A Kaposvár felett aratott 3-1-es hazai győzelmével biztossá vált, hogy két fordulóval a Monicomp Liga vége előtt a Videotoné a bajnoki cím. Nincs más hátra, mint őszintén gratulálni a fehérvári együttesnek, hiszen minden kétséget kizáróan megérdemelten taszította le a trónról a DVSC-t. A Videoton a tavalyi ezüstérem után végzett az élen, méghozzá történelmet írva, hiszen még a Kovács Ferenc által vezetett nagy Videoton, a nyolcvanas évekbeli sem tudott a magyar pontvadászat élén végezni. A sors már csak ilyen. Az UEFA-kupa fináléig menetelő, a Real Madridot a Bernabeuban verő Vidinek nem adatott meg az a hazai porondon, ami ennek a Mezey-féle társulatnak. Májer Lajos nem lett bajnok a Vidivel, Vaskó igen. Sajnos muszáj megjegyezni, hogy talán minden idők leggyengébb magyar bajnokságát sikerült megnyerniük a miniszterelnök királyainak, de erről korántsem a fehérváriak tehetnek. Hanem mondjuk a debreceniek, akik elbaltázták a csapatépítést lejárt szerződésű ingyenfocistákkal, vagy a fradisták, akik – sajtóhírek szerint – pofátlanul lopnak-csalnak és méltatlanok a legnagyobb múltú magyar klubhoz, illetve a jobb sorsa érdemes, a templom egerénél is szegényebb újpestiek, akik "mindig jövőre"... Pontos, papírra vetett statisztikánk nincs, de fogadni mernénk, hogy egyúttal minden idők legkisebb átlagnézőszámú bajnokságában aratták le a babérokat a darabos Liptákék, akik stílszerűen üresen kongó lelátók előtt verték végig a mezőnyt. Nagyon nagy arcunk nekünk, debrecenieknek sem lehet, mert mifelénk is feleződött a nézőszám, de azért arra büszkék vagyunk, hogy amikor először avatták bajnokká a DVSC-t, volt némi fiutball-láz a városban, a fehérvárihoz képest egyenesen gigantikus. Mellesleg a Videoton az egyszeri szurkoló szemével egyenlőbbnek tűnik az egyenlők között. A legmagasabb kormányzati szinten van hátszele, merő véletlenségből fel is sorakozott mögé az állami irányítású magyar olajipari vállalat mint főszponzor. Az a tény, hogy az MLSZ-elnök az egyébb funkciói mellett a MOL Nyrt. igazgatóságának is az alelnöke, messzemenő következtetések levonására sarkall. Majd ha felépül a stadion Debrecenben, akkor erről egy szavunk sem lesz, addig mondjuk a magunkét! A bajnokságot persze Orbánostul, Csányistul együtt sem nyerte volna meg a Vidi, ha legalább a tavalyi Loki áll vele szemben, de okafogyott ezen filozofálni. A nemzetközi porond elitjében, a Bajnokok Ligájában való helytállás immár a Videoton feladata. Erős kétségeink vannak, hogy ez a garnitúra emeli majd a magyar foci rangját, mert tele van vízhordóval, de ne zárjuk ki a nyári bombaigazolások lehetőségét. Egyébként szép volt, Vidi! BeA
 |
| civishir.hu |
 |
|
|
|
Smitt Pál álamfő írta |
2011-05-23 00:40:28 |
ha így lenne,kihalna a falutok,te debreceni hurka... érted, ugye??:D
|
|
|
|
úriember írta |
2011-05-16 07:15:42 |
ha mi cigányt ölnénk, vagy disznót vágnánk, akkor te már nem élnél... érted ugye?
|
|
|
|
Smitt Pál álamfő írta |
2011-05-16 04:02:07 |
ja,te Kósa vére:))amikor a tolvaj,tolvajoz másokat,tipikus a ti fajtátok:D na, szórakoztassatok még minket, két cigány ölés
és három desznyóvágás között..:D
|
|
|
|
Lucky írta |
2011-05-15 22:17:08 |
Mert mi saját disznót eszünk, finom kolbászt, finom hurkát, ti meg eszitek a szart, a fost, amit drágán eladnak nektek. Éljenek a debreceni disznót!
