Szegénységi bizonyítvány
Szomorú helyzet állt elő ismét kosaras fronton Debrecenben. Orbitális bukással végződött egy újabb nagyreményű próbálkozás, mely immár azt a nagyon nagyhírű egyetemünket is megégette, mert adta hozzá a nevét, és még mást is. Mondhat itt bárki bármit, ez szégyen és gyalázat! Teljes megsemmisülés. Totális K. O.! Debrecen és a kosárlabda viszonya az elmúlt húsz évben több szenvedést, árulást és megcsalást hozott, mint a legnyálasabb tévésorozat. Minden kétséget kizáróan kiderült, hogy a világ második legnépszerűbb csapatjátéka a cívisvárosban nem életképes!
Debrecenben nem kell a kosárlabda! Kiderült ez már a Tegáz-DKK bukásakor, amikor a csapatot fenntartó debreceni vállalkozó bukszája kiürült, és az önkormányzaton kívül senki nem érezte fontosnak ezt a márkát. PannonPipe-DAKK – van, ki e nevet nem ismeri? Így hívták a következő halálra ítélt próbálkozást. A játékosoknak lacikonyhára sem futotta, de egy Ráthonyi Tamás nevű megszállott bent tartotta a csapatot az élvonalban, zsíros kenyérrel és fanatizmussal. Egy mellszobor a minimum, ami járna neki, és ez komoly!
A DAKK is meghalt, eltemettük, megsirattuk, de jött a Vadkakasok, mely addig soha nem látott, profi marketinggel célozta meg a kosárlabda iránt rajongó tömeget. Igen, tömeget! A Loki focistái után a férfi kosarasokra volt a legnagyobb igény a cívisvárosban, amikor ment a szekér, és bár ezt kézilabdás körökben erősen vitatják, attól még sziklaszilárd tény, mint az, hogy amúgy a kézilabda egy másik csodás találmánya az emberiségnek. A Vadkakasok-kampány engem annyira magával ragadott, hogy máig őrzöm azt a plüss kukorikút, amit a lányomnak vettem, hogy annyival is hozzájáruljak a debreceni kosárlabdasport felvirágoztatásához. Nem jött be! Nekem csak 1500-ba került, az önkormányzatnak százmilliókba. Azt beszélik, talicskával tolták ki onnét a pénzt. Kicsik vagyunk ahhoz, hogy biztosat tudjunk.
A Vadkakasok haláltusájában a debreceni kosárlabda elvesztette a legnagyobb támogatóját, a közönséget. Aki ennyi kudarc után egy DEKE nevű formációval próbált betörni a piacra, az menthetetlenül szerelmes ebbe a világba, és azt sem tudja, hogy eszik-e vagy isszák. A legelső NB I-es bajnoki óta várom, hogy mikor teszik ki a táblát: „Érdeklődés hiányában a csapat feloszlott”. A DEKE-re az ifistákon, az anyukákon és a szeretőkön kívül senki nem volt kíváncsi. Amíg a fiúk bent pattogtattak, odakint nyugodtan főzhettek volna babgulyást a közönségnek, a családias hangulat végett. Máskor meg körmöt csülökkel.
Szima Gábor szavaiban nincs okunk kételkedni, márpedig ő azt mondja, hogy a BL-be jutás nem járt együtt a támogatói bevételek számottevő növekedésével a DVSC futballcsapatánál. Ha a foci legmagasabb szintjét is megjárt Loki nem elég vonzó márkanév, ahhoz, hogy a Micimackó Kft. megvegyen egy molinót évi egymillióért, vagy csak úgy, pusztán lokálpatriotizmusból adjon 500 ezret, mert telik rá, akkor elhiszem, hogy a DEKE-hez még lasszóval sem lehetett befogni támogatókat. És ennek semmi köze a válsághoz, még mielőtt ezt hoznák fel mentségül akárkik. A Vadkakasok idejében nem volt válság, mégis bezárt a bazár. A válság legfeljebb tisztába tette a dolgokat, hogy az önkormányzatnak nem feladatköre profi klubokat tömni pénzzel, és le lehet róla szállni!
Az a szomorú helyzet állt elő, hogy ki kell mondani: Debrecen sportjában erőteljes leépülés tapasztalható, és ez a focicsapat sikereinek a tükrében is igaz. Dolgavégezetlenül távozik az élsportból a DKSE is, mely a DEKE-hez képest méltósággal búcsúzik, de akkor is nagyon fáj, mert sokkal jobb sorsra volt érdemes. Debrecen éppen azon a két fronton vérzett el, mely a futball után minden kétséget kizáróan Európában a legmenőbb (férfi kosárlabda, férfi kézilabda). Nincs mit szépíteni: ez szegénységi bizonyítány.
Debrecen, én így is szeretlek! És hamarosan épül a futballstadion. Világosan megmondták!
Cs. Bereczki Attila
