Szolgák vagyunk. Nincs messze Brüsszel Moszkvától
Nem lennénk képesek Közép-Európában egymásra találni és végre közös nevezőt találni? Biztató jelnek véltem március 15-én a lengyel küldöttség hangzatos szólamait a magyar-lengyel barátságról, de már akkor is tudtam, hogy Európa eme sarkában csak a lengyelek és magyarok nem csinálhatnak rendet. Szükség van a csehekre, szlovákokra, szerbekre, horvátokra, no és persze a románokra is ahhoz, hogy Európa közepe magára találjon és a nyugati félnek méltó válaszokat adjon a gazdasági és politikai fenyegetőzésekre. Csakhogy!
Valamennyi szomszédunk lelkét nyomja a lelkiismeret-furdalás az ellenünk elkövetett, a történelemben példátlan igazságtalanságok sorozatai miatt. Amit Kocsis István íróbarátom olyan ragyogóan megfogalmazott A meztelen igazságért című még 1996-ban megjelent könyvében: a fenti lelkiismereti szorongás a minden oldalról megnyilvánuló Trianon-pszichózis terméke. Masaryk, Benes, Bratianu és Hodz’a szelleme kísért a Kárpát-medencében, az irredentizmus romboló és harácsoló szelleme, amivel többmilliós magyar népességet utaltak idegen elnyomás alá egyik pillanatról a másikra.
Így történhet meg az, hogy Románia közepén van a színmagyar Székelyföld és mindenütt, a határok mentén százezres magyar tömegek tengetik etnikailag hátrányos napjaikat. Arról ne is beszéljünk, hogy a szlovákok diszkriminálnak is: mindenki felveheti a kettős állampolgárságot, kivéve a magyarokat. S erről a dicsőnek kikiáltott Unió egy szót sem szól. Hogyan is szólhatna, hiszen az Európai Parlamentben hemzsegnek a neo-bolsi ultra liberálisok, akik össztüzet zúdítottak nemrégiben a Magyarországon regnáló Orbán-kormány ellen. S ami megdöbbentő: az Európai Bizottság még szerződésszegéssel is megvádolt bennünket, úgynevezett kötelesség mulasztással. Azt hiszem, nem tetszik Brüsszelnek a nemzeti függetlenségi attitűd, amit Orbán Viktor és kormánya képvisel.
Az sem tetszik, hogy a mindenkit sújtó válság dacára Magyarország próbál saját erejéből kilábalni és eredményt is felmutatni. Ahelyett, hogy tisztességesen konzultáljanak, tanácsokat kérnének, vádlóként lépnek fel és fenyegetőznek cefetül. Hát ha ez a nemzetek szabad közösségeinek Uniója, akkor mi lenne, ha nem kérnénk belőle? A szomorú az, hogy nem maradt számunkra más út. A szomszédaink is bennünket csepülnek, a Visegrádi Találkozó csak egy szép álom, semmint megvalósuló közép-európai összefogás. Tehát: szolgai módon, ha csikorgó fogakkal is, de engedelmeskedünk az Unió parancsolgatásainak és nem vesszük észre, hogy újból ott vagyunk, ahol a part szakad. Ez nem a KGST, ez nem Moszkva, hanem az Unió és Brüsszel. Hogy a kettő közt vajmi különbség lenne, azt kétlem.
Vagy az Unió derékhadát kellene lecserélni, vagy nekünk fügét mutatni. Mindkettő lehetséges, csak a magyar nemzeti függetlenség nem alku; és maradjon csak az alkotmányra tett eskü, mert ez az alkotmány legalább magyar és független az uniós-moszkvás pereputtytól. A németországi lapokban a magyar gazdaságot dicsérő cikkek jelentek meg, míg a francia és brit lapok össztüzet nyitottak ránk. De jó lenne ebből kimaradni és végre magyar úton haladni tovább! A magyar társadalom egésze ezt kívánja, határon innen és túl. Mi lenne, ha újból népszavazás döntené el az Unióban maradást? Kétséges, hogy az igen lenne a túlsúlyban.
Bereczki Károly
