Debrecen nagy napja
Sporttörténelmi nap a mai, a Debreceni HK este az Újpest ellen bemutatkozik a jégkorongos MOL Ligában. Felsejlenek régi szép emlékek.
Debrecen és a hoki, mint olaj és víz – gondoltam negyed évszázada, amikor egy jégkorongos székelyföldi kisvárosból megérkeztem a magyar puszta metropoliszába. Jól korcsolyázni – akarom mondani hátrafelé koszorúzni mindkét irányban (!) –, akkoriban csak csíki, a gyergyói góbék, illetve a Vörös Hadsereg kivonulásáról a szebb jövő reményében lemaradó orosz veteránok tudtak. Rájuk építve tündökölt az OB II-ben a DAHK (Debreceni Amatőr Hokiklub), de a nagyerdei parádé nem jöhetett volna létre a tősgyökeres debreceni fanatikusok, játékosok, edzők, klubvezetők nélkül. Itt hívjuk fel a városvezetés figyelmét arra, hogy Korcsinszky György, Ligeti Zoltán és társaik Laokoón-csoport szerű ábrázolása igazán időszerű lenne az első debreceni jégcsarnok előtt. Vagy egy költségtakarékos freskó is megteszi a második csarnok falán, köszönet gyanánt.
Tudják, immár kettő van a Derék utcán! A másodikat október elején avatják. Értik? Október elején! Rossz az, aki rosszra gondol, mi például azok vagyunk, de vigasztal, hogy a kampány tovaszáll, a lényeg megmarad. Debrecen kinőtte egyetlen jeges felületét, mert most már nem csak a székelyek és az oroszok tudnak hátrafelé koszorúzni, hanem sok száz debreceni lurkó is. Közülük sokan ütővel a kezükben. A jégkorong végérvényesen befészkelte magát Debrecenbe, mert ennek az energikus, dinamikus sportágnak az elmúlt években tapasztalható hazai népszerűsége hozzánk is elért, és évről évre erősödött az igény egy élvonalbeli csapat iránt. Ugye ismerik Garamvölgyi Lajos legendás aranyköpését? Egy stadion – esetünkben jégcsarnok – csapat nélkül olyan, mint a bika f@sz nélkül! Na, ezért kell nekünk MOL Liga!
Debrecenben sem mindenki halad a korral, genetikai okokból kifolyólag vagy előre megfontoltan, még mindig bőven akadnak olyanok, akik úgy néznek a sportágra, mint borjú az újkapura. Nekik üzenem, hogy a puszta közepén hokizni nem elitista hóbort. A hokihoz nem kell hegy, alpesi klíma és fenyves. A jégkorong klasszikus teremsport, de már száz éve is az volt, ezért szerepelt a nyári olimpián 1920-ban. Másrészt ez a tökös legények bulija, akik nem gyulladnak be attól, ha meccsenként ötször átmegy rajtuk a gőzmozdony, ahogy a 100 kilós bekkeket szokás nevezni. A hoki legszebb bája azonban az, hogy a heroikus, test-test elleni küzdelemben többre lehet jutni ésszel, mint erővel. Itt technikát és az erőt kölcsönösen tisztelni illik, nincs helye felsőbbrendűségi gőgnek a jégen.
Summa summarum: ez egy férfias, harcias, de becsületes, szurkolói balhéktól mentes játék, ami nagy érték a mai világban. Egy huligánnak idegen ez a pálya, mert annyira gyors és kemény a küzdelem a jégen, hogy a lelátón rádöbben, ő maga csak egy puhapöcsű birka, ezért oda sem megy bégetni. Helyettük gyerekek és nők járnak hokimeccsre, mennyivel szebb a látvány!
Hajrá, Debrecen!
Cs. Bereczki Attila
