Magyaros összekacsintás

Dalnoky Feri barátom, egy derűs nyári napon azt tapasztalta, hogy alig-alig mosolyognak az emberek Debrecenben. Vett egy nagy levegőt mint Demjén Rózsi a Szellemvasút című dalban és elhatározta: reaktiválja a kacsintós pénztárcát.

Ifjúkoromból én is jól emlékeszem erre az anakronisztikus jelenségre. Akkor még japán-magyar koprudukcióba készült. A világhírű siófoki csatár, Homna országából jött tehát a kétdimenziós képeslap, azt vágták méretre a kisiparosok. Az emberek imádták. Különösen az orosz kiskatonák. Töltényt, fegyver, jelvényt adtak cserébe így a kacsintós pénztárca megteremtette önmaga mitoszát.

Dalnoky Feri tehát gondolt egy merészet és kiszabadította a szellemet a palackból. Hozzákezdett a gyártáshoz és immár a fotó is hazai termék. Úgy volt vele, ha megmosolyogják az emberek, amint visszamosolyog a pénztárca, már tettek valamit az emberekért.

Nekem szimpatikus ez efféle pozitív hozzáállás. Még akkor is ha az első szériában Kiszely Tünde kacsint vissza ránk. Tünde asszony művészeti tevékenysége ugyan nem találkozik az én apránként felépített szarkasztikus ízlésvilágommal, ám úgy vagyok ezzel, a cél szentesíti az eszközt.

Főként ha a jövőben más ismert emberek is modellt állnak kacsintásügyileg. Amennyiben készül Gryllus Dorka, Palya Bea vagy a Csokonai színházas Újhelyi Kinga fotójával díszített pénztárca abból vásárolnék néhányat. Mert kedvelem a művészetükből áradó kisugárzás fényének megvilágosodást a hétköznapok fekete műanyag vetítővásznán. (Ezt a mondatot levédetem.)

Olvasd tovább Béla blogjában! KATT IDE

FIGYELEM: EREDETI ELÜTÉSI ÉS HELYESÍRÁSI HIBÁK.
Az FM90 Friss Rádió támogatásával.