Hajdúszoboszló a figyelem középpontjában: jön Peter Sagan és Mark Cavendish!
Erre Debrecenből is érdemes kilátogatni.
Ady Endre és Antigoné az idei magyarérettségin
Újdonság a korábbi évekhez képest az irodalmi műveltségi teszt.
Szünet után lefocizta a pályáról a DVSC-t a Ferencváros
Óriási tudásbeli különbség tátong a két együttes között. Ez most a szomorú debreceni valóság.
Legyalulta a váciakat a DVSC
Ennyire sima mérkőzésre talán senki sem számított.
Régen látott ekkora ellenzéki tömeget Debrecen; Kósa Lajosnak is üzent Magyar Péter
Varga Judit exférjének napszemüvegét 3 millió forintért árverezték el, három hajdú-bihari szegény család kapja a pénzt.
Támogatott tartalom
Most megy
Polgári benzinkutat akart kirabolni egy nagyrábéi
Nem jutott messzire.
S(z)ulimpia: fellobbant az olimpiai láng a Szoboszlói úton
A magyar sport napját ünnepelték.
Még sosem állt ilyen jól a szoboszlói teniszező
Marozsán Fábián egy helyet lépett előre.
A kis Loki és a DEAC is rangadót nyert
Fontos sikert arattak a debreceni csapatok.
Magyarérettségi: több mint 75 ezer diák vizsgázik
Aztán jön a matematika és a történelem.
A DK-s Varga Zoltán szerint Magyar Péter nem más, mint Orbán Viktor magyar hangja
Máris reagált a honatya Magyar Péter debreceni kampányrendezvényére.
Alighanem Hajdú-Bihar legkisebb bölcsődéjét avatták Újtikoson
A mini bölcsőde az óvoda területén jött létre.
Éppen akkor nem működött a kamera, amikor a debreceni Fidesz kiplakátolta a belvárost
Magyar Péternek üzennek.
Ötöslottó: kétmilliárd fölött a telitalálatos
Ezúttal sem volt ötös.
Több szempontból is történelmet írtak a magyarok
Egy héttel ezelőtt a nők is hasonló bravúrt vittek véghez.
Helyben járó
Felújítanak a Hatvan utcán 32 parkolóhelyet
A DV Parking Kft. beszerzési hirdetménye.
Debreceni hiphop Brigivel, aki sosem akarta megúszni
Ha felbukkanna a sosem látott, gazdag öcséd egy csomó dán tévéssel, ideje elhinni, hogy minden megtörténhet!
Ingyenes szúnyoglárvairtó tablettákat kapnak a debreceniek
Május 6-tól lehet átvenni.
Több mint 700 milliós munka indul a debreceni campuson
A Böszörményi úti épületeket újítják fel.
Szúnyogirtásra keres vállalkozót Debrecen
Legfeljebb 41,6 milliót szánnak a munkára.
Debreceni összefogás az ötéves Noémi gyógyulásáért
Daganatos megbetegedés miatt gondozzák Debrecenben.
Tizenkét év fegyházat kérnek a volt görögkatolikus papra Debrecenben
Júniusra napolták az előkészítő ülést.
Halápon a Bokorhegyi iskolát, Pacon a tanulószobát újítanák fel
Az UNICEF támogatásával valósulhatnak meg a beruházások.
Támogatott tartalom
Villás Galéria: kincsek kalapács alatt
Ismét festmény- és műtárgyárverést tartanak Debrecenben.
AI-ok randiznak a Betone új podcastjában
A Betone kiderítette, elveheti-e az AI az kreatív szakemberek munkáját.
Nappal 400 tonnás présgépet javít, este táncol a debreceni karbantartó
Örkényi Bátor Zétény hamar a saját lábára állt.
Különleges ajánlatok a Miele 125 éves születésnapja alkalmából már Debrecenben is
Nemcsak csúcskategóriás, hanem belépő kategóriás készülékek is elérhetők.
Campus
MotoGP helyett egyetemi területszerzés Hajdúnánáson?
A helyi képviselő-testület „nyomatékos kérést” is megfogalmazott.
Egy beteg debreceni kisfiú gyógyulásáért futnak a DEAC-osok
Eladják a kilométereiket.
Arany minősítést kapott a Debreceni Egyetem
Eddig egyetlen magyar felsőoktatási intézmény sem ért el ilyen sikert!
Reumatológia: új diagnosztikai és terápiás lehetőségekről Debrecenben
A háromnapos konferencián több mint ötven előadás hangzik el.
Az ipar és a leendő munkavállalók találkoztak a Debreceni Egyetemen
A rektor szerint a lehető legjobb helyen vannak a hallgatók.
A tehetségeket is nevelni kell – erre figyel a Debreceni Egyetem
Erről rendezett fórumot a felsőoktatási intézmény.
Közös mozgással töltődtek fel a debreceni hallgatók
Több százan sportoltak együtt.
Remekeltek a fiatal debreceni karvezetők
Az országos versenyen a legjobbak között voltak.
Bűn és bűnhődés
Négyen vertek halálra egy embert Furtán: mindannyian bíróság elé állnak
38 ezer forintot zsákmányoltak, amelyből italt vettek.
Vigyázat! A bank nevében hívnak a csalók
A telefonbeszélgetéses csalások a személyes kontaktus miatt hihetőnek tűnhetnek.
Tiltott helyen parkolt Debrecenben. De ez csak a kisebb baj volt…
Egy elhunyt hozzátartozója nevére kiállított igazolványt helyezett a szélvédő mögé.
Embercsempészek sebesítettek meg több rendőrt a magyar határ közelében
Az egyenruhások 13 figyelmeztető lövést adtak le.
Minden, ami sport
Együttérzünk a DVTK ultráival
A miskolciak elutaztak Budapestre a semmiért.