Húshagyó hétfő
Nincs azzal az égadta világon semmi baj, ha elmegy az eszünk; hétköznapi, és nem az öregkori elbutulás klinikai értelmében. Mindenkivel megtörténik évente kötelezően elvárhatóan legalább egyszer, majd – visszatekintve múló hóbortunkra, egy ballábas lépésre, a kimondott és megélt kárhozatra – a szilveszteri malac fülébe azt röfögjük: „jóvan”, radírozzunk. És konfettivel a melltartónkban, megbánjuk. Jövőre már nem követjük el. Legalább is nem ugyanazt.
Ha valaki ruha nélkül szeret pengetni, hát Isten neki, erre érzékeny a magyar kamera, vághatjuk hozzá a távirányítót a közízléshez meg a saját fejünkhöz, ez van, ez kell, lehet nézni helyette a parlamenti közvetítést, ott ugyan nyakkendőt viselnek a muzsikusok, de sokkal gyakrabban feszítik a húr. Szóval felöltözve is lehet gusztustalanságokat művelni. Ám amikor egy művész szándékosan kéri kölcsön zsinórban már nyolcvanadszor a majom jelmezét, ott egyértelmű elmebomlással (vagy mindent feledtető gázsival) kísért szerepválság áll elő. Mert ne feledjük: Benkő Dániel nem lépcsőházi közös képviselő vagy betűket pénzért áruló műsorvezető (habár az is szakma – mi több: hatalom), hanem külföldön is elismert, 9 hanghordozóval rendelkező szakmai kiválóság, a Zeneakadémia professzora. Hogy mi történt a pályakezdése óta eltelt 30 évben, azt csak a bulvárlapok kutatómérnökei tudják, de mára nagy lett a baj, az tisztán világít. A kulturális trauma kezdődött az argentin dzsungelkalanddal, folytatódott az esti kotyvasztással – e két zseniális, szerkesztőileg és producerileg is alulmúlhatatlan teljesítmény azonban mind csak gyermekbetegség volt a Benkő feleséget keres!-hez képest.
Látták? Nem? Tizenhat gondosan előválogatott hölgytípus (rámenős szőke 1999-ben tetovált fekete szemöldökkel, magas-vékony felemás ambícióval, szerény szemüveges, nagymama, ötgyerekes, meg olyan, aki a szokatlan élménytől elfelejt levegőt venni, és meghal, ha nincs valami a lába között) beköltözött egy olyan kalyibába, amihez hasonlót csak a Lakáskultúra különszámában láttak. Azt is a szomszéd adta kölcsön. Az említett ideális környezetben meg kell küzdeni Dánielért, aki a siker érdekében még a hónaljszőrétől is megvált. Jee! Jönnek – mit jönnek? – nyomulnak, csúsznak, testnedveiken siklanak a csajok, a nénik, hozzák a mesternek az üdvözlő ajándékot, aki rendíthetetlenül feleséget keres (felvételről!). Van a díszcsomagban szatmári szilva, nyelves puszi és frissiben saját kezűleg levett XXL-es tanga. Hogy a lantvirtuóz melyiktől hányt először, azt kivágták az adásból.
Hát hogyne: annyira szar az egész műsor, olyan lélektelen, olyan pénzszagú, olyan művi, mint egy abortusz, emiatt nyilvánvalóan senki nem nézi. Senki. Valahogy mégis mindenki képben van. Kivéve szerencsétlen Benkőt. Most megoszthatja a figyelmét: kapkodhatja a tekintetét jó nagy cicik, gyantázott bikinivonalak, megereszkedett lovaglóizmok között. Holott igazán csak egy helyre kellene nézni: befelé. Ami a kereskedelmi televíziónak nem sajátja, sőt, kimondott szerződésszegés. A szerelem meg nem fejléces papíron lakik. Vagyis legutóbb máshol látták.
Bereczki-Csák Helga
csak.helga@civishir.hu
