Elrabolta, bántalmazta exét Hajdú-Biharban

A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértése bűntett miatt folytat eljárást egy férfivel szemben. A nyomozás adatai szerint a 21 éves fiatal az autójával megjelent a volt barátnőjénél november 11-én este, majd a hajánál fogva kihúzta a házból és a kocsijába ültette.
Ezt követően az ajtókat bezárta, elindult, és többször megütötte a sértettet. Két település között a nőt kirángatta a kocsiból, elvette a ruháit, magára hagyta, és elhajtott. Nem sokkal később a férfi újra megjelent, erőszakkal beültette a volt párját az autóba, majd visszavitte egy hajdú-bihari falu szélére, és kitette.
Az egyenruhások a jelzést követően rögtön a megadott címre siettek, meghallgatták a bejelentőt, és még aznap este elfogták a férfit. A rendőrök előállították, bűnügyi őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását, amit a Debreceni Járásbíróság november 13-án elrendelt.

























