Ja! És az elmúlt hét évben ötször mi nyertünk a bajnokságot. He?
|
|
|
|
szarfalusiak írta |
2011-05-15 21:55:00 |
pesti paraszt??? te beszélsz falusi faszkalap inkább szántsad fel a földet az való neked ja és hogy van időd netezni amikor etetni kéne a disznókat meg hurkát csinálni
|
|
|
|
Lucky írta |
2011-05-15 16:42:41 |
Fradizmus????
Csak azért nem röhögök, mert most éppen nincs ki lefogjon.
|
|
|
|
régi olvasó írta |
2011-05-15 16:03:18 |
Nem te fogod megmondani kinek szurkoljak és kinek nem.
Felfoghatnád ,hogy a Fradizmus határtalan te gyökér.
Látszik,hogy buta vagy te nethuszár. :)
|
|
|
|
éjjeli őr írta |
2011-05-15 00:46:49 |
Sok pesti proli parasztgyerek! Elnézzük nektek az egyszerűségeteket, mégis csak Demszky vérei vagytok. Mit várhatnánk tőletek? :) Budapest a nemzet szíve??? Na ne röhögtessetek! A kommunizmus bástyája! Erre büszkék lehettek!
|
|
|
|
reggeli őr írta |
2011-05-14 21:43:19 |
hallod éjjeli cigány rádgyújtoma putrid te lehet hogy tőlönk lopnak de ne hidd hogy nálatok olyan tiszta a vezetőség buta falusi
|
|
|
|
ijedős konda írta |
2011-05-14 13:51:55 |
na látom tegnap óta a szerző megijedt és beszúrta a "sajtóhírek szerint" kitételt ezzel úgy módosítva, hogy a vezetőkről van szó, így már más fiam most kapsz egy kettest leülhetsz.
doors: akinek nincs múltja annak jelene és jövője se, ezért nem lesztek 10 év múlva sehol, divat vagytok-voltatok lásd Orbán sálját, a Fradi meg állócsillag.
|
|
|
|
doors írta |
2011-05-14 12:23:34 |
figyelj potter: jó lenne már, ha nem nevettetnétek magatokat ki a folytonos múltra hivatkozással: mindig nagyapám jut eszembe, amikor azzal hőbörög, hogy régen hány nőt fordított gerincre. A francot sem érdekli már, a múlt az elmúlt és kész.
Mint férfi olyan impotens már szegény, mint ti csapatnak...
|
|
|
|
régi olvasónak: írta |
2011-05-14 12:14:18 |
Egy debreceni nem szurkolhat egy olyan szennycsapatnak mint a Ferencváros - mert az nem is debreceni!!!
Ne olvasd!!!
|
|
|
|
potter írta |
2011-05-14 10:37:08 |
jah, ráadásul debrecenben szarták a real madridot is... hagyjuk már egy múlt nélküli kiscsapat
|
|
|
|
hápháp írta |
2011-05-14 10:14:10 |
anyád csalt, amikor megszült
|
|
|
|
Kósa elvtárs írta |
2011-05-14 02:36:08 |
orbán apánk?:))te seggfej,kérdezd meg kósa \\\"apádat\\\",h mennyit lopott már és még mennyit fog lenyúlni a stadion pénzből,inkább erről írna a kis bértollnok pajtás,de akkor nem lenne melója.:)
|
|
|
|
éjjeli őr írta |
2011-05-14 01:11:28 |
Az ember elbóbiskál egy picit, és már mindjárt olvashatja a sok hülyeséget.
Idióta fradisták! Szanaszét lopnak benneteket, hát nem veszitek észre??? Orbán apátokat - aki fennen hirdeti, hogy a Fradi..., az igen, az kell - miért nem kérditek meg, hogy a vállalatait miért nem a Fradihoz irányította???
