Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Komoly előkészületek a hajdú-bihari öntözés fejlesztésére

| 2019. 03. 21. | 11:28:00
Számos csatorna szerepel a megvalósítandó projektek között.
Komoly előkészületek a hajdú-bihari öntözés fejlesztésére
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Több mint 300 millió forintot költ a kormány Hajdú-Bihart érintő 2020-as öntözésfejlesztések idei előkészítő munkálataira, tervezési feladataira – derül ki a március 20-i Magyar Közlönyből. A kormányhatározat szerint a kabinet egyetért a beruházások koncepciójával, az előkészítés az Országos Vízügyi Főigazgatóság feladata lesz.

[Beillesztett cikk: Egy boldog agrárminiszter korszakváltásról beszélt Derecskén]

A nyolc projekt között két Hajdú-Bihar megyéhez kötődőt találni. Így 2019 végére bruttó 274 millió forint költséggel lezajlik a Keleti-főcsatorna 1-es bögéhez (duzzasztott folyószakasz) kapcsolódó rekonstrukciós munkák előkészítése. Ez az összesen 98 kilométer hosszú, Tiszalöktől Bakonszegig tartó csatornának a Tiszavasvári (Szabolcs-Szatmár-Bereg), Hajdúnánás, Hajdúböszörmény és Balmazújváros térségébe eső szakaszát érinti.

További 30 millió forintot irányoztak elő a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (Tivizig) kezelésében lévő úgynevezett kettős működésű – belvíz és öntözővíz szállításra egyaránt hivatott – csatornák megújításának előkészítésére. Ilyenből van több is:

  • Tisza-II. szivárgó csatorna, Tiszafüred (Jász-Nagykun-Szolnok) és Egyek
  • Vidi-ér, Hajdúböszörmény és Hajdúnánás
  • Osztáspusztai csatorna, Földes
  • Köles-ér, Bihartorda
  • Pallagi I. mellékcsatorna, Kaba és Tetétlen
  • Berek-ér, Puszta-ér, Biharnagybajom, Bihardancsháza, Nagyrábé és Bihartorda
  • Gátszigeti-csatorna, Nagyrábé
  • Bágyi-mellékcsatorna, Görbeháza

A vízügyi változásokról ebben a Cívishír-cikkben beszélt Nagy István agrárminiszter.

