Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Kemény csatára készülnek a debreceniek

deac.hu | 2024. 11. 08. | 16:02:01
Az örökmérleg minimális debreceni fölényt mutat.
Kemény csatára készülnek a debreceniek
Andjelko Mandicsnak, a DEAC edzőjének valamit ki kell találnia (Fotó: Cívishír)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Zalaegerszeg együttesét fogadja az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban a DEAC kosárlabdacsapata az NB I. 9. fordulójában.

A cívisvárosiak jelenleg a 4. helyen állnak a tabellán, egy hétvégi Zalaegerszeg elleni sikerrel pedig megszilárdíthatják pozíciójukat az élmezőnyben. A vasárnapi ellenfél ötvenszázalékos mérleggel jelenleg a 7. bajnokságban, s bár játékoskeretük erőssége alapján akár előkelőbb pozícióban is állhatnának. A zalaiak elsősorban otthonukban nyújtanak eddig stabil teljesítményt, és az első idegenbeli sikerük még várat magára, hiszen bár Oroszlányban, Fehérváron és Körmenden is reális esélyük volt a győzelemre, a végjátékokból rendre ők jöttek ki vesztesen.

A legérdekesebb párharc egyértelműen a palánkok alatt várható, hiszen az egykori debreceni közönségkedvenc, Tóth Ádám már szülővárosa csapatát erősíti, míg az előző két kiírásban épp Egerszegen kosarazó Danilo Osztojics idén már a hajdúságiak meghatározó embere. A klasszikus irányító nélkül játszó ZTE játékát a center mellett amerikai négyese határozza meg, de a Takács testvérekre, Keller Ivánra és Sitku Mártonra épülő „kiegészítő személyzetük” is okozhatnak kellemetlen perceket - írja a deac.hu szakértője.

Az örökmérleg minimális debreceni fölényt mutat, hiszen az eddig húsz ütközetből tizenegy alkalommal a fehér-feketék, kilencszer pedig a dunántúliak kerültek ki győztesen. A mögöttünk álló szezonban mindkét alapszakasz meccset a ZTE nyerte, a rájátszásban pedig egy sokáig emlékezetes párharcot vívtak egymással a csapatok, a mindent eldöntő ötödik meccsen csak az utolsó támadás döntött az elődöntőbe jutásról. A csapatok legutóbbi két debreceni fellépése hosszabbításba torkollott, mely vasárnap is vastagon benne van a pakliban, ám ha a Körmend vagy az NKA elleni idegenbeli formájával rukkol elő a DEAC, akkor jó eséllyel megszerezheti ötödik sikerét is a bajnokságban.

