Szálljatok le a biciklisekről!
Olvasom a rendőrségi jelentéseket. Ne nézzenek csúnyán, nem önszorgalomból teszem, hanem a fizetésért. Nem mindenkinek jött be az élet, a zsurnaliszta a sok „szemétért”, amit leír, így bűnhődik. Vagy mindenki a saját szakmájának a kurvája. Mindegy. Tegnap a megyei kapitányság tette „közkinccsé” az infót egy idióta elnevezésű nagy projekt eredményeiről, ahogy azt mi szépen meg is írtuk. Ebben már-már dölyfösen közlik velünk, átlagmagyarokkal, akik nem jogosultak a korkedvezményes nyugdíjra sem, hogy felháborító a sok részeg, ittas vagy alkoholtól bódult biciklis az utakon. Meg is büntettek egy halomnyit. A részegek 75 százaléka kerékpáron alázza a KRESZ-t! Hoppácska! – mondaná erre a nemzet F1-huligánja. Olybá tűnik, mintha itt a biciklisek züllesztenék a modern európai közlekedéskultúrát. A „csudaságát” neki!
Persze meg kell különböztetni a környezet- és a sörbarát kerékpárost a falusi/külvárosi antikrisztustól. Utóbbi egy másik szubkultúrából származik, a legrégebbi pedálozó, nem holmi műmájer divatbringás. Ő az, akik hat kommersz körte és hat nagyfröccs után a főút kellős közepén érzi magát biztonságban, immár harminc éve, panaszkodik a csillagosnak égnek és keresi az egyensúlyt az agya, a két kerék és a mája között. Semmi köze az energiaválsághoz, fontos számára a tér-érzet, ezért kell az egész úttest, amikor üti a szesz. Őt cseszegetni teljesen fölösleges, mert a rozzant bringáján kívül csak adóssága van, előbb-utóbb pedig úgyis a másvilágra küldi magát, de jön helyette más, mert kimeríthetetlen utánpótlással bír.
A kerékpárosok száma az utóbbi években megtriplázódott, vagy ki tudja, a lényeg, hogy sokkal többen vagyunk, mint négy éve. Éppen azoknak köszönhetően, akiknél – bár mehetnének autóval is rontani a levegőt – a testmozgás fizikai öröme összekapcsolódik a gyakorlatiassággal. Mivel nekik határozott szándékuk kifizetni az adósságukat svájci frankban, hogy hagyjanak valamit a gyerekeikre, nem vállalják a kalandot az úttesten, csak a járdán, amennyiben nincs kerékpárút. Márpedig a napfényes Debrecenben inkább nincs. A 20 kilométernyi kerékpárút ritkán esik arra felé, amerre az ember éppen tekerne. Ez a cívisváros Murphy törvénye, de mi még ne is panaszkodjunk! Képzeljék, milyen lehet abban a városban, amelyik nem is kerékpárbarát!
Szóval felülni a biciklire, és elmenni teniszezni, kispályázni, vagy csak benézni a belvárosba, kinézni a Nagyerdőre már önmagában is nagyszerű program, de ha még a tetthelyen az ember megiszik néhány sört levezetés gyanánt egy kellemes társaságban, akkor az már öröm a köbön. Erre jön a fakabát, és letaglóz. Megbüntetni a járdán vagy a bicikliúton szabályosan közlekedő ittas biciklist, nem más, mint ideológiai és mentális szélsőség. Aki erre vetemedik, az a szabadság, a társadalmi rend, az ökológia ellensége, és a törvény erejével kéne ellene fellépni. Nem hisszük magunkat a modern kor hőseinek, csak kimondatlanul azt manifesztáljuk: a gyerekkor kellemes élményei felnőttként újra élvezhetők! A bicikli nem fétis, mint ahogyan a 30 millió forintos luxus Mercedes sem mindenható, csak egy közlekedési eszköz. Az ember a biciklin mégis értékesebb, mert addig sem füstöl az orrotok alá. Értitek, zsaruk?
Apropó! Miért nincs biciklis rendőr Debrecenben?
Cs. Bereczki Attila
