Parasztkantáta
A január 1-jén a Washington Post online felületén közzétett olvasói levél a Hungary's E.U. role questioned (Magyarország EU-s szerepe megkérdőjeleződött) címet viseli. A levél Firenzében kelt, Schiff András világhírű zongoraművész írta. Aki éjszakába nyúlóan tanulmányozhatta a helyben még inkább autentikusnak számító Dante Poklát, ugyanis nem sokkal különb helyként festi le szülőhazáját. (Schiff 1979-ben hagyta el Magyarországot, 2001-től brit állampolgár). A zongora poétájának is nevezett, Kossuth-díjas művész nem finomkodik. Tekintve, hogy szavai alapján inkább Magyarország 12 mondatos lejáratásáról van szó, mint aktuálpolitikai, szociológiai röntgenképről, neki is boldog új évet kívánunk.
Rasszizmust, a cigányok diszkriminációját, antiszemitizmus, idegengyűlöletet és sovinizmust említ. És azt, hogy emiatt sokan félnek. Meg azt, hogy Amerika tartsa Magyarországon a szemét. (Van igaza. Azt pletykálják, Furtán már nekifogtak az atombomba gyártásának). Hogy gyűlöljük a fajokat? Nem jobban, mint máshol. Nézzék csak meg a franciákat! A rasszizmust koncentrálták, szentül hitték, hogy úgy kevésbé látszik: betették a reptéri tranzitba. Idegengyűlölet? Kért már Kassa magyar városában valaki úgy kávét, elsősegélydobozt, írógépszalagot, hogy a szlovák illedelmesen szolgálta ki? Megkülönböztetjük a cigányokat? Először is: keményen megdolgoznak érte. Másodszor: amelyikük túllát Grga Pitics szemétdombján, és a bádogkerítésen túli iskolába nem csak az uzsonna (és a mások uzsonnája) miatt jár, az kifejezetten faji alapon számos előnyhöz juthat. Egyébként pedig nem a cigányokkal van a legtöbb baj: itthon és Európában fehérnek fehér a legnagyobb ellensége.
Rendkívül alacsony szintű a tolerancia? Az mit jelent? Ki kell mondani, hogy mennyire. Az utakon számszerűsítették: zéró. Mi nem egymást, mi a körülményeket tudjuk nehezen elviselni. A zsidóknál, és ezt higgye el mind a 700 ezer Washington Post-olvasó, perpillanat sokkal érdekfeszítőbb számunkra a devizahitelek anális erőszaka, ami úgy száll ki belőlünk, hogy viszi a beleinket is. A nyögéstől is elment már a kedvünk. Hörögni viszont még szoktunk: újságolvasás közben. Jót tett a médiatörvény a népnek: rászokik a betűre, és az amerikai rapből az eladhatatlan vonulatra. Bár azt még maga Szalai Annamária sem hiszi, hogy akkor mostantól a cica elviszi a magyar sajtó nyelvét. És a rádióban majd csak Bach pörög – bár annak Schiff András biztosan örülne.
Az EU soros elnöksége még valóban ide kívánkozik; mert arra a fentiek nem vetnek éppen glitterfényt. Pedig, ahogy a levélíró fogalmaz: a következő fél év megtiszteltetés és felelősség. Köszönjük szépen a felvilágosítást. Meg fogjuk oldani. Protokollban jók vagyunk. Kivéve a kézfogási etikettet, de azt megtanuljuk. A beszéd is megy, csak a helyesírást ne nézzék! Lesz is hova vinnünk Európát, tehát ne aggódjon senki, hogy szalmazsákon alszanak majd mondjuk Debrecenben az agrárminiszterek. Szerencsére Budapestből csak a szépet látják (Stefénia Palota), a programban érintett nagyon helyesen vidéki helyszíneken (Debrecen, Siófok, Visegrád, Pápa, Eger, Szarvas) meg nincs is más, csak szép.
Miközben az EU-s csillagtúra középpontjában, a gödöllői királyi kastély elegáns lovardájában még szidolozzák a kilincset, Magyarországon tényleg sokan félnek. Az állásuk elvesztésétől, a nyugdíjas kortól, a ráktól, a influenzától, a zebrán gázolástól, a betöréstől, meg hogy drogozni fog a gyerek. Minket itt ilyesmik aggasztanak. Zsidókérdés, cigánykérdés az újságokban és a tévében van. Azzal foglalkozzon a Médiahatóság. Amerika meg magával. Vagy ha nagyon vidékre vágyik, akkor Kínával.
Bereczki-Csák Helga
csak.helga@civishir.hu
