Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Armageddon Debrecenben, avagy jelentés a csatorna aljáról

| 2010. 09. 15. | 09:32:41
Debrecen – Hagyják is abba, most már elég volt: úgy szeretnénk élni, mint azelőtt, hogy elkezdtünk csatornázásilag fejlődni.
Armageddon Debrecenben, avagy jelentés a csatorna aljáról
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Armageddon: a végső csata Isten és a Sátán között, biblikus magasságokban. Debrecenben mindez a földön, sőt, a föld alatt zajlik. Az isteni minálunk azt jelenti, hogy a város csatornázottsága eléri a kilencven valahány százalékot, a sátáni pedig az, ahogy mindez rögvalósággá válik.

Debrecen hosszú hónapok, sőt, évek óta az Armageddon című film pusztító képsorait idézi, szőnyegbombázás közben és után vagyunk, a romeltakarító és a romelőidéző gépek hangjára ébredünk, és azok zaja zakatol agyunkban, mikor álomra hajtanánk fejünket. Közlekedni szinte lehetetlen, a város több helyütt teljesen feltúrva, szétcseszve, beroggyantva, az utcák, a járdák el- és lezárva, miközben két dolgot egész biztosan nem tehetünk meg: nem lehet megállni és nem lehet haladni.
Az áldozatvállalás persze Istennek tetsző magatartásforma: még azt is mondhatjuk, elvárható egy lokálpatriótától, hogy elviselje a kellemetlenségeket a szent cél (a megfelelő mértékű csatornázottság) elérésének érdekében. Igen ám, csak ahhoz érteni kellene a folyamatokat: csakhogy az ember nem érti, hogy miként tarthat ez az atomháborút idéző tevékenység három hónapig(!) például egy 400 méteres utcaszakaszon, hogy milyen alapon szerveződik, mikor és hol kezdik el a fejlődéssel elfedett mélyrombolást, hogy vajon szabályszerű-e reggel 6.25-kor aszfaltot felverni egy zsúfolt lakótelepen (az Armageddonban ilyen hanghatást még a legnagyobb hollywoodi zsenik sem tudnak előidézni), és legfőképp: miért nem sikerült és sikerül tartani a határidőket.

Magyarázat persze adódik: volt itt már botrány és lakossági tiltakozás fakivágás miatt (ennek logikája sem követhető a városban egyébiránt), volt itt már csődbe ment kivitelező (Vertikál-D), amelynek bedőlése hónapokra akasztotta meg a 2006 óta kínlódó, 22 milliárdos programot, és van itt ezer és ezer „szakmai” kifogás, hogy mit miért nem lehet. Egy biztos, elvileg idén véget ér a mi kis debreceni Armageddonunk, ugyanis az Unió állítólag csak azokat a munkákat fizeti ki, amelyek még ebben az esztendőben elkészülnek.
Az önkormányzat és a mostani kivitelező mindenesetre azt ígéri, tartani fogják a határidőt. Érzésünk szerint ez biztosan így lesz, hiszen saját forrás erre sem nagyon van, úgyhogy 2010 végén egész biztosan befejezik a munkát, legfeljebb nem végeznek vele.

Hagyják is abba, elég volt: úgy szeretnénk élni, mint azelőtt, hogy elkezdtünk csatornázásilag fejlődni. Sima aszfaltot akarunk, járható utakat és járdákat, használható parkolókat, hajnali és esti csendet, egyszerűen rendet. Istenért és a hazáért mindent, de ebből a sátáni csatornaszagból már nem kérnénk többet, hacsak nem a debreceni katasztrófaturizmus felfuttatásának lehetünk szemtanúi. Mert ugye ha a Nagytemplomot nem lehet elég jól „eladni”, ez is egy lehetőség. A szlogen: Armageddon Debrecenben, avagy csatornázzon velünk!
Tóth Csaba Zsolt

További híreink
Film készült Földes Lászlóról
Film készült Földes Lászlóról
Hobo teljes életművét bemutatja az alkotás.
Film a Netflixen a sakk királynőjéről, aki magyar
Film a Netflixen a sakk királynőjéről, aki magyar
Az egyetlen nő, aki a férfiak között is a legjobbak közé jutott.
Az ördög másodszor is Pradát visel
Az ördög másodszor is Pradát visel
A sikerfilm folytatása tavasszal a mozikban! +Előzetes
Jason Stathamet is verte a Magyar menyegző
Jason Stathamet is verte a Magyar menyegző
Érzelmekben gazdag történet sok néptánccal fűszerezve.
Elhunyt Catherine O'Hara Emmy-díjas színésznő
Elhunyt Catherine O'Hara Emmy-díjas színésznő
A Reszkessetek betörőkben a főszereplő Kevin anyját alakította.
Íme, a legjobb magyar tévés produkciók!
Íme, a legjobb magyar tévés produkciók!
A tévében vagy streamingen 2025-ben leadott műsorokat értékelték.
Elhunyt az ország nőfaló Gábor Gábora
Elhunyt az ország nőfaló Gábor Gábora
Koltai János 91 éves volt.
Elhunyt a magyar szinkron oszlopos tagja
Elhunyt a magyar szinkron oszlopos tagja
Mély hangját generációk ismerték és szerették.
Elhunyt Tarr Béla
Elhunyt Tarr Béla
A Guardiennél megelőzi Tarantinót, Altmant, Almodovárt és Spielberget is.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Ez az év eddigi legmelegebb napja
Ez az év eddigi legmelegebb napja
Van, ahol a 25 fokot is közelítette a hőmérséklet.
Hirdetés
Hirdetés
Értékes ajándékot kapott Debrecen Németországból
Értékes ajándékot kapott Debrecen Németországból
Debrecen és Paderborn közötti több mint harmincéves a testvérvárosi kapcsolat.
A rendőrség a „négy nem” szabályára figyelmeztet
A rendőrség a „négy nem” szabályára figyelmeztet
A rendőrök az ünnepek alatt is folyamatosan jelen lesznek az utakon - ígérik.
A húsvéti italozás is nagyon fájhat
A húsvéti italozás is nagyon fájhat
A biztosítást is el lehet bukni.
Gazdaság
Intézményfenntartásra és bérekre koncentrálnak Hosszúpályiban
Stabil, de szűk mozgásterű büdzsével vágott neki 2026-nak az agglomerációs település.
Összeomolhat az Aranybika-projekt?
Hatalomváltás esetén a fideszes debreceni képviselőjelölt sem bizakodó.
Debreceni irodaház takarítóit keresik
Ajánlattételi felhívás.
E-számla kampány indul Debrecenben
Kedvezménnyel ösztönzik a lakosságot digitális számlázásra.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Szevasz Terasz: Indul a tavaszi borterasz-szezon
Szevasz Terasz: Indul a tavaszi borterasz-szezon
Csaknem száz borászat vár, hogy érezd a tavasz ritmusát.
Stílus és funkcionalitás találkozása
Stílus és funkcionalitás találkozása
Nagyméretű kombi térkövek a modern környezetért.
Hirdetés