Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Hölgyek és urak a kereszthuzatban

| 2011. 01. 11. | 16:22:12
Debrecen – Nem véletlen, hogy az élettársi kapcsolatok felbomlásáról nem vezetnek statisztikát. Nem törvényes forma, nem mérhető; nem sokba nézi se a társadalom, se a jog. Bár rengetegen élnek így. Számadatok még sincsenek róla. Pedig lehetne velük riogatni.
Hölgyek és urak a kereszthuzatban
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Legalább annyira, mint a válási mutatókkal. Vagy jobban. Most, 2011-ben úgy állunk, akár hivatalosan is bejegyzik, sőt az élettársi kapcsolat a népítélet szerint is elfogadott. Addig, míg a pár össze nem házasodik. Mert rendben van, hogy szűk évtizede nemhogy jegyesség alatt nem vetnek már külön szobában ágyat az örömszülők, de úgy 16 év felett szimpla együtt járás esetén sem; ahogy az összebútorozás is teljesen normális: derüljön ki időben, kinek büdös a lába, hogyan tekeredik a fogkrém tubusa, hogy az első közös reggelinél a mámor jár át vagy a kétség, hogy hívni kellene egy zavarvizsgálót. Csakhogy amikor már két éve ugyanazon az ajtón lép ki egy egyébként összetartozni látszó nő és egy férfi , a külvilág elkezd érdeklődni, mormogni, sisteregni, valamit várni. És ugyanígy a belvilág is elkezd érdeklődni, mormogni, sisteregni, valamit várni. A nőé biztosan. Aki nem Teréz anyának született, nem erőszakolták meg tinédzserként vagy nem kényszerült végig nézni, ahogy a részeg apja veri az anyja fejét a falba (sajnos ők is sokan vannak), az férjhez szeretne menni. Legalább egyszer. Legalább titokban. Legalább egy kis időre. Azok az élettársi kapcsolatban élő nők, akik ezt cáfolják, persze azok sem hazudnak. De tagadnak. És megmaradnak élettársnak úgy, hogy annak létjogához, elégségességéhez ideológiát gyártanak. Méghozzá kizárólagosat. Hogy csak ez a jó. Az a formula, ami bármilyen édes is, kissé huzatos, mert a garázsajtó nyitva van. Úgy maradt. Hiszen úgy hagyták. Hogy ki lehessen rajta osonni, suhanni, robogni, ha úgy adódik.

A nyakunkba szakadó esküvői kiállítások, arabálok, jegyes ceremóniák, vőfélytalálkozók közönsége kétféle emberből tevődik össze: az egyik fele komolyan gondolja, hogy most vagy majd egyszer. A másik fele pedig röhög azokon, akik komolyan gondolják, hogy most vagy majd egyszer. Értékében legott semmi különbség nincs a két felállás között: együttműködni, gyereket nevelni, egymás idegeire menni ugyanolyan sikerrel lehet tartós párkapcsolatban, mint házasságban. Legfeljebb elérkezik a perc, mikor a gyerek egy kicsit zavarba jön, ám okos szülő a helyszínen orvosolja a kínos kérdéseket. Legalábbis betanít a gyereknek néhány hatékony szófordulatot. Annak hiányában egy öklöst.

Amikor egy pár összeköltözik, azzal a férfi helyzetbe hozza a nőt. Terhet rak rá. A ki vagyok én melletted? kérdése – házasságban ugyanúgy – előbb-utóbb eljut a mennyit érek?-ig. Ám ha a férfi elodázza vagy kerüli a lépést, megkérdőjeleződik maga a vállalás. Az elvehetetlen senki vagyok túlzó válaszát egy forradalmár hangja nyomja el, aki zengeni kezdi: értelmetlen a házasság. Hitében meghagyni, félig bátor biztatásokon hintáztatni bárkit, tényleg cifra aljasság. Ahogy az is a mindhalálig bennünk ténykedő ördög extra szolgáltatása, hogy a hivatalosan elkötelezettebbek gyakran jóval bátrabbak, ha valaki más felé nyitni lehet. Veszedelmes kockajáték az ember egy szál magában is, hát még ha párra lel! Ahogy az látszik: mindent el lehet követni a gyors halál érdekében itt is, ott is.

