Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Debreceni képviselő birkózása a szavakkal

| 2012. 07. 25. | 11:50:04
Egy debreceni blogbejegyzésnek köszönhetően már megint rajtunk röhög a fél ország. Szalmási Nimród jegyzete
Debreceni képviselő birkózása a szavakkal
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Pontosabban szólva, a jeles blogger ivócimborája történetesen a Népszabadság helyi tudósítója, aki továbbította az írást a rovott múltú és jelenű napilapnak, mely azt rögvest közölte. Történt ugyanis, hogy Fodor Levente, fideszes önkormányzati képviselő egyéni választókörzetében egy virágágyás helyén átadott egy másikat a hálás lakosságnak. Mindez lehetne a képviselő dicséretes akciója, ügyesen lobbizott, és fáradozását siker koronázta. A baj ott kezdődött, hogy Fodor képviselő, úgy is mint főállású vegyész, a virágágyás mellett beszédet mondott a sajtó megjelent képviselői előtt. Nos, ennek a beszédnek szó szerinti változata jelent meg a fent jelzett pártlapban. Fodor képviselő bátyja egyébként a holding igazgatóságának tagja, és a regionális fejlesztési ügynökség igazgatója, de ettől még nem kötelező hülyének lenni.

Én ilyen élharcos lehettem, ez olyan egy kicsit úgy fontos volt ööö ööö nekem és remélem, hogy nagy jól jól fog kinézni, hogyha valóban kész lesz és hogy nagy megelégedéssel fogja fogadni a debreceniek.

Nem könnyű ám egy ilyen mondatot kipréselni magából az embernek s emelkedni már-már balázsákosi magaslatokba. Hosszú évek munkája fekszik benne, mert azt azért jó tudni, hogy a szakadatlan fejlődésnek, tanulmányoknak nemigen volt egyéb értelme; amikor a tengerből egy őssejt kikelt, akkor arra gondolt pici őssejt agyával, hogy „sebaj, én most egy őssejt vagyok, de néhány millió év múlva lehet ám belőlem akár egy Fodor Levente is, és ha jól viselem magam, és sokat tanulok, és megeszem a bablevesből a csipetkét, akkor még fideszes önkormányzati képviselő is lehet énbelőlem és akkor nyugodtan hajthatom fejem a megsemmisülés jeges párnájára”. Hát így történt. Fodor képviselő különös gonddal készülődött aznap reggel. Müzlit evett, ásványvizet kortyolgatott, majd feloldott egy C-vitaminos pezsgőtablettát, s míg szálltak fölfelé a kövér buborékok, más-más hangszínen próbálgatta „én ilyen élharcos lehettem”, hangosan, jól érthetően, előtte, utána kis szünetet tartva. És eljött a nagy pillanat. Fodor képviselő megköszörülte torkát, és belevágott. Beszélt Fodor képviselő, és érezte, nemsokára meg kell birkóznia a nagy feladattal. De belegabalyodott szegény egy körmondatba, leizzadt Fodor képviselő, mert nem talált vészkijáratot abból a mondatból. Agyában az alany és állítmányelektronok úgy csapódtak egymásnak, hogy elhagyták gatyájukat, s az út mentén lesben álltak a jelzők és a határozók, s vészes gyorsasággal csapták ki a piciny áramköröket.

Aztán egy hálás újságírói közbevetés mégiscsak véget vetett Fodor képviselő szenvedéseinek. S mi együgyű debreceniek lassan kezdjük kibontani az igazság minden szeletét. Érteni véljük miért is szavaznak úgy a közgyűlésben, ahogyan a mindennapokban látni véljük. Fodor képviselő beszéde maga a testet öltött mentális frakciófegyelem és szellemi szint. Fényes, szép jövő előtt állnak. Vagy nem.

Szalmási Nimród

Hirdetés
Hirdetés
Ismét Orbán lehet a Fidesz elnöke
Ismét Orbán lehet a Fidesz elnöke
Várhatóan nem lesz kihívója.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Csalódás: nem kaptak szabadkártyát a magyarok
Csalódás: nem kaptak szabadkártyát a magyarok
Lemaradtak a világbajnokságról.
Hirdetés
Hirdetés
Közelebb az aszfaltozáshoz három debreceni utca
Közelebb az aszfaltozáshoz három debreceni utca
A tervezésre írtak ki pályázatot.
Négy utcában aszfaltoznának Egyeken
Négy utcában aszfaltoznának Egyeken
Kiírták a pályázatot.
Vádat emeltek az Integritás Hatóság elnöke ellen
Vádat emeltek az Integritás Hatóság elnöke ellen
A többi között hivatali visszaélés miatt.
Gazdaság
Lendületet vett Tiszagyulaháza fejlődése
Az utak, a közösségi terek és a turisztikai beruházások állnak a középpontban.
Augusztusban érkezhet az iskolakezdési támogatás
Ám úgy tűnik, nem mindenki ugyanannyit kap majd.
Nem csak lakni, élni is lehet Bojton
A fejlesztések mellett a közösségépítésre is egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek a faluban.
Komádiban még mindig sokaknak kapaszkodó a közmunka
A közfoglalkoztatás egyszerre jelent megélhetést és városfenntartást – mondja a polgármester.
Nem elég a Sziget-kék, még bocsok is születtek
Egyre nehezebb a verseny a debreceni állatkert számára, de nem csak ők küzdenek a jegyvásárlókért.
Támogatott tartalom
Nem csak a környékről járnak a berettyóújfalui strandra
Nem csak a környékről járnak a berettyóújfalui strandra
A Bihar Termálligetbe Romániából, és nyugat-európai lakókocsis turisták is érkeznek.
Debrecenben a lehetőségek városa épül
Debrecenben a lehetőségek városa épül
Nagyvállalatok és helyi cégek egyaránt toboroznak.
 Megnyílt Debrecen új prémium szépségszalonja
Megnyílt Debrecen új prémium szépségszalonja
Professzionális szolgáltatások a L’Essence De Luxe-ban.
Borünnep Debrecenben: idén is jön a FestiWine
Borünnep Debrecenben: idén is jön a FestiWine
A rendezvényt hagyományosan zenei és szabadidős programok is kiegészítik.