Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Óvodások a Való Világban

| 2011. 02. 23. | 10:24:26
Debrecen – Márpedig nézettség van, így aztán dől a lé is, vagyis a küldetés teljesítve: pörkölt megfőzve, férfi berúgatva, nő elélvezve, a foglalkozás elérte célját. És a tévé persze kiteszi a karikát.
Óvodások a Való Világban
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Azért legyünk korrektek: a Való Világ győzött. Fél Magyarország nézi, hogy mennyire veri cool Szandika Alekosznak, meg hogy Évi berakatja vagy bekaphatja, hogy Béciről, Gigiről, Jerzyről, és még ki tudja kiről ne is beszéljünk. Mondják persze, hogy minden meg van írva előre, és le van zsírozva végkimenetel is, sőt, az ízléssel bírók többsége nem is bírja nézni a villalakók folyamatos nyüszköléssel telített kínlódását, ám az tagadhatatlan, hogy a produkció elérte a célját: a neten bolyongók úgy kattannak rá a VV-hírekre, mint tyúk a takonyra, a bulvárlapok simán eladják vele a nyomtatott verziót is, a kereskedelmi tévé meg kaszál, mint nagyapánk fénykorában a földeken.

Szóval nem lenne elegáns szidni-köpködni az amúgy szidható-köpködhető mindennapi való valóságot, elvégre mindig azt kell figyelmezni, mi a célja egy-egy ilyen produkció létrehozásának: a nézettség, konkrétabban a pénz. Márpedig nézettség van, így aztán dől a lé is, vagyis a küldetés teljesítve: pörkölt megfőzve, férfi berúgatva, nő elélvezve, a foglalkozás elérte célját. A gond csak az, hogy nagy művalóság-faragás közepette olyanok szemébe is forgács hullik, akiknek mindennél nagyobb szükségük lenne adottságuk, vagyis a szép, tiszta, értelmes tekintet megőrzéséhez.

Gyermekeinkről van szó. Arról van szó, amit egy hiperközeli közeli ismerős (egy 3 és háromnegyed éves kislány) mesél: az óvodában a fiúk mindig nézik a Való Világot. Értik, ugye? Nem elsőcigis általános felsőről, vagy rejszolós szakmunkásképzőről beszélgetünk, hanem oviról. A magyar óvodás csemeték (tisztelet a kivételt képezőknek) tehát azzal foglalkoznak kora(?) esténként, hogy bámulják néhány teljesen zsákutcába jutott személy virtuális és rögvalóságos fetrengését, és 4-5 évesen biztos léptekkel haladnak a teljes elhülyülés tükörsima útján. A tévé persze kiteszi a karikát (tiszta lelkiismeret, mocskos szándék?), és ezzel kivonja magát a felelősség hatálya alól, marad tehát egyetlen romos bástya a gyermeklélek védelmében: a szülő. A szülő, aki egy ideig (legalább amíg a gyerek iskolába nem igazol, ahol az ilyen műsorok már kötelezőek a kortárscsoportban) mentesítheti utódját a baromsághalmaz befogadásától, vagyis viszonylag könnyen ügyelhet arra, hogy a kis Jövő Kulcsa ne a VV világában, hanem egy ennél többet mondóbb és tisztább levegőjű atmoszférában létezzen.

Úgy tűnik azonban, a tisztelt magyar szülők egy (nagy?) része tesz erre, bávatag tekintettel figyeli a műsort, miközben az se zavarja, hogy óvodás korú gyermek mintának tekintve felmenőjét (vagy például Alekoszt? Úristen…) ugyanezt teszi minden áldott nap. Igaz ettől nem omlik le a Nagytemplom, csak éppen húsz év múlva már nem kell ilyen műsorokat forgatni: a VV-kreációból rögvalóság lesz, a tükörből meg mindenkire (fiúra, lányra) egy Szandika fog visszanézni. És akkor végleg győzött a Való Világ.
Tóth Csaba Zsolt

