Előjátékok karácsonyra
Félig vicc. Tapasztalás útján (idén már) tudom, hogy a testében Whoopy Goldberg méretű egész pulyka lábát össze kell kötni, különben szó szerint beterpeszt a sütőben, amitől még az ajtót se lehet rácsukni. Nyilván maradnom kellene a nem halevő egyik fél családomban is a halnál, mert annak legalább a végtagjaival nem adódna gond, de mi már csak ilyen háztartás-karrieristák vagyunk. A lakás még éppen nem gyulladt ki, de a meghitt sötétben szelte már ketté a szaloncukor cérnája helyett a karácsonyfaizzó vezetékét fémnyelű olló – az angyalokat szinte élőben láttuk, a csillagok pedig egyenesen valódiak voltak. A fáról ne is beszéljünk – amelyik nem hullik le tar kopaszra december 26-ra (beleértve a 8 ezer forint per méter futtatott ezüstöt is), az már gyanús. Egy alkalommal azonosíthatatlan bogyók mutatkoztak a fenyő törzsén és ágain; eleve tetszett, hogy nem ormótlan tobozokkal, de legalább kis termésekkel felszerelve adták a tűlevelűt, ami önmagában is a szoba díszévé vált. Olyannyira, hogy szentestére a bogyók mocorogni kezdtek, és körülbelül 6 millió apró lepke lepte el a lakást. Meg a szomszédokat. Idén rajzolni fogjuk a fát vagy megnézzük a rokonoknál.
Félig dráma. Két hete betörtek a szülőkhöz – nem nagy sztori, ünnepek előtt magukhoz vettek a nem cigány(!) bűnözők egy kis adományt: pénzt, örökségből maradt aranyat, fényképezőt, GPS-t. Fél napig helyszínelt a rendőrség, már berúgott a fél szomszédság örömében, hogy rengeteg az ujjlenyomat, mire kiderült, hogy mind a miénk. Mármint a családé. Profi harcosok jöttek (szigorúan reggel 7 és 9 között) fosztogatni: kesztyűben, lábzsákban. Mint a filmeken, felforgatták a házat, kirángatták az összes ruhát a szekrényekből. Tiszta szerencse, hogy az öcsémet nem vitték el. Egyrészt kitelik a szerencséjéből, másrészt tényleg kár lett volna érte (16 éves, pálinkát főz – legálisan –, nyulakat tenyészt, röntgenfelvételeket és antikvitásokat gyűjt, utóbbi alatt kb. 18 forintot érő rozsdás bukósisakot kell érteni). Szóval e betörő bácsikkal kapcsolatban már nyomon van a szerv: egy fekete kombi BMW-t keresnek, ami azért érdekes, mert azon a vidéken még mindig tuningolt Ladához vannak szokva a népek városon, falun meg szekérhez (ez most bunkó fészekbe kakálás, de nagyjából tényleg ez van). Szóval a fekete kombi BMW-s nem cigányok a nagy keresgélésben a bankkártyát és az akkurátusan – hol máshol? – mellette tárolt PIN-kódot nem találták meg, viszont arra fordítottak időt, hogy a karácsonyfadíszeket egytől egyig összetörjék. Ha meglesznek az elkövetők, rendkívüli kiadatást kellene kérni, hogy valamelyikük vízkeresztig a fenekénél illesztett csúcsdísz lehessen.
Igazi dráma. Ha már a családi ékszerek is szóba kerültek: baromi magasan van az arany ára. Most érdemes törött kapcsolókat, elszakadt karkötőket, végérvényesen összegabalyodott bokaláncokat összeszedni. Azt, amelyik érték, de nem feltétlenül emlék. Már ha van ilyen. És sokaknak van. Sokan viszik is az átvevő helyekre. Csak úgy koppan a század grammokra is érzékeny mérlegen a karikagyűrű a szomorú úr kezéből. Hoz egy női aranyórát is. Tájékoztatják, a szerkezet nem számít bele a súlyba – jó, akkor maradjon. Mögötte öreg néni áll. Gondozott, ősz hajú – maga szokta berakni, látszik rajta. Apró papírzacskóból két arany medált ejt a pultra, épp egymás mellé. Két feszület. Kicsi a súlya, így ő is hazaviszi. Maradnak a Jézusok a kereszten. Mindannyiunk bűnével. Mindannyiunkat megváltva.
Bereczki-Csák Helga
csak.helga@civishir.hu
