Misszionárius póz
Bement a templomba a politika, nincs mit tenni, vigasztalódhatnánk azzal, hogy jól van, megy oda más is. Sokak szerint ott van csak igazán jó helyen a nép ügye, az Isten házában, mert a másikon, az országén semmiféle áldás nincs úgy nagyjából 1904 óta. (Akkor épült). A magyar Parlamentben lévő, valamire való csillanás könnyebben mérhető súlyban, mint szavazás előtti görcsbe rándult humánerőforrásban: higgyék el, az a 40 kiló arany ér benne a legtöbbet, amit a dekorációhoz felkentek a falra.
Jól jön ez a húsvét (Isten áldja érte a Gergely-naptárt): a választások utolsó 100 méterén legalább háromszor akkora nyájat lehet összerántani a feszület alatt – na igen, ünnepek környékén valahogy megnő a füstölt tarja és az áhítat iránti kereslet –, azaz tripla hatásfokkal hömpölyöghet a félreérthetetlen példázat, az óvatos utalás vagy az egészen konkrét (hivatalból megengedett) zsidózás. Prédikáció. Szentbeszéd. Igehirdetés. Hogy Isten mit gondol a területi listáról, azt nem tudjuk. De mindent lát. Ezt is. És a tanításai alapján talán ő is osztaná, hogy szelíden utat mutatni még mindig jobb, mint magára hagyni a sötétben tétovázót. Ne feledjük, Isten előtt minden embertársunk egyenlő, bár nyilvánvaló, hogy a világi nyájban elszaporodott a bányaló. Aki csak vakoskodik a sötétben, megy a többi után, amerre zajt hall. Vagy teli tányérok csörömpölését. Vezetni a fény felé, az örök világosság ígéretében megpihenni hagyni, tenni, hinni, betegnek reményt adni, csecsemő homlokára keresztet írni, haldoklót átsegíteni, adományt gyűjteni, szeretetet két kézzel osztani – az az igazi misszió. Nem ez. Ez csak póz. Amiről nem említi a Biblia, hogy Isten annyira favorizálta volna.
Nagycsütörtök az utolsó vacsora napja. Összegyűlnek az apostolok, egy asztalhoz ülnek a Mesterrel. Jézus hálája és szeretete jeléül megmossa a tanítványok lábát. A búcsú és a gyász napja. Hiszen készen áll az áldozatra. Három napon át hallgatnak a harangok. Ellenben itt még csak most kezdődik a java. Itt, ahol a böjtről annyi fogalmunk van, hogy a káposztaleves-kúrától jól le lehet fogyni. A megtisztulást kizárólag kívülről gyakoroljuk, elmélyült várakozás a folyószámla-SMS érkezését előzi meg. Vacsoránál vagy borra telik vagy kenyérre. Panaszkodunk is, hogy szegényes a menü. Legfeljebb a gyerek lábát mossuk meg szeretetünk jeléül, másnak még a cipőjét sem. Áldozathozatalra pedig a legkisebbre sem állunk készen, arra meg főleg nem, hogy elvigyük a balhét egészben. Ahogy Jézus tette.
Attól, hogy valaki templomba jár, még nem biztos, hogy jó ember. Ránézésre csendesebb, nyugodtabb, mint a megszentelt falakat elkerülő. De csak talán. Bár járna templomba nem csak Nagycsütörtökön, de szita-szita pénteken és dobszerdán is valamennyi füves, graffitis, feleségverő, gyermekgyilkos, pedofil, fajgyűlölő, főiskolás terrorista! De az is lehet, hogy jár. Nekik kellene valami okosat mondani. Hogy belül kell megkezdeni a harcot. Ez egy párt programjában sincs ott. Pedig elférne.
Bereczki-Csák Helga
csak.helga@civishir.hu
