Civishir.hu

Vannak egyszerű és tiszta dolgok az életben. Ha az ölyv üres kézzel tér haza a vadászatból, az ölyvmama csúnyán leteremti; ha a bicikliszerelő irreális összeget mond, elmegyünk egy másikhoz; ha a Kossuth utcán éppen el tudunk ugrani egy fa elől, megköszönjük az égieknek. Ha a gyerek fél valamitől, megfogjuk a kezét, és rámosolygunk.

Van ám egy területe az életnek, ahonnan teljes mértékben kiveszett az érthetőség, tisztaság és átláthatóság. Az országot, várost és falut irányító földi hatalmak játszóterén rég aljas kúszóbabdzsungellé változott a táj. Tán ettől is súlyosabb ügy, hogy teljesen elszakadt, elszállt tőlünk az a réteg, aki ezt a szakmát műveli.

Négyévente előbújunk, leszavazunk, aztán visszabújunk a vackunkba, és onnan szidjuk őket tovább. De ez csak inkább motyogásnak hallatszik, mire elér hozzájuk, akkora már köztünk a szakadék. Valljuk be, ha akarnák, se nagyon tudnák, hogy mire van szükségünk, annyira messze vannak már a társadalomtól és a valódi társadalmi igényektől.

És nem is nagyon akarják tudni, elvannak a saját kacsalábon forgó világukkal. A palotáknak is fizetni kell a részleteit, és a versenyt is tartani kell a másikkal, minél nagyobb terepjáró, minél nagyobb medence, minél nagyobb mellű bejárónő, stb. Tisztelet a kivételnek, mert azért bármelyik pártban lehet (és van is néhány) olyan ember, aki közben az országot (is) szeretné előremozdítani. Ezzel együtt az ő magasságukból mi lesoványodott verebeknek nézünk ki, akiket a választásokra valahogy fel kell pörgetni, és akiknek a túlélésükhöz elég tápot meg kell adni.

Így eshetett meg, hogy a napfény városában a fejesek idén is igazolták a PG Csoport által már a 90-es években megírt szöveget: „Hát ezért indultak el azok a nagyon nagy emberek - Akik most egymás közt osztanak, és már a kezük sem remeg.” Ha már ilyen szépen megírták Jantyikék, nem árt az ismétlés, szétdobtak egymás közt pár tízmillió forintot jutalom gyanánt.

A Cívishírnek köszönhetően ez azért most innen lentről, a girhes szektorból nézve is elég nagyot durrant. Gyűlnek a cikkek, szaporodnak a kommentek, megszólaltak a pártok, még a pénzosztók is válaszolnak, magyarázkodnak. Olyan mintha mégsem lehetne bármit megcsinálni a fejünk fölött. Kezdésnek nem rossz.

De tovább kellene lépni. Valahogy mégis csak meg kellene szólalni a szakadék túlsó oldaláról, és a motyogás helyett eljutni egy határozott, tisztán érthető hangig: kedves felső tízezreink, amit az elmúlt hótdemokratikus 22 évben leműveltetek, pártszíneitektől függetlenül egy hatalmas nagy nulla! Sőt, hatalmas nagy mínusz, tehát összességében közönséges rablás!

És ha már eljutottunk idáig, akkor jöhetne az elmúlt 22 év alapján felvetődő sok-sok kérdés. Miért nem lehet a magyar politikusoknak az átlagbérhez igazított fizetésük, csinálja, aki elhivatott címszó alatt? Miért kell a pártokat és émelyítő kampányaikat közpénzekből támogatni? Miért nem esett/esik szigorú kontroll alá a több milliárd dolláros külföldi hitelek lehívogatása? Miért nem lehet megtiltani, hogy közpénzekből több millió forintos jutalmakat osszanak? Miért nem visszahívható egy képviselő, ha nem azt teszi, amiért megszavazták? Miért nincs a parlamentben a pártok fölött egy pártsemleges felsőház?

De a legdurvább, legfontosabb kérdést magunknak tehetjük fel. Miért tűrjük mindezt immár 22 éve?! Olyanfajta túlmisztifikált ragadozók nyúlkálnak ugyanis a fejünk fölött, akiket egy egészséges civil kontroll simán meg tudna fogni.

Arról, hogy ekkorára nőtt az a bizonyos szakadék a döntéshozó elit és a társadalom között, mi legalább annyira tehetünk, mint azok, akik ebből él(ősköd)nek.

HeGergAnd