Kulturáltan szórakozni
Ezt akarja klub, rendőrség, lakosság, önkormányzat. Hogy a belvárosi diszkókban kulturáltan szórakozzanak a népek. Ez a magas eszme. A magasztos. Áll a Gambrinusz köz felett, akár a Szentlélek, ami erejével összetart, ami szelíden hirdeti: mindenki egytől való, akkor is, ha mást akar, amiből adódóan olykor (gyakran) mást is tesz, mint ami ildomos. Fal mellé pisilni, virágágyásba hányni ugyan környékbéliek lázadására igenis okot adó, neveletlen dolog, de legalább annyira megvetendő éjjel villanyt se kapcsolva hívni a 107-et a kelkáposzta főzelék mellé bújva a konyhából. Ahogy megjelenni, uniformizált arckifejezéssel kipaterolni a buli velejét, belefojtani az emberbe a kortyot, elgáncsolni szándékában azt, aki épp éjjel érkezne (és mondjuk pont erre készült egy hete) – ez sem esik sokkal kellemesebb megítélés alá, és valahogy a leányálomról is más elképzeléseink vannak, mint a debreceni éjszaka egy elég markáns szeletét kiherélő határozatot aláírni.
A hiba: nincs az világosan megfogalmazva, mit jelent kulturáltan szórakozni, bár a cég, a közeg, a házmester és a hivatalnok is ezt a csatakiáltást tetoválta a mellére ebben az átkozott belvárosi diszkókérdésben. Mit jelent kulturáltan szórakozni? Hallani zene mellett egymás szavát? Nem lépni a másik lábára? Vécépapírt találni ott, ahol az elvárható? Mérsékelt áron mértéktelenül inni, de azért csendesen hazaoldalogni? Rejtvényt fejteni egy szénsavmentes ásványvíz mellett? Megörvendeztetni anyánkat azzal, hogy nem izzik az 5 forintos nagyságú pupillánk körül a szemgolyónk a vasárnapi ebédnél?
A klub. Legyen az bár, pub, diszkó. Zenére, táncra, vigalomra, italmérésre működési engedélyt kérő és kapó üzleti vállalkozásnak nem érdeke, hogy 22 órakor fellője a fénytechnika legértékesebb darabjai közé a hálóköntöst, mert akkor nem hogy nem kezdődött el az élet, de egy mai lány(ka) ebben az épphogy-szürkületi időpontban még sminkel. Otthon. 22 órakor megfelelően a jégeres poharak sem hűltek le, még a high-tech muzsikus is csak azon gondolkodik, hogy akkor tényleg nyomja-e a cipő lábát vagy kibírja benne reggelig. Ilyen a bioritmus. Igen, bizonyára más volt 65 éve, amikor hajnalban a gyárba kellett menni, a kapát kellett élezni, akkor jól esett megnézni a tévéhíradót és az időjárás-előrejelzés megfellebbezhetetlenségében bízva nyugovóra térni.
A lakó. Aki akar, az igya tele magát este tízig, utána nézze meg a Panorámát, és húzzon aludni. Mit szórakoznak itt ezek hétköznap? A fele iskolába járó 16 éves, a másik fele iskolakerülő 18. Hát nincs ezeknek másnap reggel? Vagy: jó, jöjjenek, de ne ordíttassák már ezt a magából kivetkőzött, pokol tüze csimbum zenét; ha meg végeztek, szedjék össze magukat, és bírják ki hazáig, vagy ruházzon be az anyjuk, és tegyen a macatáskába egy maxi méretű ultramagot. A kutyára, a biciklire, a kapucsengőre, a kirakat üvegére meg egyenesen rá se nézzenek, mert arra könnyen alászálló vizes zacskó, köpőcsőlövedék érkezhet válaszul. Igen helyesen.
A hivatal. Az önkormányzat nem diszkószakszervezet. Nyilvánvalóan a békés, a békére, de leginkább filozofikus csendre vágyó polgárok mellé áll, akikért (elvileg) van. Megillet minden debrecenit az éjszakai háborítatlanság joga és nem létező gyakorlata. Ha égnek a vonalak, hogy buli és kupi van, a hatósagi szakemberek megvizsgálják, kivizsgálják, aztán szólnak egyszer, kétszer, majd felszólítanak. Aztán egy darabig (vélhetően) tűrnek, majd rendelkeznek, tiltanak. Egy határozat nem atyai intés, hogy jól van, majd vagy megfogadom, vagy nem – ha nem úgy viselkedik a delikvens, ahogy az a papíron áll, érthető módon berág a hivatal.
A rendőrség. A rendőrség oda megy, ahova hívják. Az éppen zajló irodalmi napokra bizonyára nem kell majd menni. Egyszerű okból kifolyólag. Ott kulturáltan szórakoznak.
Bereczki-Csák Helga
csak.helga@civishir.hu