RaL

Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Átalakulás előtt a „jövő városrésze” Debrecenben
Átalakulás előtt a „jövő városrésze” Debrecenben
Nagy területeken tennének lehetővé mind lakáscélú, mind kereskedelmi fejlesztéseket.
Az államtitkár is kipróbálta a józsai futópályát
Az államtitkár is kipróbálta a józsai futópályát
Az utóbbi évek debreceni fejlesztései példaértékűek - mondta.
Elítélték a 22 emeletes felrobbantásával fenyegetőzőt
Elítélték a 22 emeletes felrobbantásával fenyegetőzőt
Az elmeállapota súlyos fokban korlátozott - állapította meg a Debreceni Járásbíróság.
Kósa Lajos Texasból jelentkezett be
Kósa Lajos Texasból jelentkezett be
A debreceni politikus implementálná a magyar rendszert.
ATB-vel mulat a 10 éves HALL
ATB-vel mulat a 10 éves HALL
A nagyerdei szórakozóhely születésnapot ünnepel. Kezeket fel, Debrecen!
Egy civilt indít a Jobbik Debrecenben
Egy civilt indít a Jobbik Debrecenben
Tóth-Beeri Szilvia nem nézi jó szemmel az akkumulátoripari beruházásokat.
Lezártak egy debreceni buszmegállót
Lezártak egy debreceni buszmegállót
Útfelújítást végeznek.
Vizsgabiztost akart átverni egy hajdúszováti
Vizsgabiztost akart átverni egy hajdúszováti
Hamis iratokkal szeretett volna jogosítványt szerezni.
Volt férje élettársát zaklatta
Volt férje élettársát zaklatta
Vádat emelt a Debreceni Járási Ügyészség.
Debrecenben elindult az ITalent Mentorprogram
Debrecenben elindult az ITalent Mentorprogram
Tizenegy tehetséges középiskolás kap lehetőséget.
Rekordszámú külföldi hallgató Debrecenben
Rekordszámú külföldi hallgató Debrecenben
Csaknem 7800-an tanulnak az egyetemen.
Átalakulás előtt a „jövő városrésze” Debrecenben
Átalakulás előtt a „jövő városrésze” Debrecenben
Nagy területeken tennének lehetővé mind lakáscélú, mind kereskedelmi fejlesztéseket.
Ismét meghosszabbították a kamatstopot
Ismét meghosszabbították a kamatstopot
2022 januárjában vezették be az intézkedést.
Orbán: jön a 14. havi nyugdíj
Orbán: jön a 14. havi nyugdíj
Jövőre egy heti összeget kapnak az érintettek.
Szolidaritási adó: Balmazújváros sokallja az összeget
Szolidaritási adó: Balmazújváros sokallja az összeget
Egyeztetést folytatnak a minisztériummal és az államkincstárral.
Tovább emelkednek az üzemanyagárak
Tovább emelkednek az üzemanyagárak
Rossz hír az autósoknak.
Energetikai fejlesztések Berettyóújfaluban
Energetikai fejlesztések Berettyóújfaluban
A város újabb lépést tett a fenntarthatóság felé.
Balmazújváros Debrecennél is többet fizet
Balmazújváros Debrecennél is többet fizet
Cél a vidéki Magyarország élhetőségének és népességmegtartásának támogatása.
Karácsonyiajándék-vásárlás: megtört a lendület
Karácsonyiajándék-vásárlás: megtört a lendület
Átlagosan 75 ezer forint elköltését tervezik a magyarok.
Fontos új út és körfogalom a Tégláskertben
Fontos új út és körfogalom a Tégláskertben
A falusias Debrecen már a délnyugati „kertekben” is a múlté.
Bankszövetség: az adóemelés a teljes gazdaságot sújtja
Bankszövetség: az adóemelés a teljes gazdaságot sújtja
Értetlenül állnak az úgynevezett extraprofitadó tervezett emelése előtt.
„Szupermenzák” jönnek létre Debrecenben
„Szupermenzák” jönnek létre Debrecenben
A szabadszedés az egyértelmű új irány; öt újabb iskolát vonnak be ebbe a körbe.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
47-es négysávosítása: folyamatosak az egyeztetések
47-es négysávosítása: folyamatosak az egyeztetések
2029-re készülhet el a Békéscsaba–Berettyóújfalu közti szakasz terve.
Hirdetés
Hirdetés
A pótselejtező küszöbén a magyar válogatott
A pótselejtező küszöbén a magyar válogatott
Varga Barnabás fejesével nyert a nemzeti együttes.
Hirdetés
Hirdetés
Közelednek az év leggyorsabb hullócsillagai
Közelednek az év leggyorsabb hullócsillagai
Szabad szemmel is láthatóak lesznek.
Gazdaság
Ismét meghosszabbították a kamatstopot
2022 januárjában vezették be az intézkedést.
Orbán: jön a 14. havi nyugdíj
Jövőre egy heti összeget kapnak az érintettek.
Szolidaritási adó: Balmazújváros sokallja az összeget
Egyeztetést folytatnak a minisztériummal és az államkincstárral.
Tovább emelkednek az üzemanyagárak
Rossz hír az autósoknak.
Energetikai fejlesztések Berettyóújfaluban
A város újabb lépést tett a fenntarthatóság felé.
Támogatott tartalom
Hajdú-bihari településekre gurul el a Lidl
Hajdú-bihari településekre gurul el a Lidl
A Lidl Magyarország új, úttörő kezdeményezéssel állt elő: ha a vásárló nem tud eljutni a boltba, akkor a bolt megy el hozzá.
Jövedelem, vállalati kultúra: ez is fontos a jövő mérnökeinek
Jövedelem, vállalati kultúra: ez is fontos a jövő mérnökeinek
Kiemelt volt az érdeklődés a Sensirion standjánál, a XI. Gépészeti Szakkiállításon és Állásbörzén.
Gospel Karácsony: a szeretet és az összefogás ünnepe Debrecenben
Gospel Karácsony: a szeretet és az összefogás ünnepe Debrecenben
Idén Dallasból érkezik egy harmincfős énekegyüttes. +Videók
Hirdetés
Hirdetés