Debreceni himnusz helyett
Az intézményes debreceni zeneoktatás 150 éves évfordulóját ünnepeljük idén. A város 2012-ben írta ki a 2 millió forintos alkotói ösztöndíjat, ennek kereteiben született meg a befutó mű, Debrecen himnusza. A Jantyik nevével fémjelzett produkciót elég meghallgatni, majd elolvasni a videoklip alatti kommenteket, az olvasók véleményét...
Tavaly óta zajlik egy koncertsorozat, melynek egyik befejező állomása volt a zeneiskola hagyományos zenekari koncertje. Ez tulajdonképpen nem más, mint a városunkban alapfokon zenét tanuló növendékekből álló együttesek fellépése. Vonósok, fúvósok, gitárosok, végül az iskola szimfonikus zenekara. Összesen közel 200 gyerek próbálhatta ki, milyen színpadon, nagy közönség előtt játszani. A Bartók Terem tömve. Érkeznek a szülők, testvérek, nagymamák meghallgatni, mennyit fejlődött egy év alatt a gyerek. Természetesen mindenkinek fénylik a szeme: aki a zenekarok valamelyikében ül, büszke magára, őrá pedig a közönség soraiban ülő édesanyja, testvére, nagyapja. Most nyer értelmet a zeneiskola aulájában várakozással eltöltött sok-sok óra. Vajon hány pulóvert kötöttek meg szorgalmas kezek, amíg arra vártak, hogy az unoka szolfézs- vagy hangszeres órája véget érjen? Aki volt már ilyen zenekari koncerten, biztosan azzal a jó érzéssel térhetett haza, hogy megérte. És ne gondolja senki, hogy csupa „unalmas Mozart és Haydn” hallható. Jurassic Park, Misszió, Angry Birds – ezek a filmzenék, népszerű dallamok azok számára is élményt nyújtanak, akikhez nem áll közel a klasszikus zene.
A nagykamaszok, akikkel otthon vagy az iskolában a szülők, tanárok alig bírnak, egy pillanat alatt egy közösség tagjaivá válnak, ahol felelősségük van: egymásért is játszanak. Mindenki koncentrál, nem mindegy, mikor lép be, nem késhet egy ütemet sem, mert akkor szétesik a dallam. Gyönyörű mozzanat, amikor az ember koncert közben elkapja a majd’ kétméteres srácok cinkos összenézését: „ezt jól csináltuk”.
A fizetség az érzés: sikerült, együtt. Bezsebelhetik a nekik járó vastapsot, és ez a zene ünnepe. Ez az, ami méltó az elmúlt 150 évhez. Nem kerül kétmillióba. Nem fejezhető ki anyagiakban, mert sokkal drágább dolog: órára járni, hangszert tisztítani, gyakorolni éveken keresztül. Ez mind idő, energia. És ez az, ami Debrecen hivatalos himnuszából hiányzik. Nincs benne erőfeszítés, évek munkája. Mondhatnám, hogy egy-két mondatnyi, ütemnyi ötlet, de sajnos még annyi sem. A vers kitalálása nagyjából 10 perc, ha csak ezt hallom az alkotótól, el sem hiszem, hogy Artisjus-díjat kapott könnyűzenei szövegeiért. A zene megírása annyi idő, míg a Nagyállomástól a Méliuszig elérünk. A baj csak az, hogy valószínűleg sportkocsival, amit Schumacher vezet, nem gyalog. Talpalva legalább 20 perc lett volna. Ennyi… Ha nem keverték volna bele az elmúlt 150 évet, a „méltónak levést”, lehetne ez egy egyszerű dal, ami vagy tetszik, vagy sem. De így sajnos nem nehéz eldönteni, mi méltóbb az elmúlt 150 évhez.
Szabó-Kovács Patrícia