A rendszer átalakulás óta szanaszét lopnak benneteket, birkák!
Az Újpest..., arról kár beszélni! :)
Hajrá, Loki! Mezeyt a kispadra! :)))
|
|
|
|
Halika írta |
2011-05-14 01:02:39 |
http://www.blikk.hu/blikk_sport/tobb-millios-fradi-csalas-2046967?nocache
Erről van szó, zöld sasok!
|
|
|
|
kívülálló írta |
2011-05-13 23:38:43 |
Lehet védeni a mundér becsületét...
A baj az, hogy ezzel a cikkel nemcsak magát járatta le a cikk szerzője, hanem rossz fényt vett a debreceni futballéletre.
Ez a "lopnak-csalnak" kifejezés nem lennék meglepődve ha peres eljárás során kerülne kiigazításra.
|
|
|
|
Berki írta |
2011-05-13 22:53:58 |
Nyugi fiúk. Ahogy hazaérek Miamiből, visszaadom azt a pár tízmilliót. He-he, zöld primitívek...
Utóirat: Ha nem érnek haza, kérjétek Torgyántól. :)))
|
|
|
|
Angyal írta |
2011-05-13 22:22:34 |
Kedves BeA! Nem értem, hogy vettél ekkora bátorságot(hülyeséget), hogy a cikkedben(viccedben) sorra becsméreld a klubbokat...Biztosan kellő felkészülés, tapasztalat, és munka áll írásod mögött. Remélem a "cikkedért" megkaptad a hátbaveregetést, és büszke vagy, hogy összehoztad.Legközelebb ha hasonló cikkhez támad kedved inkább baszd szájba magad te féreg geci;)sok sikert!
|
|
|
|
sanyabanya írta |
2011-05-13 22:13:54 |
<b>“Voltál-e már Debrecenben, barátom? láttad-e a pusztai várost, vagyis e városi pusztaságot? ha porba vagy sárba akarsz fúladni, csak ide jőj, itt legkönnyebben célt érhetsz; de az orrodat jól befogd, mert különben, mielőtt megfúlnál, a guta üt meg a szalonnaszagnak miatta. Mennyi szalonna, menyi hízott disznó van itt! a szellem mégis oly sovány, hogy csak úgy csörög a bordája, éppen mint az idevaló híres talyigás lovaknak. Itt, ha vesznek is könyvet, tán csak azért veszik, hogy bele szalonnát takarjanak.”
Petőfi Sándor: Úti levelek </b>
|
|
|
|
SÁndor írta |
2011-05-13 22:13:04 |
“Voltál-e már Debrecenben, barátom? láttad-e a pusztai várost, vagyis e városi pusztaságot? ha porba vagy sárba akarsz fúladni, csak ide jőj, itt legkönnyebben célt érhetsz; de az orrodat jól befogd, mert különben, mielőtt megfúlnál, a guta üt meg a szalonnaszagnak miatta. Mennyi szalonna, menyi hízott disznó van itt! a szellem mégis oly sovány, hogy csak úgy csörög a bordája, éppen mint az idevaló híres talyigás lovaknak. Itt, ha vesznek is könyvet, tán csak azért veszik, hogy bele szalonnát takarjanak.”
Petőfi Sándor: Úti levelek
|
|
|
|
FELIX88 írta |
2011-05-13 22:12:23 |
http://ulloi129.wordpress.com/2011/05/13/nezzel-tukorbe-lakista-nezzel-tukorbe/#more-53783
|
|
|
|
iowaehfioajwfpoákwgékwaégek írta |
2011-05-13 21:24:07 |
az mi hogy Fradisták lopnak csalnak te retek geci max te loptál te kondás szutyok inkább etesd a disznókat vagy mennyél kapálni a falu földre fújjj undorító vagy
Egyébként kurva anyád!
