Lehet más a politikus?
Érzékeny felületre tévedünk, érzékeny témát érintünk. Még mielőtt bármelyik párt híve felháborodna, közöljük az összességében és önmagában nem túl örömteli, de nem is földrengést idéző tényt: meleg, homoszexuális, biszex, stb. emberek mindenhol előfordulnak. A kérdés nem az, hogy ez baj-e (nem baj), hanem az, hogy ezt eltűrik-e az elvtársak és polgártársak párton belül, és főleg eltűrik-e a választók párton kívül az átlag szlengben buzinak nevezett kicsi, de erős populációt.
A Szetey-féle coming out már nem kelt örvényt (ha nem emlékeznének: egy fiatal embör államtitkárként asszonta, hogyhát márpedig ő a fiúkat, de nagyon), de azért minálunk ez még abszolút nem kvázi normális, nem befogadott, és pláne nem kelt könnyező szimpátiát az adott szituációban. Ennek ellenére minden jel arra mutat, hogy az ember akkor kap állást (lehetőséget a sarkon, szerepet a Nemzeti Színházban, villanást a filmben), ha van ilyen hajlandósága, vagy legalábbis úgy tesz, mintha lenne ilyen (ami amúgy ugyanaz).
Erre persze minden meleg azt mondja (joggal), hogy ez homofób megközelítés, ám nem árt megjegyezni, hogy ez viszont konkrétan buzeráns látásmód (csak az igazság végett).
De vissza a mezsgyéhez, amin elindultunk: beszélik ezt is, azt is. Ez a képviselőjelölt homicsusz, amaz gay, emeg ratyi, ilyeneket mondanak. Erős a gyanú, hogy ez nem releváns a társadalom nagy tolulásai szempontjából (mindenki oda dugja, ahová akarja), ám felveti a kérdést, hogy ezt a nem kevés nem röghözkötötten hagyományos szexuális ízlésű testvért milyen ideológia zászlaja alatt futtassák, most, hogy az SZDSZ nyista.
A kérdésre a válasz: maguk tudják. A kérdésre a kérdés: ha a másság nem fér bele a közízlésbe, akkor mi fogja az átlagpolgárt vigasztalni? Eddig az volt a generációs szpícsben (70-es években születetteknek elsősorban), hogy ha semmi nem jön össze, elmegyünk buzinak és/vagy politikusnak. Manapság ennek már nem sok értelme lenne a tolongás miatt. Érzékeny gyermekeim, vissza a gyökerekhez.
Tóth Csaba Zsolt
