A múlt elkezdődött
„Menjen a Mikulás vastagbéltükrözésre! (…) A sok munkája nem ad felmentést a Mikulás számára a vastagbélszűrés alól, hiszen a gyerekek jövőre és azt követően is várják, ezért tragédia lenne, ha egy megelőzhető betegség, a vastagbélrák miatt kellene elveszíteni őt” – olvashattuk a Gyógyulj Velünk Egyesület közleményében, s akkor már sejthető volt, hogy a magyar ember gyorsító szerek nélkül is képes vidáman búcsúzni az óévtől.
Mindazonáltal, a szenteste nyugalmát is sikerült feldúlnia Pócs János fideszes képviselőnek, aki a jászdózsai templom előtt lesben állva, az éjféli miséről átszellemülten kiballagóknak saját aláírásával ékesített, kulcskarikán fityegő, világító Szűz Máriát osztogatott. A jövőre nézvést is megőrizhetjük optimizmusunkat, hiszen a Borsonline tudósításából megtudhattuk, hogy „…brutális autóbalesete miatt egyik keze rövidebb lett a másiknál Postás Józsinak. Még holnap gyógytornára van szüksége, hogy újra azonos méretűek legyenek végtagjai, addig új dalokat szerez”.
A fenti hírfolyamba bízvást belehelyezhetjük Kósa Lajos ünnepi, vidám magánszámát, amelyet az önkormányzati sajtó évértékelő beszélgetésnek keresztelt el. Nem is annyira a tartalommal van itt a baj, hanem a nagyon sok pénzen fenntartott, nagyon amatőr városi tévés tálalással; ha rajtunk múlna, még tippeket is adhatnánk pedig, de rajtunk nem múlik semmi. A helyszín maga a főhadiszállás, a polgármesteri hivatal, tudjuk, a dolgos hétköznapokon éjfél után már csak innen szűrődik ki fény. A szereplők elegánsak, díszlet nincs, Széles Tamás egy méretes herendi váza takarásában rebegteti szempilláit. Azok, akik az évek során elmulasztották nyomon követni Széles szakmai fejlődését, itt elámulhatnak, nem kicsit. Milyen is egy Széles Tamás-interjú? Kedélyes, konfliktuskerülő és okvetlenül bizalmas hangvételű, érzékeltetve azt a tényt, hogy az adott téma és a beszélgetőpartner meghitten ismerős a riporter számára. Odáig nem merészkedik, hogy a mindennapos tegeződést gondosan felvezetve tálalja, hogyaszongya: a nézőket beavathatjuk, hogy mi már évek/évtizedek/földtörténeti eonok óta barátok/kollégák/atyafiságos keresztkomák vagyunk, így engedtessék meg nekünk… nem, ilyesmire még sohasem került sor.
Marad a szigorúan magázódó hangnem, amelynek során Széles rendszerint egy halványan tautologikus kérdéssel indít, hogy aztán nagyjából ki is vonja magát a beszélgetés irányításának műsorvezetőt próbáló feladatából. A műfaj itt fordul át monológba, és a gyors ütemben felszaporodó mellé- és szétbeszélések stoppolása, illetve a közbevágások és verbális faultolások hiánya a passzivitásba merülő ügyvezető lelkén szárad. Az, hogy Széles mindvégig megmarad legsajátabb terrénumán: az iránytalan közhelyek aknamentesített terepén, részben érthető; a saját főnökét mégsem anyázhatja le az ember még egy előre felvett műsorban sem; de Kósa egyéb veszélyek híján is bátran adhatja elő az általa jól megkomponált öntömjént: új korszak, több befolyt adó, sikeres iparfejlesztési politika, DKV-probléma, de majd az állam megoldja, kertségi fejlesztések, kerékpárutak, egy kis magánéleti kitérő, de egyébként: átadtuk, beruháztunk, fejlesztettünk, bajnokot avatunk.
Nincs is ezzel semmi gond, csak egyszer már elhangzott szűk baráti körben, meghívásos versenytárgyaláson kőrdámás és önkormányzati szereplők zajos ünneplése mellett; ráadásul minden tisztelet annak, aki ezt a több mint egyórás monodrámát végig képes ülni.
Ebben a formában tehát mint műsorszám teljesen felesleges; nincsenek azonban illúzióink, jövőre az ügyvezető egykori szobatársa, Rácz Róbert ugyanígy megtarthatja majd negyedévértékelőjét. Attól viszont már most rettegek, hogy a lakosság 80 százaléka által nagyon várt várositévés szilveszteri bakiparádé milyen rémálmokat vált majd ki az egyébként is koncentrált hajnali órákban.
Szalmási Nimród
