Kamerával a református házasságkötéseken

Fiatalon sok református házasságkötést videózott Papp László, így – bár ő maga görögkatolikus – hamar képbe került a szertartásrenddel; Fekete Károly szerint a „templomozás nem sokat ér”, ha nem látszik az emberen, hogy tartozik valahova, főképpen a Jóistenhez. Debrecen polgármesterével és a Tiszántúli Református Egyházkerület püspökével Oláh István lelkipásztor beszélgetett a Nagytemplomban a magyar kultúra napja alkalmából.

Az első kérdésre, hogy melyik az első nagytemplomi élménye, Papp László egy debreceni osztálykirándulást említett. – Magam egy szatmári községben, Porcsalmán nőttem fel. Az említett kiránduláson hallottam arról először, hogy a mi kis falunk püspököt adott Debrecennek Hegymegi Kiss Áron személyében, aki 1892-től töltötte be az egyházi méltóságot. A debreceninél nagyobb templomot odáig nem láttam; a várost imádtam, a családom fele itt élt. Hogyan kerültek ide? Az ötvenes évekbeli kitelepítések során a dédnagyapámat és a nagymamám testvéreit a hortobágyi kényszermunkatáborokba deportálták. A dédnagyapám Árkustanyán halt meg, koporsóban sem engedték haza eltemetni. Az ottani többi családtag szintén nem térhetett vissza, helyette Debrecenben telepedtek le – világította meg.

Fekete Károly szintén Szabolcs-Szatmár-Bereg, azon belül Tornyospálca szülötte. A keresztény egység, az ökumené megélésére vonatkozó felvetésre azt felelte, örül, hogy a vérmes ellentétek, a bigottság ideje elmúlt, főleg, hogy még az ő fiatalsága idején is nagyobb problémákkal jártak a vegyes házasságok, családok szakadtak ketté amiatt, hogy ki római katolikus, görögkatolikus vagy éppen református. – Még a legszűkebb körben is képviselni akarták a vallást, emiatt nem volt igazi a karácsony, a húsvét. Hiszen az egyik ide ment, a másik oda. A mai világban, amikor annyi kihívás van, luxus volna még ezzel is nehezíteni az életünket. II. János Pál pápa 1991-es egyháztörténeti jelentőségű debreceni látogatása az, amihez folyamatosan visszatérünk. A római katolikus és görögkatolikus püspök testvérekkel a Szentatya nyitottságával, azzal az elkötelezettséggel kell egymás szemébe néznünk, hogy ne hozzunk szégyent e gesztusra, hanem együtt menjünk tovább – utalt a protestáns Gályarab-prédikátorok emlékoszlopának pápa általi megkoszorúzására (az 1673-1674-es pozsonyi vésztörvényszék a római katolikusok emlékezetét terheli).

Papp László a vallási különbségtételre még a nyolcvanas évekből is emlékszik. Az ő édesapja egyébként görökatolikusként református lányt vett feleségül, ahogyan ez később vele is történt. Építkeztünk a református egyházból, fogalmazhatok így – jegyezte meg. Azt is megosztotta, hogy amikor 1988-ban Magyarországon elérhetővé vált a „világútlevél”, a családja is kiváltotta a valutakeretet. Ám ő azt kérte az édesapjától, hogy Bécsben ne hűtőszekrényt vegyenek, hanem kamerát. 

– Arra gondoltam, hogy eljárok videózni az esküvőkre, különféle rendezvényekre, jó zsebpénz lesz belőle. És így is történt, idővel a református szertartást az elejétől a végéig el tudtam volna mondani. A különbségeket is megláthattam: a görögkatolikus esküvő nagyon hosszú, cirádás, a református egyszerűbb, közvetlenebb. Megmondom őszintén, nagyon szimpatikus volt.

Ha fenn, ha lenn

És mit jelent a Nagytemplom a püspök számára? Több szempontból mintaadást – mutatott rá Fekete Károly –, hiszen a padsorok, az úrasztala, a szószék elrendezése rengeteg tiszántúli református templomban így néz ki. Ez a tartalomra is érvényes: aki a Debreceni Református Kollégiumban tanult teológiát és lelkipásztor lett, az az itteni istentiszteleti rendet vitte magával a falvakba, kisvárosokba (1881 előtt ebben nem volt egységesség). A Tiszántúlon Debrecen volt a minta abban is, amit prédikáltak, s ez az egyházi vezető szerint ma sincs másként. – Amit Debrecen reformátussága elfogad és megvalósít, az ragadós, az terjed. Ezért kijelenthető, hogy a vallás szíve, lelke itt dobog. Nem a falakban, hanem az itt szocializálódó hívekben. Számomra a Nagytemplom olyan súly, hogy abból az ember, ha nem vigyáz, csak elvehet – közölte. 

Arra a kérdésre, hogy spirituális központnak tartja-e várost, Papp László igennel felelt, mondván, a Magyarországi Református Egyház központja számára Debrecen, 2015 óta itt van a magyarországi görögkatolikus egyház székhelye, miközben sok a római katolikus. – Emellett számos protestáns kisegyház van jelen és itt él az ország második legnagyobb zsidó közössége. A várospolitika kifejezetten támogató a spirituális jelleg erősítésében. Számomra a hit kapaszkodó: akkor is, ha a dolgok nagyon jól mennek és fennáll a valóságtól való elszakadás veszélye, akkor is, ha nehéz helyzetben kell fogódzót találni. Jártam olyan helyeken a világban, ahol templomokat zárnak be, mert a közösségek nem tudják fenntartani. A skóciai Aberdeenben betértem egy gyönyörű katedrálisba, amelyről kiderült, hogy szórakozóhelyként működik. Remélem, velünk ilyesmi nem fog megtörténni – jelezte. 

Fekete Károly úgy gondolja, a „spiritus loci”, vagyis a hely lelkisége azon múlik, hogy mi van a templomokon kívül. – A templomban jólelkűnek, kegyesnek lenni könnyű, de mi a helyzet az utcákon, a tereken, az otthonainkban? A templomozás nem sokat ér, ha nem látszik az emberen, hogy tartozik valahova, főképpen a Jóistenhez. Mert a személyes életünk bonyodalmaiban ez a lelkiség segít. Azt merem mondani, hogy Debrecen lelkisége nemcsak a templomokban érezhető. Ha külföldi vendégek jönnek hozzánk és elmegyünk egy sétára a belvárosban, megéreznek valamit abból, hogy ez a város más, van lelke. Ez óriási érték – hangoztatta a püspök.

Ratalics László