További híreink
Felügyeleti szerv alakul a közmédia számára
Felügyeleti szerv alakul a közmédia számára
A javaslat elfogadásához kétharmados többség kell.
A legmagasabb német elismerés Nádas Péternek
A legmagasabb német elismerés Nádas Péternek
A rend még 2025 júniusában választotta új tagjai közé a magyar írót.
Colin Farrell 50 éves
Colin Farrell 50 éves
Dublin rosszfiújából Hollywood egyik legjobb színészévé vált.
Hatvanéves Spitzer Gyöngyi
Hatvanéves Spitzer Gyöngyi
Hajdúnánási gyökerektől az országos ismertségig.
A vámpírok is lesznek 40 évesek
A vámpírok is lesznek 40 évesek
Robert Pattinson rövid idő alatt generációs ikonná vált.
Megszűnik a TV2 hírműsora, a Tények
Megszűnik a TV2 hírműsora, a Tények
Kiesnek az állami hirdetések?
Világsztárokkal készül a Márai-regény új feldolgozása
Világsztárokkal készül a Márai-regény új feldolgozása
Az egyik főszerepet a háromszoros Oscar-jelölt Ralph Fiennes alakítja.
80 éves Ed O'Neill
80 éves Ed O'Neill
Al Bundy-ként vált világhírűvé.
Film készült Földes Lászlóról
Film készült Földes Lászlóról
Hobo teljes életművét bemutatja az alkotás.
Hirdetés
Hirdetés
Felügyeleti szerv alakul a közmédia számára
Felügyeleti szerv alakul a közmédia számára
A javaslat elfogadásához kétharmados többség kell.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Egy magyar és egy román kamionos halála
Egy magyar és egy román kamionos halála
A baleset a D2-es autópályán történt Csehországban.
Hirdetés
Hirdetés
Új nemzetbiztonsági főnököket nevezett ki a kormány
Új nemzetbiztonsági főnököket nevezett ki a kormány
Magyar Péter egy nappal korábban mentett fel négyet.
Orbán Viktor: Mi sohasem adjuk fel!
Orbán Viktor: Mi sohasem adjuk fel!
Politikai röpiratot tett közzé a Fidesz kongresszusa előtt.
Migráció: Magyar Péter szerint Orbánék hazudtak
Migráció: Magyar Péter szerint Orbánék hazudtak
Kimaxolni a politikai hasznot - ez volt a cél a miniszterelnök szerint.
Gazdaság
GKI: a többgyerekes családok átlag fölötti életszínvonalon élnek
A gyermek nélküliek reáljövedelme csak 50 százalékkal nőtt 2010 óta.
Magyar: 7 százalék is lehet költségvetési hiány
A pénzszórások leállítása jelentősen javíthatja a helyzetet - mondta.
Júliustól többe kerülnek a temus rendeléseink
A vámot nem csomagonként, hanem az egy csomagban található termékkategóriák után kell megfizetni.
Újra ígéretet tett a józsaiaknak a polgármester
Ha a többség lezáratná az utcáját a nem kívánt forgalom miatt, akkor a debreceni városvezetés enged.
Százhetvenezer autós még nem fizetett
Nem érdemes halogatni az ügyintézést.
Támogatott tartalom
Nézd meg, mit álmodnak Debrecenben a villamosok!
Nézd meg, mit álmodnak Debrecenben a villamosok!
Múzeumok éjszakája a remízben – a program nosztalgiajegy váltása mellett vehető igénybe.
SzinTér Fesztivál: a művészet életre kel Hajdúszoboszlón
SzinTér Fesztivál: a művészet életre kel Hajdúszoboszlón
Egésznapos élmények a Szent István parkban.
Amikor Hajdúböszörményre figyel az ország
Amikor Hajdúböszörményre figyel az ország
A mezővárosban 26 éves hagyományt ápolnak.