Nyugdíjas klub

Kaszált a bank. A nép, a fentről nevetséges pár millió, bevette a reálhozamot, vele a kanyart, ráadásul lusta is, mint a dög, az ügyfélszolgálaton meg nagy a sor – influenza idején  elégséges kifogás, úgyhogy beolvadt az államiba. (Máskülönben ugye január 31-ig nyilatkozni kellett, hogy a többséget eltartó sokaságból ki akar a saját maga által választott pénztár tagjainak soraiban maradni). Ilyen elsöprő győzelme Alekosznak se volt Zsófika felett: határidő múltán háromból 2 millió 898 ezer utaztatta a pénzét, életalkonyati megélhetését (azaz annak töredékét), vitte a nagy persely elé. Ott letette a küszöbre, letérdelt, felnézett a malacra (itt aztán tényleg szerencse kérdése minden), majd mondott egy imát azért, hogy a gyereke tartsa el. Aztán még egyet, hogy a gyereke addig jó gazdag férjet találjon. Vittük azt az összeget, ami mennyiségében alig, külsejében pedig semmit nem változott az évek, évtizedek alatt: eddig se láttuk, most se. Kivonatolni szokták évente legfeljebb egyszer (éljenek a fák!).

Ami az ötletgazdának páratlan összefogás, az a kétharmad lábbal letaposott ellenfél értelmezése szerint kényszerítő rendelkezés. Ami tény: kétpilléres lett a nyugdíjrendszer. Az egyik a pénzünket tartja (szerintük masszívan), a másik a bizonytalanságunkat (szerintünk masszívan).

Tessék a reformereknek a dicsfényből kicsit vissza-, aztán meg egy hűtőfürdőt venni. Látatlanban mondjuk biztosra, hogy nem azért vonult ekkora tömeg a „téeszbe”, mert az annyira remek találmány, hanem azért, mert járatlan, „vidéki”, nem világosították fel, nem volt ideje utánaolvasni, vagy nézze el az ég, de nincs a brigádjában számfejtő bútorasztalos, nyugdíjbiztosítási szakértő. Ment a többiek után. Plusz: kolbászos szendvicsként lebegtették előtte a reálhozamot mint felvehető kápét. Ami azért ahhoz képest, hogy a nyomorult DOLGOZIK (többnyire és általában mások helyett) elég égő összeg. Pontosítva: a megtakarítás 0,5-2 százaléka. (Az inflációt meg hagyjuk is, nem magyar szó). Az ellenlábasoknak is üzenünk: azért léptünk át mégis, mert azt gyanítjuk, a magán-nyugdíjpénztárakra hamarabb képes rátenni az állam a nagy büdös popóját, mint fordítva. De jaj, már itt is a gyászjelentés: MNYP-aink háromnegyede éppen a redőnyt ráncigálja. Mire is számítottunk? Ez alól a fenék alól élve még nem jött elő senki.

Van azért egy szemernyi hiányérzetünk. Hogy lehet az, hogy a magánpénztárunk nem kampányolt? Miért nem udvarolt? Miért nem hívott fel egy géphang, mint tavasszal, hogy Egon vagyok, január 31-én szavazz rám? Ha maradok, mért nem ajánlott nílusi hajókirándulást jutalomként? Egyiptom például most elég olcsó. Hát nem akart megtartani minket senki? Egy darab A/4-es papírt küldtek: két mondatban tényszerűen közlik, mi vár ránk, aztán másfél oldalon arról megy az okítás, hogy milyen igazolványt kell vinni a hivatalba. SMS-háborút vártunk, direktmarketinget, tévéreklámot a Barátok közt közt. De semmi.

Ezeknek befogták a száját?

Bereczki-Csák Helga
csak.helga@civishir.hu