Portugál szelek fújnak a Kárpát-medencében, de minek?
Egy elkelt Székesfehérváron (Paulo Sousa), egy Kolozsváron (Jorge Costa), de a portugál aranygenerációnak maradt még szabadon prominens és illusztris tagja. Jutott volna Debrecenbe is, ha más nem, akkor hajas baba Abel Xavier, a kopasz Kondás mellé, mutatóba. Kelendők ezek az edzőként még semmit el nem ért luzitán szakik. Szép férfikorban tengődnek, jóképűek és olyan elegánsan öltözködnek, hogy az ember szinte félti az asszonyát. Itt az ideje, hogy csapatot adjanak a kezükbe, ha nem Nyugaton, akkor hát mifelénk, a Vadkeleten. Nem is tudom. Nekünk a külföldi edzőkkel az ábrándjaink először akkor foszlottak szerte, amikor Sidibéből balbekket csinált az első cseh remek. A második még annyira sem vitte, mint Szentes Lázár, igaz, neki Coulibalyja volt, nem Sidibéje. Lényeges különbség!
Érdekes a Videoton nagyívű terve, hogy egy zsák pénzért egy zöldfülű edzőt szerződtetett, akinek ráadásul annyi köze van a magyar futballhoz, mint a matyóhímzéshez. Mert a hátam borsódzik attól a közhelytől, hogy a foci egy közös nyelv. Határozottan nem az, mert a miénk más, mint a többi, az hétszentség! Egyrészt azért, mert itt a levegőben van egy degenerált futballellenesség, másrészt akik ennek dacolva szeretik, gyermeki lelkülettel teszik, és képesek mély depresszióba zuhanni, ha a csapatuk nem nyer hét év alatt hat bajnokságot, harmadrészt a magyar futball még csak félig kapitalizálódott. Itt a labdarúgást, illetve annak elitligáját, az NB I-et a szórakoztató ipar részének tekinteni még erős jóindulattal sem lehet. Tudjuk, a jó focihoz fejlett kapitalizmus kell vagy kőkemény államszocializmus, lásd Farkas Mihály Honvédját az ötvenes, vagy Ceausescu Steauáját a nyolcvanas években. Az államszocializmus és a fejlett kapitalizmus között félúton elfutballozgatunk mi, de másképp, mint Nyugaton. Paulo Sousa ezt körülbelül karácsonykor fogja fel, addigra a Vidi lehet hatodik is a bajnokságban.
Kétségtelen, hogy a magyar jégkorongot a külföldi edzők virágoztatták fel, e logika mentén a szakmai vérátömlesztés a magyar futballra is ráférne, mielőtt Csank János kiköt azon a néhány helyen, ahol még nem volt edző az országban. Csakhogy jégkorongban lényegesen kisebb a piac. Hokiban egy második vonalbeli kanadai edző nem kaphat ajánlatot Togóból vagy Katarból, csak Magyarországról, Szlovéniából vagy Ausztriából, ahol a csapatok száma véges. A hokiedzői szakma tehát nem hígult fel annyira, viszonylag kevés pénzért komoly szakembert lehet szerezni. Futballban ma már mindenki edző lesz, aki egy egyenest rúgott a labdába, de az is, akiknek még ez a sikerélmény is kimaradt az életéből. Paulo Sousa persze tudott egyenest rúgni a labdába, illetve jóformán csak azt tudott, s megadva neki a tiszteletet, hogy korának egyik legjobb védekező középpályása volt, ne feledjük: az alkotómunkát az agybeteg Sergio Conceicao, Luis Figo, de leginkább Rui Costa végezte abban a legendás portugál válogatottban, Del Piero a Juventusban, Andy Möller és Lars Ricken a Dortmundban, Roberto Baggio és Ronaldo az Interben.
Paulo Sousa lehet nagyon jó edző, testközelből látta, hogyan kell a legmagasabb nívón művelni ezt a játékot, s lehet rossz is. Majd kiderül. Egy biztos: Lipták és Vaskó továbbra is darabos marad, mint a kálisó, márpedig a pályán őket látjuk majd. A magyar futballnak, az NB I-nek sokkal nagyobb szüksége lenne jó portugál játékosokra, mint zöldfülű portugál edzőkre.
Cs. Bereczki Attila
