Eurovízió helyett Magyarvízió!
Mondják meg őszintén, ki az, aki ma kíváncsi egy Palcsó Tamásra, Brasch Bencére vagy Vastag Tamásra? Önök fizetnének ezer forintot, ha Debrecenben koncerteznének? Szakács Béla írása
Könyörgöm, a politikusok ne vetkőzzenek le!
Jó lenne ha nem így lenne, ám tudomásul kell vennünk az egymilliós like őrület határa a csillagos ég! Szakács Béla írása
De szerettük a Szabadtéri színpadot!
A táncoslányok nemzetisége akkor különösebben nem foglalkoztatott, csak a nagy barna csöcsök! Hát kérem ilyen is volt a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon. Szakács Béla írása
Szobrot a debreceni rockzenészeknek!
Kevesen tudják, hogy Magyarországon először Debrecenben neveztek el utcát rockzenészről. Szakács Béla írása
Ész(t) nélkül utaznak!
Ami nekünk egy szép álom, az Észtország fővárosában immár valóság. Tallinnban ingyenes lett a tömegközlekedés! Szakács Béla írása

Napkitörés-mentes esztendőt!
Fogalmam sincs, mi lesz 2013-ban. Annyit tudok: január 1-jén kedden kezdődik. Szakács Béla írása

Központosított kultúra
Úgy vagyok én a kultúrával, hogy tök frankó meg minden. Most mégis nagy a zsibongás a fejemben mert nem tudom kinek van igaza. Szakács Béla írása

Szerintem világvége lesz
Nézem a naptárt. December 19. szerda tüdőszűrés, csütörtök munkavacsora és 21. világvége. Sose lehet tudni. Szakács Béla írása

Dógozzunk vagy Dankózzunk?
Óvatosan közelíteném meg ezt a magyar nóta dolgot, mert sokan szeretik. Ám 24 órában műzenét meg operettet hallgatni …az azért némi túlzás. Szakács Béla jegyzete

Variációk debreceni direktorságra 2.
Ritkán járok színházba! Ám ha ott vagyok, akkor nagyon! Készülök rá! Megfésülködöm, szépen felöltözöm és minden másodpercét megélem az előadásnak. Szakács Béla írása

Gázkazán csere? Inkább faggyúnk meg!
Hölgyeim és Uraim! Ez hosszú lesz, gyomorforgató, de érdemes elolvasni. A történet igaz. Debrecenben játszódik napjainkban. Szakács Béla írása

A magyar lemezkiadók mondjanak le!
A magyar lemezkiadók aljas módon hülyítik a vásárlókat. Telekárogják a sajtót, hogy CD-t nem lehet 4-5 ezer forint alatt megjelentetni, holott ez egy nagy nem igaz! Szakács Béla írása

Pereljük be a zaklatókat!
Határozottan megkértem a telefonos szolgáltatómat, hogy senkinek se adja meg a telefonszámomat. Erre fel tessék! Olyanok hívnak, akitől nem akarok semmi sem vásárolni. Szakács Béla írása

Már csak a falusi normális?
Történetünk főhőse valóságos személy. Csak a nevét változtattam meg. Helyszín egy szatmári kis falu italboltja. Időpont: november eleje. Szakács Béla írása

Vegyünk tv csatornát ócsón!
Régen Kádárék képesek voltak tv és rádió adóval sanyargatni a népet. Legalább ma már ingyenes. Mondta a meglepő módon egyszerre szélsőbalos és szélsőjobbos Baranyai bácsi. Ő az aki felváltva hergeli magát az Ekhón és Átévén. Szakács Béla írása

Jogi betment Debrecenbe!
Van Pesten egy magát hősnek nevező fickó, aki a potyázóknak ingyen BKV jegyeket oszt és érvényes parkoló cédulákat tesz az autókra. Szakács Béla írása

Buli a garázs előtt
Kaptunk már néhány szemetet Amerikából. Említhetném csípőből a Valentin napot meg Hellóvint. Nagyapáinknak annó a Kolorádó bogarat hozták át az amcsik. Szakács Béla írása

