Üdvözlet a narancsos lencseföldekről
Az indíttatás érdekel, nem az, mennyire hasít a szívükbe a táblán feltüntetett ár. Az teljesen más kérdés. Mert amikor én narancsot veszek, az ízére gondolok; arra, hogy finom. Micsoda falusi állatiasság! Még véletlenül sem a C-vitamin tartalmára gondolok. Arra meg főleg nem gondolok, hogy az egy kilóért általam kifizetett 300 forintból mennyit adózik utánam a kereskedő. Sőt „érzéketlenül” az se fut át az agyamon, áttételesen jut-e ebből a pénzből a Spanyolországban narancsot szedő romániai idénymunkás tenyerén a bőrkeményedés ápolására.
Az akciós narancs úgy felháborította a népeket a Cívishíren, hogy mellette a 2-es villamos mint probléma ezen a héten nem volt csak darált mák. Szokványos ügy: a szedd magad vödrös kiszereléssel a vevő átverve érzi magát (nem fér a meghirdetett 5,3 kiló a vödörbe). A multi meg lehűti, hogy fér, még több is, meg egyébként is: inkább örülne az olcsónak és az ingyen vödörnek.
A téma nem érint, zöldséget, gyümölcsöt és húst akkor se vásárolnék multiban, ha 50 fillér lenne. (E kijelentés mögött annyi tanulópénz áll, hogy már vehettem volna belőle egy fél lovat, felszerszámozva). Hogy miért? Mert szeretem, ha a paradicsom nem disznósajtra hasonlít, ha a vákuumos darált húsnak hús szaga van, a szilva pedig nem sárgadinnye méretű, ennyi. Viszont, amikor azt olvastam a vödrös narancsos hozzászólások között, hogy a piacra járók is elmehetnek a fenébe, mert ott meg nem adnak számlát, akkor magamba szálltam. Való igaz, életemben nem kértem számlát a piacon; kérjen a NAV. Ha adnak, elveszem. A többi 10 ezer debreceni piacra járó ugyanígy van ezzel. A buzgó mókuskákat, akik önszorgalomból addig állnak a bébi cékla és tölgysaláta kupacok előtt, míg a kezükbe nem nyomják a cetlit, szívből rühellem – látszik, hogy fontosnak akarnak látszani és így demonstrálni, hogy ők ma ezzel a gesztussal hozzátettek valamit Magyarország felvirágoztatásához. Istenem, fokhagymafüzért a nyakukba!
Mert szép, szép, de kissé álságos a Matolcsy-kitűzős gazdaságfehérítésnek ez a módja. Elképzelem, akik követelik a dombostanyai 70 évestől a számlát, ha ekkora élmény nekik a vásárlás, ugyan mekkora lelkesedéssel főznek? Milyen átéléssel, örömmel esznek? Hogy mást már ne is említsek.
Maradjunk annyiban: gazdasági szempontból nehéz tudatos vásárlónak lenni. Hát még amúgy, fenntarthatóság és egészség szempontjából! Itt nálunk, a belvárosban elég kevés dolog terem meg az emeleten a poron, a denevéren, a hibiszkuszon és a pókon kívül. A megye másik végén nevelőszülőknél tartunk ugyan évi egy disznót, az egyik nagymamánál szőlő terem, padlizsánkrém és menta, a másiknál szalonnasütés és pálinka, a dédnagymamánál barack befőtt, a Szatyorban helyi termelőktől veszünk rengeteg mindent a 300 forint per kilós, tökéletesen mosó mosószódától a csípős paprika krémig, de ne áltassuk magunkat: lehetetlen mindent a kertből beszerezni. Pedig ha úgy vesszük, manapság már csak azt nem verik át, aki saját kezűleg húzza ki a saját kezűleg vetett répát a saját ágyásából.
Száraz tésztát csak háztól! De honnan? Ki az a hülye, aki ilyen tojásárak mellett leáll gyúrni? Ha már bolti, akkor legyen persze derecskei, legalább a helyi termelő megsegítésével legyek beljebb. De ha nem multis, olykor-olykor bogaras lencsét akarok venni, de nem is piacos számla nélkülit, akkor tessék már megmondani, hogy hol találok a közelben ellenőrizhető lencseföldet??? Számlaképes termelővel? Magyar kávét? Öt tonna csomagolás nélküli Túró Rudit? Márka nélküli ecetet?
Magyarország nem a lehetőségek földje, tudjuk rég, bele is törődtünk. Amit kergetünk, az most még egy önmagát kioltó álom. Mert aki az egyik oldalról tudatosságra törekszik, az a másik oldalon kárt okozhat. (Vásárolj piacon, ne kérj számlát=te viszed csődbe az országot). Mindaddig, míg a kínai kereskedők letelepedési kedvét nem szegjük, hanem kormányzati szinten ösztönözzük, én csak halkan örülök neki, hogy az általam ismert kisgyerekek MÉG teljes biztonsággal meg tudják különböztetni a borsót a karfioltól. És ha megkérdezik tőlük az óvodában, hol él a tyúk, farmot mondnak. Nem az igazi, de jobb, mint a hűtő.
Bereczki-Csák Helga