|
|
|
|
Tomasz írta |
2011-05-13 21:17:04 |
Szép volt cikkíró ? Baromi szép cikk. Vidi fikázásának még van is vmi alapja. De hogy a két legpatinásabb klubra "pofátlanul lopnak-csalnak" és a "templom egerénél is szegényebb" jelzőket használja, az egyszerűen undorító, tényleg tükörbe kéne nézni. Legtöbben már leírták a loki nagy "dicsőségeit" 0 pontos BL, bunda, vesztegetés, ingyen stadion stb. Fradi mióta csaló ? Akik tönkretették, na azok igen. Ja és nem tudom melyik csapat igazolta le utolsó pillanatban a Fradiban edző Malinauskast, mondjuk annak még örültem is utólag hogy elvitték azt a potyakapust :) Újpest nem a szívem csücske, de most hogy jön ide az elk*rt bajnokságotok után , hogy ők mennyire szegények????
Nézőszámra is nagyon büszkék vagytok , majd érdekes lesz az új stadionban a 3-4 ezer drukker... "egyenlőbbnek tűnik az egyenlők között." Szerintem elég nagy segítség számotokra egy ingyen stadion a mi pénzünkből. Ki is az egyenlőbb ?? Akkor lenne korrekt ha a loki fizetne a használatért, vagy esetleg hosszútávon kifizetni a stadion árát. Mivel ha a Fradi vagy akármelyik csapat stadiont akar, rengeteg pénzt félre kell tennie, loki meg simán költhet csak a csapatra.
A mai meccsen megint megkaptátok a nagyon "jogos" büntetőt, szerencsére a dzsungelharcos Ramos igazságot szolgáltatott :D
|
|
|
|
véghantal írta |
2011-05-13 21:08:06 |
Kötelező olvasmány: Végh Antal 90 perc c. kisregénye. Ja, ha valaki nem tudná, ez az egyetlen könyv, ami magyar futballcsapat - egészen véletlenül a DVSC - bundázásairól született. Az UEFA monitoringja szerint ráadásul 30 éve semmi sem változott. Ugyanmár, ki a csaló?
|
|
|
|
régi olvasó írta |
2011-05-13 20:39:19 |
Debreceniként egyik kedvenc portálom volt az önök oldala.Ilyen Fradit becsmérő cikk után soha többet nem akarom látni még a nevét. Gratula a szerkesztőknek.
|
|
|
|
hongrie írta |
2011-05-13 19:57:59 |
Ti nem tudjátok értelmezni a sorokat, mert hülyék vagytok, mint a segg. A legnagyobb kritikát a saját csapatáról fogalmazza meg. Az szerintetek nem durva, hogy egy állami vállalat a Videoton főszponzora??????
Székelybetyár, közlöm veled, hogy a szerző is székely. A sok fenyőfától eltompult az agyad.
Gratulálok a Videotonnak a bajnoki címhez!
|
|
|
|
28-szoros Bajnokcsapat írta |
2011-05-13 19:31:32 |
lenyúltok több,mint tíz milliárdot a közösből,bundázásért tiltanak el játékosokat a csapatotokból és még ti csalóztok másokat?
igaz fi..neszes tempó Bereczki,te az maradtál,ami voltál,g..i:D
|
|
|
|
lajos írta |
2011-05-13 19:14:10 |
még a nevét sem vállalja a főszerkesztő-helyettes, Bereczki Attila? Ejj, ejj...
|
|
|
|
Bunkó írta |
2011-05-13 19:07:44 |
Miért nem mered a neved a cikk alá írni te senkiházi paraszt!?
Hogy lehet egy ilyen újsáígró?