Debreceni értékek nyomában
Debreceni értékek nyomában. Most, hogy így olvasom, rájövök: jó hülye cím. Elcsépelt, sablonos, közhelyes. Tiszta szerencse, hogy Jámbor Józsefre ezek az állítások nem igazak. Szakács Béla írása

Debreceni bértollnok paraszt vagyok!
Jó napot kívánok! Szakács Béla vagyok, a Cívishír bértollnoka és egyben egy olyan város lakója is, amit a külföldiek elkerülnek. Szakács Béla írása

A videobloggerek lenyomják a BBC-t!?
Olvasom, hogy az Európai hírű fesztivál szervezői video bloggereket keresnek, hogy jövőre ők tudósítsanak a fesztiválról. Szerintük egy-egy jól sikerült képanyag akár hatékonyabb mint a BBC. Szakács Béla írása

Kábítják a Fradit!?
Aki élsportra adja a fejét, az ne igyon, ne bagózzon, ne lője magát és ne hallgasson Pataky Attila -féle lakodalmast, mert ezek butítják az agyat. Amennyiben mégis ezeket a kártékony dolgokat használja, joggal mondhatja: fejben nem voltunk ott! Szakács Béla írása

Csá csumi csá Csónakázó-tó
Személy szerint nem szeretem a debreceni Csónakázó-tavat. Csúnyának találom és lehangolónak. Ráadásul alig látok rajta vízi utasokat. Szakács Béla jegyzete

Ez a két debreceni a fejére esett!
Eleinte a lakóközösség is jókat derült a gyerekes tréfákon. Ma már odáig mérgesedett a viszony, hogy a házban aláírást gyűjtenek: a két férfi vesse alá magát egy kötelező pszichiátriai vizsgálatnak! Szakács Béla jegyzete

Szigorúan ellenőrzött villamosok
Kijelenthetjük, Debrecenben az egy főre eső ellenőrök száma: kettő! Szakács Béla jegyzete

AZT BESZÉLIK
:
(Rumcájsz ): "Na ne \" bántsuk \" már a város vezetést ! Ugyanis ha nyilatkoznána..."
( Ez a helyzet a belvárosi Békás-tóval )
: (Sanyi): "Az kiváló, hogy lesz új villamos, de a villamosvonal mégis mikor fog elkészülni,..."
( Dezső napján érkezik az első új villamos! )
: (Pipacs): "Meddig tűrjük még???..."
( Algériaiak támadtak debreceni lányokra )
: (lokika): "Ott leszünk! Hajrá, Loki!..."
( Debreceniek, szerdán mindenki Budapestre! )
: (Tempera): "Nem is értem, mi lesz majd ezután. Hogy fogunk így nyugodtan élni?..."
( Összetört egy álom. Elválik Rékasi és Détár! )

LEGFRISSEBB
LEGOLVASOTTABB
: Elhunyt Károlyi Ákos, a kiváló debreceni sportoló
: Lopott debreceni biciklik keresik gazdájukat!
: Óriási felfordulás lesz Debrecenben
: Köztéri vécét alapítottak a hajléktalanok
: Algériaiak támadtak debreceni lányokra
: Ez a helyzet a belvárosi Békás-tóval
: Ágoston Tibor: Nem hagyjuk abba!
: Ilyen gólt még nem láttak!
: Elvágta két gyermeke torkát az apa
: Anyád! Minden idők legjobb magyar reklámja!

FACEBOOK
Valutaváltó
Képgaléria
-
DVSC-Videoton (2013-05-12). Fotók: Kaltenecker Krisztián
-
Terepszemle a Nagyerdei Stadionban (2013-05-08). Fotók: Kádár Lajos
-
Ballagnak a Balásházyban (2013-05-03). Fotók: Ásztai Csaba
-
DVSC - Siófok (2013-04-27). Fotók: Kaltenecker Krisztián
-
A Debreceni Labdarúgó Akadémia avatása (2013-04-27). Fotók: Ásztai Csaba