Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Keserű füstölgés

| 2013. 05. 06. | 09:47:15
A kétharmados többség észre sem veszi, hogy felhígult fidesznyikkel telített, olyan sötétség honol némely fejekben, mint a vakondok belső zsebében. Szalmási Nimród jegyzete
Keserű füstölgés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Most, hogy akadt némi időm átolvasni, kivesézni, lábjegyzetekkel ellátni a majálison és azóta elhangzott ellenzéki szónoklatokat és nyilatkozatokat, nehezen tudnék dönteni az Orbánt leváltani szándékozó választópolgárok helyében. Még a közélet ügyeit közelebbről vizsgálódó is fejvakarással vegyes hümmögéssel tanakodik s latolgat. Alig egy hetes Pax Romana után soha nem látott módon esett egymásnak az MSZP és az Együtt 2014 (Külön 2014 – copyright by Gyurcsány); a szocik felrúgták a közös forgatókönyvet, amihez viszont Bajnai nagyon is ragaszkodik. Szocialista körökben egyébként nem kevesen vannak, akik gyanakodva méregetik a Bajnai-féle színtársulatot, a vonalas régiek mindig is a liberális leninisták újjáéledő mozgalmának tekintették őket. (Ne felejtsük, Horn kifejezetten utálta az SZDSZ-t). S amíg az MSZP nyitna a DK felé is, Bajnai egy kockás papíron meg nyílván kisakkozta, hogy Gyurcsányt oly mértékben rühelli az ország, hogy vele csak szavazatokat veszíthet, tehát őt leginkább kihagyná az olajfa tömörülésből. A DK-elnök viszont még a megtért nyilasokat is bevenné, ha azok hajlandóak lennének Orbán ellen voksolni.

Ráadásul Fletó meg olyanokat is az éterbe kiált, hogy francokat kell 2006-ért bocsánatot kérni, sőt még a 2004-es népszavazásért sem; ez pedig láthatóan minden ellenzéki gyomrot próbára tesz. Az már csak hab a tortán, hogy az ATV-ben keserűen megvallotta, hogy azért hagyta ott az MSZP-t, mert mint mindenhol, ott is lopnak, sőt”tudnék ennél még erősebbet is mondani”.

Ebben a hatalmas katyvaszban persze már egy török zsolt is felismeri, hogy válságmenedzselés helyett elég egy hirtelenjött magas labdát lecsapni és állandóan napirenden tartani. Igen, a második Orbán-kormány legelcseszettebb és leghülyébb intézkedéséről beszélünk, a nyüves trafiktörvényről. A jobboldali, vagy ha tetszik, nemzeti érzelmű sajtó szerecsenmosdató írásait e helyről kéretik felfüggeszteni és nagyon gyorsan befejezni. Nem szükséges mazsolázni, hogy akadtak balos győztesek is; senkit sem érdekel. Már a morbiditás határát súrolja, hogy az egyik vidéki nagyvárosban egy tüdőgyógyász öt helyen is nyert. Dupla haszon; a bevétel mellett szaporodnak majd a páciensek is. Nincs felmentés. Azért nincs, mert ezt az egészet rohadtul elkúrták. Nem kicsit. Azt tudtuk, hogy az önmagukat baloldalinak címkézőkre sosem volt jellemző a morális értékekhez való mindenáron történő ragaszkodás.

Akik viszont fülkeforradalmárkodtak, azt abban a hitben tették, hogy a Fidesz soha nem süllyedhet arra színvonalra, mint az utódpárt. Sikerült. Amikor a szekszárdi fideszes képviselő coming out mutatványát tárgyalta a sajtó, elsikkadt a lényeg fölött. Ott szó esett ám a kétharmados többség veszélyeiről is. Miután ellenzék nincs, csak egy színvonaltalan biodíszlet, égető szükség lenne egy színvonalas belső ellenzékre. Na, olyan sincs. Így aztán elhangozhatnak olyan hiperidióta mondatok, hogy mindenki annyit ér, amennyije van. Felhördülés helyett marad a folyosói köldöknézés; mit szólt mán be megint a főnök, mint ahogyan szegény Boncz Géza mondotta volt, már Madame Curie is csodálkozott az urán. A kétharmados többség pedig észre sem veszi, hogy felhígult fidesznyikkel telített, olyan sötétség honol némely fejekben, mint a vakondok belső zsebében; naponta zuhannak a csontvázak, legutóbb az asszonyverő IQ extra light ugyebár.

