Miért jár Debrecennek a 10 milliárd stadionra?

Publicisták, bloggerek, nyuggerek és pitiáner médiagengszterek most habzó szájjal üvöltik bele a nyilvánosságba, hogy a Fidesz-maffia Debrecennek stadiont emel, mert Kósa „Forintgyengítő” Lajos kibulizott 10 milliárdot a haverjainál. Eszi őket a sárga irigység, én meg majdnem megpukkadok a röhögéstől. Közben minduntalan egy régi történet jut eszembe. Úgy hét évvel ezelőtt Debrecenben járt az akkori ifjúsági- és sportminiszter, és bokros teendői közepette beugrott a megyei napilap szerkesztőségébe interjút adni szimultánban. Sportos kollégám – aki azóta már a Cívishíren ír ennyire jókat – vette a bátorságot, és megkérdezte tőle: esetleg stadionrekonstrukciósan nem-e járna Debrecennek is valami aprópénz, mert igény lenne rá, ha már – többek között – Újpestnek és Dunaújvárosnak is adott az állambácsi. Nem morfondírozott, habozás nélkül, kapásból, kategorikusan közölte, hogy akik Főnix Csarnokot kaptak sok milliárdért, azok kussoljanak. Két hónap, és megbukik, mert egy ekkora lúzer nem lehet annak a nemzetnek a sportminisztere, melynek Puskás Öcsije és Papp Lacija van – gondoltuk a nem túl felemelő találkozás után a Dósa nádor tér 10. alatt, s mennyire igazunk lett! Rögtön miniszterelnököt csináltak belőle, hogy ne égesse direkt módon a magyar sportot.

Bőséggel akadnak, akik szerint már csak azért is kell stadion Debrecenben, mert ő nem akarta, pedig azt sem tudják, hogy a fociban hányat lehet szerválni az első harmadban. E protest hozzáállás Böszme politikai ámokfutását túlélve teljesen érthető, és 10 milliárdhoz a nokiás dobozok után már önmagában is elég érv, de van itt egy sokkal fontosabb szempont, amit a nagyerdei építkezés kapcsán vizsgálni érdemes. Hogy a debreceni 10 milliárd miatt most megint csontig alázzák a magyar futballt a dilettáns firkászok, már ki sem veri a biztosítékot. Akik nem szenvednek Orbán- és futballfóbiában egyszerre, azok tudják, hogy Sándor Tamás nagyobb sztár, mint bármelyik kajakos vagy vízilabdázó, hogy tartsa meg az Isten sokáig a magyar labdarúgás számára, mert a DVSC-nek mindig kell egy jó edző is. A lényeg tehát a foci, illetve a benne rejlő lehetőségek. Akár tetszik, akár nem, a magyar labdarúgás nem kerülheti el a felemelkedését, mert bár szakmai és politikai vonalon mindenki sokat tesz, vagy tett, hogy a béke segge alatt maradjon a nívó, a nemzetközi helyzet fokozódik, és előbb utóbb mi is győzni fogunk. A 2014-es brazíliai világbajnokságot még talán nem nyerjük meg, de ha már a Böszme- és MSZP-barátnak mondott Leisztinger milliárdos is fantáziát lát a futballban – mert ha megvette a Diósgyőrt, akkor lát, hogy őt is tartsa meg a jó Isten sokáig boldogságban és gazdagságban! –, akkor a foci menthetetlenül a fejlődés útjára lépett.

Mégis, kell-e 10 milliárdért stadiont építeni a gazdasági világválság, meg természeti- és ökokatasztrófák idején? Buta kérdésre buta válasz: igen, mert két dombocska között teljesen fölöslegesen megépített völgyhíd az M7-esen 40 milliárdba került. Kevésbé hülye válasz: ha a dúsgazdag Bayern Münchennek a stadionjába a német állam beletolt 210 millió eurót, akkor 36 millió euró Debrecennek nem is olyan sok, mert mi is szeretjük annyira a Lokit, mint ott a Bayernt, csak nem vagyunk annyira szaporák, mint a bajorok. A legkorrektebb válasz, amit a fóbiások a legkevésbé értenek meg: a magyar stadionokat mint társadalmi helyszíntereket rendbe kell tenni, és hol máshol kéne kezdeni, mint Debrecenben, ahol a nagyerdei putri a virágkarneválnak is nagyon ciki.

Cs. Bereczki Attila