Óvodások a Való Világban
Azért legyünk korrektek: a Való Világ győzött. Fél Magyarország nézi, hogy mennyire veri cool Szandika Alekosznak, meg hogy Évi berakatja vagy bekaphatja, hogy Béciről, Gigiről, Jerzyről, és még ki tudja kiről ne is beszéljünk. Mondják persze, hogy minden meg van írva előre, és le van zsírozva végkimenetel is, sőt, az ízléssel bírók többsége nem is bírja nézni a villalakók folyamatos nyüszköléssel telített kínlódását, ám az tagadhatatlan, hogy a produkció elérte a célját: a neten bolyongók úgy kattannak rá a VV-hírekre, mint tyúk a takonyra, a bulvárlapok simán eladják vele a nyomtatott verziót is, a kereskedelmi tévé meg kaszál, mint nagyapánk fénykorában a földeken.
Szóval nem lenne elegáns szidni-köpködni az amúgy szidható-köpködhető mindennapi való valóságot, elvégre mindig azt kell figyelmezni, mi a célja egy-egy ilyen produkció létrehozásának: a nézettség, konkrétabban a pénz. Márpedig nézettség van, így aztán dől a lé is, vagyis a küldetés teljesítve: pörkölt megfőzve, férfi berúgatva, nő elélvezve, a foglalkozás elérte célját. A gond csak az, hogy nagy művalóság-faragás közepette olyanok szemébe is forgács hullik, akiknek mindennél nagyobb szükségük lenne adottságuk, vagyis a szép, tiszta, értelmes tekintet megőrzéséhez.
Gyermekeinkről van szó. Arról van szó, amit egy hiperközeli közeli ismerős (egy 3 és háromnegyed éves kislány) mesél: az óvodában a fiúk mindig nézik a Való Világot. Értik, ugye? Nem elsőcigis általános felsőről, vagy rejszolós szakmunkásképzőről beszélgetünk, hanem oviról. A magyar óvodás csemeték (tisztelet a kivételt képezőknek) tehát azzal foglalkoznak kora(?) esténként, hogy bámulják néhány teljesen zsákutcába jutott személy virtuális és rögvalóságos fetrengését, és 4-5 évesen biztos léptekkel haladnak a teljes elhülyülés tükörsima útján. A tévé persze kiteszi a karikát (tiszta lelkiismeret, mocskos szándék?), és ezzel kivonja magát a felelősség hatálya alól, marad tehát egyetlen romos bástya a gyermeklélek védelmében: a szülő. A szülő, aki egy ideig (legalább amíg a gyerek iskolába nem igazol, ahol az ilyen műsorok már kötelezőek a kortárscsoportban) mentesítheti utódját a baromsághalmaz befogadásától, vagyis viszonylag könnyen ügyelhet arra, hogy a kis Jövő Kulcsa ne a VV világában, hanem egy ennél többet mondóbb és tisztább levegőjű atmoszférában létezzen.
Úgy tűnik azonban, a tisztelt magyar szülők egy (nagy?) része tesz erre, bávatag tekintettel figyeli a műsort, miközben az se zavarja, hogy óvodás korú gyermek mintának tekintve felmenőjét (vagy például Alekoszt? Úristen…) ugyanezt teszi minden áldott nap. Igaz ettől nem omlik le a Nagytemplom, csak éppen húsz év múlva már nem kell ilyen műsorokat forgatni: a VV-kreációból rögvalóság lesz, a tükörből meg mindenkire (fiúra, lányra) egy Szandika fog visszanézni. És akkor végleg győzött a Való Világ.
Tóth Csaba Zsolt