Az állás
1Falco7014648510
2Szolnok7014591536
3Atomerőmű SE7115725610
4DEAC4210457444
5Pécs5313655661
6Alba Fehérvár339563530
7ZTE KK4412750673
8Sopron KC3511621642
9Körmend3511696728
10Kecskemét259506559
11Honvéd2610576667
12Szeged2610586684
13Oroszlány2610604642
14PVSK168542634
Hirdetés
További híreink
DVSC: megvan a BL-meccsek sorrendje
DVSC: megvan a BL-meccsek sorrendje
A debreceniek Podgoricában kezdenek.
Magyar Kupa: Nógrádban kezd a Debrecen
Magyar Kupa: Nógrádban kezd a Debrecen
Egy mérkőzésen dől el a továbbjutás.
Újra együtt a debreceni lányok
Újra együtt a debreceni lányok
A DVSC rendkívül zsúfolt idény elé néz.
Debreceni  rekord a visegrádi négyek viadalán
Debreceni rekord a visegrádi négyek viadalán
Vizsgaidőszak alatt ez megsüvegelendő teljesítmény.
Wimbledon: megdőlt a magyar győzelmi csúcs
Wimbledon: megdőlt a magyar győzelmi csúcs
Marozsán Fábián is jól keresett.
Vizes vb, ami a magyaroknak jól szokott elsülni
Vizes vb, ami a magyaroknak jól szokott elsülni
Vízilabdában a férfiaknál és a nőknél is bármi elképzelhető.
Bódi Ádámot eladta a Kazincbarcika
Bódi Ádámot eladta a Kazincbarcika
A korábbi debreceni ikon nem lesz újra NB I-es játékos.
Az egyetemi sportcampus tovább fejlődik Debrecenben
Az egyetemi sportcampus tovább fejlődik Debrecenben
A teniszezők is öltőzőt kapnak a DEAC-pályán.
Újabb védőt igazolt a Debrecen
Újabb védőt igazolt a Debrecen
A fővárosból szerződött a DEAC-hoz.
Klubvilágbajnokság: négyet kapott a Real Madrid
Klubvilágbajnokság: négyet kapott a Real Madrid
Francia-angol döntőt rendeznek.
Kemény dió volt a DEAC-nak a Nyíregyháza
Kemény dió volt a DEAC-nak a Nyíregyháza
A debreceniek edzőmeccsen kaptak ki a Szparitól.
A Fradiból érkezett a Loki új kapusa
A Fradiból érkezett a Loki új kapusa
A Debrecen kölcsönvette a játékost.
Magyar bajnok és kupagyőztes a DEAC új igazolása
Magyar bajnok és kupagyőztes a DEAC új igazolása
Bojan Szubotics Debrecenben folytatja.
Távozik Debrecenből a klubrekorder
Távozik Debrecenből a klubrekorder
Nem hosszabbította meg a szerződését.
Debrecenben marad a szerb center
Debrecenben marad a szerb center
Meghosszabbította a szerződését.
A debreceni csapatkapitány a válogatottban!
A debreceni csapatkapitány a válogatottban!
VB-előselejtezőre készül a nemzeti gárda.
Történelmi sikereket ünnepelt a debreceni akadémia
Történelmi sikereket ünnepelt a debreceni akadémia
A DEAC kosarasai három bajnoki trófeát is elhódítottak.
Két tehetségével is hosszabbított a Debrecen
Két tehetségével is hosszabbított a Debrecen
Egyre több szerep juthat nekik a felnőttek között.
Szakmai stábjával hosszabbított a DEAC
Szakmai stábjával hosszabbított a DEAC
Pethő Ákos és Jávor Barna is marad Debrecenben.
Magabiztos körmendi győzelmével 5. a DEAC
Magabiztos körmendi győzelmével 5. a DEAC
A debreceniek kiharcolták a szakosztály történetének második legsikeresebb szereplését.
Megvédték címüket a debreceni egyetemisták
Megvédték címüket a debreceni egyetemisták
A győrieket győzték le a döntőben.
Látványos mérkőzésen került előnybe a DEAC
Látványos mérkőzésen került előnybe a DEAC
A debreceniek a következő mérkőzésen le is zárhatják a csatát.
Véget értek a DEAC-os álmok
Véget értek a DEAC-os álmok
A debreceniek nem jutottak a legjobb négy közé.
Országos bajnok a debreceni juniorcsapat
Országos bajnok a debreceni juniorcsapat
A DEAC a Sopront múlta felül a döntőben.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Álmosd jövője: turizmus, sport és a skandináv minta
Álmosd jövője: turizmus, sport és a skandináv minta
2029-ig tartó gazdasági programot fogadott el a testület – egyhangúlag.
Hirdetés
Hirdetés
Trump nagyon magas vámot vet ki az EU-ra
Trump nagyon magas vámot vet ki az EU-ra
Az unió folytatja a tárgyalásokat.
Kiadták a riasztást Hajdú-Biharra
Kiadták a riasztást Hajdú-Biharra
Újabb csapadék várható.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Otthon Start: házvásárlásnál emelkedik az árkorlát
A kormány több fontos döntést hozott.
Hajdúnánás keresi a fürdő vezetőjét
Novembertől új ügyvezető irányíthatja a gyógyfürdőt; a pályázat már nyitott.
A kisnyugdíjak megduplázását szorgalmazza a DK
Gy. Németh Erzsébet felszólította a kormányt.
Rekordszinten a bitcoin árfolyama
24 órán belül több mint 6 százalékos emelkedés.
Ellenőrizték az MNB aranytartalékát
Varga Mihály jegybankelnök rendelte el az auditot.
Támogatott tartalom
Hajdúnánáson nem csak forintban számolnak
Hajdúnánáson nem csak forintban számolnak
A Bocskai korona nem nosztalgia – valódi pénz, valódi hatással.
Különleges strandvillamos közlekedik Debrecenben
Különleges strandvillamos közlekedik Debrecenben
A célállomáson kedvezményes strandbelépő vár!
Zsuzsi születésnap
Zsuzsi születésnap
Utazzon július 12-én, szombaton a Zsuzsi vonattal!
Szeptemberben lesz a Könnyek a vízben segélykoncert
Szeptemberben lesz a Könnyek a vízben segélykoncert
Az adományozás tovább folytatódik.
Hirdetés
Hirdetés