Szégyen Debrecennek...
|
|
|
|
Ferencváros írta |
2011-05-13 19:04:52 |
eddig nyaltátok Orbán seggét lokisták, debreceniek...most hogy már nem a ti seggetek alá tolnak oda mindent egyből sír a szátok? ti aztán gerinces férgek vagytok a javából... szart sem mutattatok idén. A Fradit aki meg lecsalózza az vagy orvosi kezelésre szorul vagy pedig fogalma sincs arról ,hogy mi zajlik az itthoni labdarúgásban. nézzetek tükörbe...kinek a játékosai voltak/vannak eltiltva csalás miatt? melyik csapat volt 2x is bundabotrányban...nem mi ( FERENCVÁROS) hanem ti...hurkás férgek arcból vissza!
|
|
|
|
Szekelybetyar írta |
2011-05-13 18:39:40 |
Csongessen fel az anyjahoz a szerzo azt ajanlom...
|
|
|
|
de kár hogy a tcs debreceni, így nem tudlak szívből utálni benneteket írta |
2011-05-13 18:02:29 |
ez egy minden szempontból gusztustalan, irígy, vagdalkozó cikk, egy primitív senkiházi bértollnoktól. szánalmas.
|
|
|
|
Tudodki írta |
2011-05-13 17:56:51 |
A Nemzet Kondája csalózik és hátszelezik? Akkor miért nem hörögtetek, amikor 86-ban megbundáztátok a Honvéd meccset vagy amikor az EL-t ? Amikor Orbán a ti lelátótokon ült, a sálatokkal a nyakában. Az elmúlt években mindenki titeket támogatott, tudom, hogy szokatlan, hogy ez megszűnt, de ti csak így tudtok bajnoki címet szerezni.
Ahogy Petőfi megírta: "Voltál-e már Debrecenben, barátom? láttad-e a pusztai várost, vagyis e városi pusztaságot? ha porba vagy sárba akarsz fúladni, csak ide jőj, itt legkönnyebben célt érhetsz; de az orrodat jól befogd, mert különben, mielőtt megfúlnál, a guta üt meg a szalonnaszagnak miatta. Mennyi szalonna, menyi hízott disznó van itt! a szellem mégis oly sovány, hogy csak úgy csörög a bordája, éppen mint az idevaló híres talyigás lovaknak. Itt, ha vesznek is könyvet, tán csak azért veszik, hogy bele szalonnát takarjanak."
Ezek vagytok ti kondástól, salamistól
|
|
|
|
grrrr írta |
2011-05-13 17:50:44 |
A Fradi mikor lopott és csalt? mondjatok már egy példát mert perpill semmi nem jut eszembe.
Az meg hogy Orbánozzuk a Vidit igencsak viccesen hat az ingyenstadion Kósa Lajcsi hatható segítsége mellett...
|
|
|
|
antikondának írta |
2011-05-13 13:45:18 |
Édesanyád vár.Vagy neked is sorba kell állnod?
|
|
|
|
antikonda írta |
2011-05-13 13:25:56 |
debreceni cigányok!
b......k az a.....k!
|
|
|
|
gera30 írta |
2011-05-13 11:32:17 |
Na mi az savanyú a szőlő? :) Miről beszéltek??? Nem értem,hogy miért kell ennyire lehúzni a Vidi érdemeit!!Ti a BL-ben a 0 ponttal mennyire emeltétek a MAGYAR FOCI megitélését???A FRADI az 5 ponttal meg hogy továbbjutásra állt a 16 között azzal emelte,de Ti???haha ez vicces...Még ha a Bogdanovics,Sándor T,Halmosi féle lokit említettétek volna...de a tavalyi...hát...nyílván erősebb mint a Szalámi vagy kolbász féle...
|
|
|
|
t-völgy írta |
2011-05-13 09:22:15 |
lokista!
A cikkíró csak a tényeket írta le. Nem értem, mi ezzel a gondod? Menstruálsz?
|
|
|
|
Klaxxon írta |
2011-05-12 15:40:02 |
Ez a Vidi egy kört sem megy a BL-ben az hótziher.
|
|
|
|
Obi van kenobi írta |
2011-05-12 15:01:47 |
Most nem tudom, de így hogy bajnok lett a párt csapata egyből olcsóbb lett a benzin is. :)))
Csak nehogy elkapkodják, kelleni fog még a pénz a BL selejtezőre a játékosigazolásokra.
Persze még mindig ott van a nyugdíjból beszedett zs... :)
Vagy akár az otp is tud egy kis rejtett tartalékkal szolgálni.
