2012-01-02 10:27
0 hozzászólás
|
||||||||||
|
||||||||||
Mostanság Hencidától Boncidáig indiai filmet is játszanak a mozik, ami példa nélküli tett. Persze túlzás lenne azt állítani, hogy a mozisok tizenkilencre húztak lapot, vagy valamiféle küldetéstudat dolgozott bennük, amikor Mira Nair 1997-es filmjét utalták ismét a vásznakra, hiszen már a film címe - Kámaszutra - garancia a telt házas előadásokra. Lehet, hogy a hazai szexuális kultúra a nullával egyenlő, de azért ez a szókapcsolat még a magyar közönség számára is sokkal izgalmasabb kalandot ígér, mint mondjuk a Független segg napja, a Ki mit dug? vagy a Cicis pipik vakáción. Az igazi Kámaszutra egy körülbelül kétezer éves szanszkrit szöveg, amely ifjú házasoknak íródott abból a célból, hogy tanácsokkal lássa el őket arra nézve milyen módon tehetik egymást boldoggá - és a hangsúly az egymáson van. Vátszjájana a szeretkezés hatvannégy különféle változatáról ír dolgozatában; az ősi szöveg alapmű Indiában, sőt még annál is több, mondhatjuk, szent könyv. Megfilmesíteni éppúgy lehetetlen, mint a Bibliát vagy a honfoglalást, viszont mindig is akadtak bátrak, akik mertek, kérdezzék csak meg Koltay Gábort. A Kámaszutra esetében azért más a helyzet. Mira Nair rendezőnő tisztában volt vele, az ősi könyvet legfeljebb úgy filmesítheti meg, hogy szerződtet egy koreográfust, két, akrobatikus tehetséggel is bíró pornósztárt, meg beszerez néhány Ravi Shankar-CD-t, aztán hadd szóljon. Erre azonban legfeljebb Kovi lett volna vevő, úgyhogy Nair csavart egyet a dolgon, csinált egy XVI. században játszódó kosztümös mozit, majd amikor kész lett, ráaggatta az ősi címet, valószínűleg marketing okokból. Indiában így is botrányt aratott vele, méghozzá hatalmasat. Arrafelé még a csókjeleneteket is csak módjával engedélyezik, ebben a filmben viszont jóval keményebb dolgok is láthatók, mint egy-egy diszkrét smárolás. A cenzorok ollócsattogtatására (tulajdonképpen hosszában kellett volna megvágni a filmet, hogy bemutathassák, de volt néhány Krisztus utolsó megkísértéséhez hasonlatos tüntetés is a nép körében, oda-vissza alapon) aztán a rendezőnő is bekeményített, a vágatlan változattal külföldre szaladt. Egészen biztos, hogy az otthoni botrány is hozzájárult a film világsikerré válásához. Mira Nair olyanokat nyilatkozott, hogy a "szimbólumok átszövik az egész filmet", meg hogy "a XVI. századot akartam megteremteni ősi-modern módon", szóval keményen nyomatta a művészfilmes sódert, ködösített rendesen, amit a torontói és a San Sebastian-i filmfesztiválok zsűrije be is vett. Persze a díjeső valószínűleg az indiai perpatvarnak meg az állítólagos üzenetnek szólt, és nem az eredetiségnek vagy az egyéni megoldásoknak.
A mozi-Kámaszutra ugyanis semmivel sem több, mint egy profin elkészített, közhelyekből összerakott egzotikus-erotikus idegenforgalmi látványkavalkád. Olyasmi, mint az Emmanuelle, bár itt azért combosabb a sztori, nem csak szex van, hanem drog meg gyilok is. Tschikós-gulasch indiai módra, amit aztán úgy adnak el, hogy "erotikus, de nem pornográf", ezt mindenki megkajálja Belfasttól Krakkóig, nem kell suttyomban a rózsaszín pulthoz settenkedni a videotékákban, tökéletes képmutatás a vásznon is meg a nézőtéren is. Hogy átjöjjön az eredeti Kámaszutra üzenete, azt legfeljebb Mira Nair szerette volna; de ha a film megtekintését követően mondjuk egy debreceni "sex-machine" elkezd azon gondolkodni, hogy öt percnél tovább is tarthat egy aktus, sőt esetleg még az asszony is élvezné, különben meg jobb lenne levenni a nejlonzoknit az ágyban, az bizony csuda dolog lenne. Szalmási Nimród
|
||||||||||
|
|
||||||||||
( Díszpolgári címet Adamo Coulibalynak! )
: (Istvan): "Miert ilyen tesze-tosza mindenki? Meg kell nezni hogyan lehet felmondani a megal..."
( Megszólal a menekültek által megtámadott lány )
: (Tamás): "Nehogy már rőzse vigye anyókát! Mi vagyunk többen, szerintem el tudnánk érni az..."
( Megszólal a menekültek által megtámadott lány )
: (sormák): "ez már sok volt....elég volt belőlük! Hihetetlen h miket meg nem engednek magukn..."
( Megszólal a menekültek által megtámadott lány )
: (béres juci): "hátrányból így felállni szép volt! elismerésem fiúk!..."
( Díszpolgári címet Adamo Coulibalynak! )
: Ez komoly??? Nem fedezték fel, hogy megérkeztek az új vi ...
: Íme, Szebeni István nyílt levele
: Algériaiak támadtak debreceni lányokra
: Elhunyt Károlyi Ákos, a kiváló debreceni sportoló
: Kósa Lajos: Minden menekülttől elvárható, hogy normálisa ...
: A debreceni alpolgármester rokona is nyithat trafikot
: Fekete szerda: halál a 42-esen
: A debreceni rendőrség restanciája
: Lopott debreceni biciklik keresik gazdájukat!





