Miért nem éri meg Debrecenben tömegközlekedni?
Amikor olvasom a Cívishíren, hogy a nagytiszteletű képviselők elmélkednek a DKV-helyzeten, kedvem lenne rögtön, gondolkodási idő nélkül felszólalni a közgyűlésben, és egy egyszerű, némi matematikát tartalmazó okfejtéssel levezetni a városatyáknak, hogy mi a gáz a rendszerben. Nem valami bonyolult algoritmusra kell asszociálni – a matek faktot már elmosta az emlékezet –, hanem egyszerű, alapszintű algebrára. Engedjék meg, hogy magamból induljak ki. Nem holmi önzőségtől, feltűnési viszketegségtől vezérelve, hanem átlagmagyar mivoltomból, mert a példa szemléltetése úgy ad igazán értelmet a magasröptű debreceni DKV-projektnek. Két gyerek, három szoba, négy kerék – az első Orbán-kormány modellje maximálisan teljesítve. A gyerekgyártáson kívül semmi nem ment önerőből, de attól még élvezzük az otthon melegét, és rájöttünk: a pénz akkor is boldogít, ha történetesen egy „szemét-globalista-kapitalista-kizsákmányoló” adta kölcsön 25 éves futamidőre, és nem annyira jutányosan, mint hittük. Az egy főre jutó jövedelem fillérre pontosan annyi, mint amennyit a KSH nemrégiben kiszámolt, tehát nálunk átlagosabb magyart nehéz találni a Kárpát-medencében.
A gyerekek olykor perverz gondolattal riogatnak: üljünk buszra! Változik a világ, mi az anyósülésről álmodtunk, a maiak pedig „szép, nagy buszocskáról”. A metropoliszt Kishegyesi útról a 24-essel repültük át Főnix Csarnokig. Észak-debreceni kirándulásunk potom 1280 (4x320) forintba került. Senkit nem hagytunk el, tehát ugyanannyit kellett fizetni visszafelé is. Végösszeg: 2560 forint. Lehettem volna, persze, gondolatolvasó, és előtte két nappal megveszem a jegyet 250-ért, így megspórolok 560-at a túrán, de most már mindegy, okos ember a saját kárán tanul, vagy inkább lemond a buszozásról. A lényeg, hogy a 2000 forint sem túl baráti, legközelebb olcsóbban szórakozunk, az hétszentség! „Megismerjük, gyerekek, taxis Tibi bácsit, aki gondoskodik apáról, amikor a fontos munkaértekezlete elnyúlik kakaskukorékolásig.” Tibi bácsi egyébként annyira aranyos, hogy nem zaklatja az órával a szegény törzsvendéget a kemény éjszaka után, ráadásul tudja, mit fog játszani a Loki a hétvégén.
Tibi bácsi extra szolgáltatásánal is akad sokkal olcsóbb lehetőség Észak-Debrecen elérésére: a Mi Autónk. A Vág utca–Főnix Csarnok oda-vissza 10 kilométer, tehát 10 literes városi fogyasztással számolva 340 forintot kóstál a benzinköltség, és még meg is aláztam a Suzukit, mert 8 literből simán elgurul a cityben, ha az asszony vezet. Felszámoljuk az APEH szerint megállapított 9 forint autókopást kilométerenként, így az utazási költség vége: 430 forint/négy fő! Megtakarított pénz: 2130 forint. Tehát ha hirtelen felindulásból megint buszra szállna a család, akkor nyomós érvem lesz ellenszegülni és keményen kitartani.
Ami a bérletárakat illeti: régóta bántja a csőröm, hogy amíg egy debreceni egy nap alatt átlagosan három kilométert utazik tömegközlekedési eszközzel, addig a fővárosiak ennek a tízszeresét teszik meg, de csak negyven százalékkal fizetnek többet egy összvonalas havi bérletért (6030 forint Debrecenben, 9800 forint Budapesten). A diákjaink akár az utcára is mehetnének (Debrecenben 3180, Budapesten 3850), mert a különbség smafu, a két szolgáltatás azonban köszönőviszonyban sincs egymással, mert itt nem lehet rodeózni éjszakai járattal, vagy átmenni a Duna alatt mókából.
Engem a DKV úgy tudna megnyerni magának – az iménti matekpélda alapján –, ha legalább 80 százalékkal csökkentené a jegy- és bérletárait, de sok debrecenit ismerek, akik beérnék már 50 százalékkal is. Ha pedig a vállalat veszteséget termel, akkor majd évente konszolidálja az állam, ha már a budapestieket is saját költségén utaztatja.
Financiális szempontból totális bukás Debrecenben családilag tömegközlekedni, ezért vannak tele az utak autókkal, a járdák pedig biciklivel. Hölgyeim és uraim, abban a szép sárga házban a belvárosban, a helyzet megoldást kíván!
Cs. Bereczki Attila
