Szeretünk, Hal köz!

Képzeljék el, hogy van Debrecen illusztris belvárosában egy olyan hely, ahol a közalkalmazott, a segédmunkás, a vasutas sem hagyja ott a gatyáját, ha iszik egy sört, asszonya egy gumibogyószörpöt, a gyerek meg egy bambit. A hely hangulata varázslatos, szerelem első látásra.

A Hal köz rekonstrukciójára majdnem annyit vártunk, mint Godot-ra, de elöljáróink csak tető – akarom mondani talp – alá hozták, és nagyon eltalálták. Persze nem mondhatjuk, hogy a debreceni belvárosban nem történt ezen kívül érdemleges, mert a Piac utca lenyűgöző, és ha a Csonkatemplomtól egy köpésre nem egy ökör áráért mérnének négy deci a sört, akkor nem tudnánk betelni vele. Meg aztán a Piac utcán túl is épült itt még sok-sok izgalmas – a legizgalmasabb pedig a virágkarnevál után kezdődik, ha minden igaz, és Isten is úgy akarja - , tehát az embert könnyedén elkapja Debrecenben a nagyvárosi bugi, csak hajlandóság kérdése. Ha például hajnali négykor megéhezik, akkor van hol burkolni, ami már egy kozmopolita metropoliszra emlékeztető.

A Hal köz azonban pont nem olyan, mint a Piac utca. Nem szebb és nem jobb, hanem más. Bája van. Az embert nem kapja el a gépszíj shoppingolásra, mert nincs kínálat. A tér nyugodni hív. Leülni, beszélgetni, megvitatni, nézelődni, iszogatni, vagy éppen pancsolni, életkor és időjárás függvénye. Az embert olyan érzés keríti hatalmába, amint a gyereke fejjel beleáll a szökőkútba – vagy inkább csatornába, ahogy egy kedves barátom nevezi, és tényleg az –, hogy éppen senki sem próbál belerondítani az életébe. Nem ütik szét a fejét belülről a lelkét megnyomorító emlékek, hanem élvezi az ottlét minden pillanatát.

A Hal köz nyújtotta testi-lelki harmóniában az a legszebb, hogy megfizethető. Még egy újságírónak, pedagógusnak, rezidensnek, mentősofőrnek, marósnak is. A legendás Koronában alig 220-ért adnak egy üveg Kőbányait, és csak remélni tudjuk, hogy ez nem beetetés, hanem korrekt vendéglátói hozzáállás. Hátha van egy vállalkozó, aki nem akar egy nyár alatt rögtön multimilliomos lenni, mert arra lesz majd bőven ideje és lehetősége, anélkül is, hogy pofátlanul lehúzza a dolgozó népet. Mert ebben a kegyetlen svájci frankos világban kevés alapvető emberi jog van, mint tisztességes áron kikapcsolódni, főleg, ha az ember olyan prohibicionista környékről származik, mint mondjuk az Újkert és a Tóci. Ha én lennék a városban a hatalom, akkor árstoppot rendelnék el a Hal közben. A gazdagoknak így is marad helyük elég, ahol minden zaklatás nélkül kifizethetnek 2 eurót egy sörért, ha az egójuk megszenvedné a 220 forintos Kőbányait.

A debreceni belváros ezen ficakja úgy lett elegáns, hogy közben nem hivalkodó. Még omladozó vakolat is maradt néhol, hogy az ember az első két-három ital előtt se feszélyezze magát. És higgyék el, mindenki nagyon hálás és boldog. A gyerekek különösen, akik megtöltötték tartalommal azt, ami nekünk hosszú gondolkodás után sem ment. A tér közepén álló nagy tárgy, amit szexuális hovatartozás alapján mocskos fantáziával néztünk már megduzzadt női nemi szervnek vagy fallosznak, meg kötözött sonkának is, nem más, mint mászóka! És így már mindjárt van értelme!

Cs. Bereczki Attila