Ments meg, Urunk, a drogtól!
Legalább hetvenszer láttam a Trainspottingot. Azt imádom benne, amit egyébként durván megvetek az életben. A fergeteges Danny Boyle – vagy Irvine Welsh regényíró – megmutatta a tutit. Annál hatásosabb magyarországi drogprevenciós program nem létezne, ha az általam nagyra becsült Dr. Hoffmann Rózsa főpedagógus – aki garantáltan nem a Control C és a Control V kombinációjával szerezte a doktoriját – kötelező tanórává tenné bemutatását a középiskolában. Úgy szemléltetni a drogok által megjárt poklot, még senkinek sem sikerült. A film önpusztító alakjai és a történetük azt mesélik el, hogy perifériára szorulni, lepusztulni egyszerűen nem menő. Vicces, de szánalmas. A Trainspotting helyszíne ugyan Edinburgh, de lehetne akár Szingapúr, Manila, Prága, Bukarest, Budapest, vagy éppen Debrecen is. Nincs tér, nincs idő. Azzal a kegyetlen valósággal szembesülünk, hogy drogozni annyira természetes (lesz), mint francia piritóst enni a Piac utcán.
Amikor a Trainspottingot láttam, már túl voltam az első – és idáig egyetlen – drogos élményemen. Baráti társaságban, unszolásra szippantottam egyet, törvény előtt vállalom. Tudatmódosítás gyanánt már addig is megtette a legális, sör nevű készítmény, pusztán a „tökösség” végett vállaltam be a füvet, hogy majszoltam volna inkább repcemagot reggelig! Késő bánat. Mintha lenyeltem volna hathektárnyi égetett avar bűzét, úgy jött vissza. Képzeljék, még három deci szatmári szilva sem nyomta el. Anyádat, azt! – üvöltöttem a drogos világnak, s mintha megdermedt volna az idő, pedig ennek már tizenkét éve. E személyes kitérő nem maró gúny, csak azt hivatott izomból manifesztálni, hogy e sorok írója el sem jutott a delíriumos állapotig, mert megelőzte az undor, ami által haláláig védett. Mázli. No de kétgyerekes, lányos apaként a kínzó rettegés hasít belé, amikor debreceni fiatalok droghaláláról olvas.
Mit kíván egy apa? Szeme fénye, még ha lány is, inkább vegetáljon kocsmák mélyén (füst már nincs, ollé!), bukjon meg matekból, járjon fradistákkal, minthogy Gina vagy más büdös „kurva” küldje a túlvilágra! Ha nem ostobán idealista a szülő, felkészül megtanítani, hogy az alkohol amfetamin nélkül is gátlásoldó. Vagy sikerül, vagy nem. Két rossz közül legyen a kisebbik. A minapi haláleset egészen nyilvánvalóvá tette, hogy a drogfogyasztás immár a mi kis cívis közösségünk kőkemény problémája is. Ennél konkrétabban nem is lehetett volna a tudomásunkra hozni, hogy Gina, az Ecstasy és a többi szar Damoklész kardjaként lebeg a fejünk felett. Hálót a gyerekeink köré nem tudunk szőni, nincs más választás, mint bízni az isteni gondviselésben.
Cs. Bereczki Attila
