Na, Gera!

Szerdán este játsszák a labdarúgó Európa Liga (volt UEFA-kupa) döntőjét. A kontinens Hamburgra figyel, mi, magyarok a párosítás miatt elvileg magasról tennénk a meccsre (az angol kiscsapat, a Fulham és a spanyol középcsapat, az Atlético Madrid ütközik meg), csakhogy ott lesz a mi fiúnk is: Gera Zoltán.

A briteknél a Fulham sáskamozgású játékosa lassan a mennybe megy (6 gólt rúgott a sorozatban és ő tolta fináléba a londoni törpealakulatot), ám nálunk még messze van a megdicsőüléstől: legalább annyian utálják, mint amennyien szeretik.
Nem azért, mert fradista volt (az átlag lokista magyaros érzelmei ezen túlemelkednek), nem is azért, mert Pécsen végigdrogozta a tinikorát (innen szép a győzelem, gratulálunk), még csak nem is azért, mert hitgyülis (nem éppen történelmi egyház, de jobb, mint a ragasztóbelélegzés), hanem azért, mert a válogatottban több szép gólja ellenére fontos meccseken képtelen volt nagyot alkotni.

Amikor nagyon nyerni kellett, Zoltán nem volt sehol, a svédek elleni, tavaly őszi vb-selejtezőt konkrétan nem a bénázó Tímár, hanem ő cseszte el (a 93. percben, 1-1-nél 45 ezer őrjöngő hun előtt támadást vezettünk, ha Gera a 16-os sarkáról lövésre szánja el magát, minimum iksz: ő gyengén középre löbbölt, a svédek megindultak, a vége 1-2), ráadásul rövidre rá összeveszett az antifutball apostolával (legyen apostol, ha már gyüli), Erwin Koeman szövetségi kapitánnyal is.
Az angol kommentátorok által csak Girának titulált Gera azóta meg van sértődve, nem akar játszani a válogatottban (erre mondja az átlag honi fanatikus: oké, hogy ez a Koeman egy hülye, de akkor is menj a picsába, Zoltán), mi mégis szurkolunk neki: mégiscsak egy magyar a messzi idegenben, ráadásul kezdi sokra vinni.

Bizony, sokra: éppen negyedszázada, hogy magyar futballista ilyen fontos meccsen (fő)szerepet játszhatott (a Videoton ezen versengés elődjében döntőzött a Real Madriddal), tehát ez a kis ország szerdán este 25 éves szokását írja felül azzal, hogy érzelmileg komolyan kötődni fog a kupafinálé egyik csapatához (játékosához).

A legtöbb magyar szurkolni fog ma este a Fulhamnek (Gerának), és cserébe nem is kér sokat, csak annyit: na, Gera, mutass valamit! Azért kérik ezt a magyarok, mert ki vannak éhezve a sikerre/boldogságra, és miután ma este kizárólag Zoltán képviseli Magyarországot, Zoltántól várják az örömhormonokat. Attól a futballistától, aki nem akar a válogatottban játszani, mert meg van sértődve, attól a futballistától, aki nem képes egy kurva magyar zászlós pólót a meze alá venni, attól a futballistától, akin soha nem látunk nemzete zászlaját idéző karszalagot (a Loki fekete légiósai szinte mindig hordják saját országuk díszét).

Mindegy, ez van. Persze Zoli mindig elmondja, hogy neki fontos, hogy magyar, és hogy honnan jött. Higgyük el neki, ha más nem, csak ma: rúgj egy győztes gólt, Gera, és beszéljen rólad Európa. Illetve rólunk, magyarokról.
Tóth Csaba Zsolt