Félre a tréfát!
Grat a Vidinek!
Ugyan tavaly megadtuk még az utolsó meccsen is a lehetőséget, de csak mostanra tudtak élni vele. :)
Valóban ez volt az utóbbi évtizedek leggyengébb bajnoksága, de ennek fényét mi is "emeltük" a töketlen hozzáállással.
A Vidi megérdemelte hogy bajnok legyen előbb-utóbb.
Más kérdés hogy tényleg jókora hátszéllel, és beképzelt f@szokkal a csapatban. Élén a vén majommal.
Mindenesetre érett már a bajnokságuk, és talán egy kicsit mi is jobban kiéheztünk a következő Bajnoki Címünkre
Sok sikert a nemzetközi porondon!
Meglátjuk mit alkotnak ott, ahova már az emelesz keze már nem ér el. :)
HAJRÁ LOKI!!!
|
|
|
|
NOnono írta |
2011-05-12 14:23:16 |
Csak a Loki szerinted azért nyert a vidi mert ott sok a pénz?
ha a loki is focistákat vett volna és nem bohócokat akkor nem ilyen elképzelés nélküli focival játszottak volna sok meccsen,és akkor lehetett volna bármennyi pénze bárkinek, nem lehetett volna legyőzni.
Idén is a jobbik csapat győzött.
|
|
|
|
Csak a Loki írta |
2011-05-12 14:05:08 |
Lokista, vak vagy. Ilyen ellenszélben még egy erős Lokinak is nehéz lett volna a Vidi ellen.
Orbán elvtárs nem sajnálta az állami lóvét házicsapatától, akárcsak anno Rákosi elvtárs.
|
|
|
|
Lokista írta |
2011-05-12 13:07:43 |
- 20 éve járok Loki meccsre, bérletes vagyok, CSAK a Lokinak szurkolok
- A cikkíró minden gúnyát és irígykedését ebbe a cikkbe akarta beleírni?
- sportszerűtlennek tartom az idén jobb csapattal szemben
- a saját házunkelőtt kellne sepregetni tisztelt cikkíró. egy helyi érdekeltségű újságíró miért nem abban nyomoz, hogy miért nem úgy igazoltunk, ahogy kellett volna, miért fociztak 'jól lakottan' a focistáink, hol van -van? - a Loki szív, mi a csapat terve a következő 2-5-10 évre?
- ez a cikk annyira bulvárszagú (köpködős, felfújt, vélt sérelmekkel teli) hogy a főszerkesztő helyében lesöpörtem volna
|
|
|
|
meccsrejáró írta |
2011-05-12 12:25:03 |
Most akkor eltőzsdézték a magánnyugdij pénztárak vagyonát?
Az OTP is eltőzsdézte?Csányiék nem, csak az összes többi?
Kitől kell megvédeni a pénzemet? Csányitól nem? Akkor miért vették az OTP MNYP-t is egy kalap alá a többivel?
Szünetben ezt is megbeszélhették volna... :-)))
Bocs az off-ért.
Erről nem beszélgettek a szünetben?
|
|
|
|
Forza Loki írta |
2011-05-12 12:05:23 |
A TEVA-nak kéne egy kicsit jobban a zsebébe nyúlni és akkor a Vidotonnak esélye sem lenne. Ha Szima Gábor nem költ erre a csapatra, akkor jövőre a kiesés ellen fogunk küzdeni és 500 néző sem lesz a lelátón.
|
|
|
|
Demonheart írta |
2011-05-12 11:43:41 |
Egy kicsit talán erősebb hangvételű lett a post, mint ahogy vártam. Tény és való, hogy az első helyet a legjobb magyar csapat szerezte meg nagy előnnyel, azonban a következő 3-4 helyért akkora tülekedés van, amit régóta nem láttunk. Nem igazán értek egyet azzal, hogy gyenge volt ez a bajnokság. Ettől függetlenül sok igazság van abban amit leírtál BeA.
Riszpekt
|
|
Vissza az oldal tetejére
|