Hiúságok vására

Nincs karácsony bóvlik nélkül. A debreceni kínálatot tavaly már lealáztuk; tettünk hát egy sétát a szomszéd megyei jogúban. Ha torzult is valamelyest a régi szlogen, a lényeg mit sem változott ott sem: csengőszán, festett dió és mogyoró, kreppvirgács, bűvös szagos gyertya sorjázik a gazdagon terített pultokon, a sínadrágba dermedt kiskereskedők csonkolt kesztyűben gyűrögetik az ezreseket. Adventi köszörűk és dekopírfűrészek sírása közben kelt életre a nagy, fehér paraván, amivel a környékbeli kávézókat igyekeztek eltakarni a járókelők szeme elől. Ki gondol most a dupla feketével és sonkás szendviccsel, amikor szaloncukor-akasztót, irhakesztyűt, kecskebőr dobot, márkás parfümöt, polársálat, övre akasztható bőrtokot és kihűlt kürtőskalácsot lehet venni - ráadásul mindezt egy helyen. Egy egész évig szunnyadtak a portékák fehértói házak pincéjében, hogy idén újra kombik csomagtartójába kerüljenek, onnan pedig a nagy zimankós zsibibe.

Ünnepi díszbe öltözik a város: levedli megunt eklektikus köntösét, és elfóliázott pozdorjabodegák minimalista csuhájába bújik. A kapualjak, ötvenhatos belövések, új portálok és régi szuterénablakok helyett ezüstboák, árvalányhaj és villogó karácsonyfaizzók jelzik, hogy ide is beszökött a tél, Szent Kovács Ferenc útján érkezett, és az év végi leltárig egészen biztosan köztünk marad. Caplatunk egyik ugyanolyan standtól a másikig a mesterséges bőség utcájában. Az árukínálatot egyetlen megfontolás szerint válogatták: ha ellopják, üsse kavics. A többször kirakott és beszedett és elcsomagolt és megmutatott és visszaadott potenciális ajándékok szaga és állaga skanzenek és madárlátta püspökkenyér aurájának keveréke. A népi hímzéses terítőket is belengi a szantál füstölők, hezitáló leheletek párája. Vevő és eladó türelmetlen vakkantásokkal igyekszik távol tartani a hideget tüdejéből és a kínos gondolatot a fejéből, hogy mivégre is ez az egész?! Hagyományosan a vásár utcája a családi és baráti szeretetrohamban meglódult költekező hajlamot és keresletet hivatott kielégíteni. Amit novemberben fedett helyen is meg lehetett volna venni, azt most egy fagyos körtúrával, kis tülekedéssel és csalódott kompromisszumokkal lezavarhatjuk.

Hogy mindehhez miért kell meglévő és jól működő városi tereket papundekli díszletutcává varázsolni a belváros szívében, az rejtély, persze nem csak itt. Elképzelhető viszont, hogy a kari-ajcsi-zsibire is lecsap a globális válság, nem a népek fognak megbolondulni, hanem a plázák és centerek szipkázzák el a vevőket - mesterséges utca ott is van, plusz húsz fok, mínusz latyak, mindent egy helyen, korzózás közben. A városi terek visszanyerik az arcukat, eltűnnek a sűrűn tömött bódésorok, a fázós és szegényes kínálat. Forralt bort és sült gesztenyét fognak kínálni, önjelölt tűznyelők hevítik az ünnepi hangulatot, esténként más zenekar és dalárda fog a művház tövében koncertezni, tömve lesznek a kávézók, régi barátok jönnek össze egy italra, fűszeres grogot szopogatni papírpohárból a főutcán. A bevásárlás? Azt elintéztük tegnap, néhány figyelmes apróság. Nem az a lényeg. Jönnek az ünnepek, és kicsit lazítunk. Majd. Most még vásár van. Esténként elrakodják a perui sapkákat és szűrterítőket, fehér bódék között csahos német juhászt sétáltató terepruhás csőszök dúdolnak - tél van, hó esik, és jönnek az ünnepek.

Szalmási Nimród