Zavar támadt a működési mechanizmusban is, hiszen senki sem szólt, szólni sem mert, hogy ebből baj lesz. És baj lett. S ha valamelyik szakmányban hazaáruló kirohan Brüsszelgrádba ebből ügyet kreálni, az ottani félművelt, aljas bürokráciának még igaza is lesz. Mert nekünk Mohács kell. Arról már nem is szólván, hogy azoknak a becsületes fideszeseknek a renoméja forog leginkább veszélyben, akik erről az egészről csak utólag értesültek. Mert higgyük el, az átlag szavazót nem érdekli, ha valaki elbukik egy pár milliárdos EU-pályázaton, fényévnyi távolságra van mindenféle makrogazdasági mutató bármilyen irányú elmozdulásáról. Arról viszont nagyon is tud, ha a szomszéd lépcsőházban lakó, harmincnéhány éve trafikot működtető Laci bácsi nem nyert a pályázaton. Ilyen kevésen is szokott múlni egy választás. S miközben a sajtó ahelyett, hogy a tényleg botrányos Portik-ügy disznóságain háborogna; szinte azonos súlyú problémaként tálalja a trafikos történetet. Uraim tehát; korrekció, tükör, számtalan koki meg saller, és nem kevés személyre szabott szigorú fővesztés. Aztán mélységes alázattal bocsánatot kérni.

Egykoron Gyurcsány a szarból hozta vissza a kormányzást. Most kigyelmeteken van a sor. Így még talán. S nem elfeledni Hofi nagyszerű tömörséggel megfogalmazott intését; elvtársak, azt hiszem túlságosan is hatalmon vagyunk…

Szalmási Nimród

Hirdetés
Hirdetés
Közelebb az aszfaltozáshoz három debreceni utca
Közelebb az aszfaltozáshoz három debreceni utca
A tervezésre írtak ki pályázatot.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Négy utcában aszfaltoznának Egyeken
Négy utcában aszfaltoznának Egyeken
Kiírták a pályázatot.
Hirdetés
Hirdetés
Vádat emeltek az Integritás Hatóság elnöke ellen
Vádat emeltek az Integritás Hatóság elnöke ellen
A többi között hivatali visszaélés miatt.
A magyar–kazah meccs miatt lezártak egy mélygarázst
A magyar–kazah meccs miatt lezártak egy mélygarázst
A Nagyerdei Stadionhoz inkább busszal, villamossal menjenek!
Jön a nyár csodája: elkezdődött a tiszavirágzás
Jön a nyár csodája: elkezdődött a tiszavirágzás
Tilos a védett állatok élő vagy elhullott példányainak gyűjtése, befogása, elpusztítása.
Gazdaság
Lendületet vett Tiszagyulaháza fejlődése
Az utak, a közösségi terek és a turisztikai beruházások állnak a középpontban.
Augusztusban érkezhet az iskolakezdési támogatás
Ám úgy tűnik, nem mindenki ugyanannyit kap majd.
Nem csak lakni, élni is lehet Bojton
A fejlesztések mellett a közösségépítésre is egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek a faluban.
Komádiban még mindig sokaknak kapaszkodó a közmunka
A közfoglalkoztatás egyszerre jelent megélhetést és városfenntartást – mondja a polgármester.
Nem elég a Sziget-kék, még bocsok is születtek
Egyre nehezebb a verseny a debreceni állatkert számára, de nem csak ők küzdenek a jegyvásárlókért.
Támogatott tartalom
Nem csak a környékről járnak a berettyóújfalui strandra
Nem csak a környékről járnak a berettyóújfalui strandra
A Bihar Termálligetbe Romániából, és nyugat-európai lakókocsis turisták is érkeznek.
Debrecenben a lehetőségek városa épül
Debrecenben a lehetőségek városa épül
Nagyvállalatok és helyi cégek egyaránt toboroznak.
 Megnyílt Debrecen új prémium szépségszalonja
Megnyílt Debrecen új prémium szépségszalonja
Professzionális szolgáltatások a L’Essence De Luxe-ban.
Borünnep Debrecenben: idén is jön a FestiWine
Borünnep Debrecenben: idén is jön a FestiWine
A rendezvényt hagyományosan zenei és szabadidős programok is kiegészítik.