Élhető Debrecen

Gyötrő kíváncsisággal tekintek tavasz elé, amikorra reprezentatívan is felmérik, élhető-e ez a város. Merthogy nem reprezentatívan nap mint nap felmérem, és úgy annyira élhető, hogy tízből kilenc nyakas cívis nem menne innen sehova. Ugyan különböző társadalmi és szociális hátterű emberkék között, de masszívan lokálpatrióta, a zöld-fehér és a lila-fehér színkombinációkra allergiás közösségben leledzem („Csak a Loki, érted élek én!”), ami mégiscsak egy szűk kört jelent, s nem feltétlenül a magunkfajtából áll az egész város. Tehát reprezentatív az, amikor olyanok véleménye is meghallgattatik, akikkel sose ülnénk le sörözni.

Az élhető város kritériumait meghatározni egyébként képtelenség. Mert minden relatív, illetve szubjektív. Debrecen a szociális élhetőség tekintetében minden bizonnyal alázza a kongói Lubumbashit, de nyomába sem ér a svájci St. Gallennek. Talán a mentális jólét hullámán érdemes vizsgálni e bonyolult kérdést. Debrecen legnagyobb előnye az élhetőség szempontjából a mérete. Nagyváros, de közel sem metropolisz, tehát az elmagányosodás veszélye eleve kizárt. Itt előbb-utóbb mindenki belebotlik valakibe, a nem túl bonyolult demográfia helyzet folytán mifelénk mindenki illik mindenkihez. Debrecenben ráadásul ma már minden megvan, amiért régen el kellett menni osztálykirándulni Budapestre: forgalmi dugó, hajléktalan, bajnokcsapat, rockkoncert, fesztivál, adidas-bolt, hipermarket, kupleráj stb. A társasági interakciókra is elkészült majdnem minden infrastruktúra, télen-nyáron tudunk korizni, úszni, műfüvön kispályázni, közösségi tereken babakocsit tolni, s mire Dombi Tibi 45 éves lesz, stadion is épül.

Az élhető város kritériuma természetesen a korrekt politikai környezet is. Elméletileg, a szerencsésebb fejlődésű Nyugaton. Talán. Gyakorlatilag Debrecenben néhány – neurotikusan zavargó vagy csak előre megfontoltan frusztrált – internetes gerillaharcos kivételével senkit nem érdekel, hogy a politikai környezet milyen. A nép egyenesen leszarja, hogy korrekt-e vagy sem, a java el sem megy szavazni, aki elmegy, az a régire adja: Kósára 2010-ben 18 ezerrel kevesebben szavaztak, mint 2006-ban, mégis 68 százalékkal nyert. Mi lenne a tízszázalékos címke nélkül? 98 százalék? Hogy egy városban mennyire jó az élet, az sok mindenen múlik, de csak legutolsó sorban a politikusain. A benne élők közösségi aktivitása adja az igazi érzést.

Debrecen persze korántsem tökéletes – ha az lenne, nem építenének a régitől alig 400 méterre, párhuzamosan egy újabb villamos vonalat, és nem tartott volna egy évig egy utca csatornázása –, de annyira nem nyomorult, mint a többi vidéki nagyváros ebben a vízfejű országban. Mert öt bajnoki cím sehol másutt nincs, és érik a hatodik! Tudják, az élet csak játék, de a foci komoly dolog!

Cs. Bereczki Attila