzelme esetén akár a dobgóra is felléphet. Így is tett!
A találkozó első félidejében helyenként kifejezetten jó volt az iram, mindkét csapat próbálkozott, ám a motiváltan és jobban futballozó kis Loki tudott előnyt szerezni a szünetre. A második játékrész nagy részében is egyértelmű volt a mienk dominanciája, sikerült is biztossá tenni a sikert.
NB III., Észak-keleti csoport, 27. forduló
DVSC II.-Kisvárda II. 2-0 (1-0).
Debrecen, 200 néző. Vezette: Nagy A.
DVSC II.: Csapó – Nagy R., Gellén, Soroka (Vaskó, 21.), Sipos, Fábián, Takács B. (Polozhyi, 80.), Kohut, Doktor (Cibla, 72.) Horváth Z. (Bökönyi, 80.), Egri (Szakács, 72.). Vezetőedző: Máté Péter.
Gól: Kohut (40.), Fábián (69.).
A DEAC-ot azonos pontszámmal üldöző, hatodik helyezett Eger fogadta vasárnap délután. A találkozón Urbin Péter együttese 2-1-es győzelmet aratott.
NB III Északkeleti csoport 27. forduló
Eger SE–DEAC 1–2 (0–1)
DEAC: Ratku – Sándor, Herczku, Lakatos, Korhut, – Lénárt (Tomola 88.), Soltész, Virág (Szabó 45.), Papp G. – Tochukwu (Vincze 92.), Tóth D. (Trencsényi 73.)
Gól: Virág (44.), Papp G. (81.), illetve Balázs (83.)
Kiállítva: Juhász (60.)