És mégis. Az élettársi kapcsolat pult a gyorsétkezdében. A házasság terített asztal. A szent cél ugyanaz. A forma más. A természetesség ellenségei sem barbárok, inkább modernek. Mint Szandika a Való Világban...

Bereczki-Csák Helga
csak.helga@civishir.hu

További híreink
Élmény
Élmény
Sok mindenre számított, de volt, amire egyáltalán nem.
Csak élet van
Csak élet van
Sírni nem volt miért.
Hétezer-ötszáz darab írólap
Hétezer-ötszáz darab írólap
Ennyi röpdolgozatra már az anyaméhben is késő elkezdeni felkészülni.
Gyermeknapi tanítgatás
Gyermeknapi tanítgatás
Amit szabad, és amit nem.
Egy egész népet tanítani
Egy egész népet tanítani
Az első újságíró másfél perc után falfehéren támolygott ki a 32-es szobából.
Életed nője
Életed nője
Nem veszi, hanem készíti a körözöttet, ismeri a villanyóra-leolvasót és sötétben is összepárosítja a zoknikat.
Bőr a bőrön
Bőr a bőrön
Hogy mi a siker? Kezdetben az is, ha eljön a reggel. (Az anyatejes táplálás világnapjára).
Barbie, a zseni
Barbie, a zseni
Szemtanúnak lenni minden túlfőtt-túlpirult álomvilág összedőlésénél szórakoztató és szimpatikus.
Hirdetés
Hirdetés
Miskolcról Debrecenbe: a Loki szerződtette Macsó Mátét
Miskolcról Debrecenbe: a Loki szerződtette Macsó Mátét
A fiatal középpályás aláírta a szerződését.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Lendületet vett Tiszagyulaháza fejlődése
Lendületet vett Tiszagyulaháza fejlődése
Az utak, a közösségi terek és a turisztikai beruházások állnak a középpontban.
Hirdetés
Hirdetés
Autók ütköztek a debreceni kereszteződésben
Autók ütköztek a debreceni kereszteződésben
Áramtalanítják a járműveket.
Gazdaság
Augusztusban érkezhet az iskolakezdési támogatás
Ám úgy tűnik, nem mindenki ugyanannyit kap majd.
Nem csak lakni, élni is lehet Bojton
A fejlesztések mellett a közösségépítésre is egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek a faluban.
Komádiban még mindig sokaknak kapaszkodó a közmunka
A közfoglalkoztatás egyszerre jelent megélhetést és városfenntartást – mondja a polgármester.
Nem elég a Sziget-kék, még bocsok is születtek
Egyre nehezebb a verseny a debreceni állatkert számára, de nem csak ők küzdenek a jegyvásárlókért.
Nőtt a gyereklétszám, megújult az óvoda Kismarján
Három év alatt felújítások, új programok és egyre több beiratkozó érkezett a Tarka-Barka Óvodába.
Támogatott tartalom
Nem csak a környékről járnak a berettyóújfalui strandra
Nem csak a környékről járnak a berettyóújfalui strandra
A Bihar Termálligetbe Romániából, és nyugat-európai lakókocsis turisták is érkeznek.
Debrecenben a lehetőségek városa épül
Debrecenben a lehetőségek városa épül
Nagyvállalatok és helyi cégek egyaránt toboroznak.
 Megnyílt Debrecen új prémium szépségszalonja
Megnyílt Debrecen új prémium szépségszalonja
Professzionális szolgáltatások a L’Essence De Luxe-ban.
Borünnep Debrecenben: idén is jön a FestiWine
Borünnep Debrecenben: idén is jön a FestiWine
A rendezvényt hagyományosan zenei és szabadidős programok is kiegészítik.