Akikből egy is sok

Nem nagy sztori. Burgundia-Kossuth, utcasarok. Akárhonnan nézve belváros. Ül az ember a játszótéren. Nem azért, mert ott van kedve, hanem mert kábé most oda rendelte a sors. Ha már ül, akkor szétnéz. Újságot úgysem lehet olvasni az aznapi csöves garnitúrától: vakságra játszanak, hozott nedűvel. Épületes-emeletes párbeszéd zajlik köztük. Néha még alany és állítmány is van benne, de hétfőnként csak egy he-re futja, ünnepnapon két oszt-ra. Persze, jó emberek voltak egykor, a társadalom vibráló lángoszlopai, okleveles polihisztorok, csak félrement az asszony, aztán hozta az ügyvédet, vitte a házat, meg a futtatott aranyat – volt hajlék, nincs hajlék. Szégyen előttük újságot olvasni: számukra az univerzális lételem – takaró és toalettpapír, miegymás; nem szórakozás.
Az átsétáló ötfős cigány munkásbrigád vidámabb színfolt, bár a munkás- előtagot egyrészt a jóindulat, másrészt a vonuló egyen-kantárosnadrág szüli. – Gyá, de szeretem a gyerekeket! Ám a játszótéren ezekből van a legkevesebb. A szomszéd boxert a homokozóban trenírozzák: itt tanulja meg elásni és kiásni a csontot. Hol máshol? Kicsi még a fűhöz, betonon pedig mégiscsak állatkínzás. Két perc alatt be- és visszakaparja a nagy velőst, úgyhogy örömében oda is tojik. Tapsvihar, puszi, pacsi. Nem trauma ez sem, máshol világválság van. Vigasztalódjon mindenki, ahogy tud. Vagy nézzen máshova. Folytatódik a szellemi wellness: a rácsos csatornafedél között kimászik egy egér, hagytak-e valami tízórait a közeli általános iskolákból cigizni ide járók. Nem hagytak. Egy szélfútta függvénytáblázat, összetört öngyújtó, ivóleves flakon, megkímélt állapotban lévő, önhibáján kívül esőáztatta tampon viszont van. (Majd ha megkérdezi a gyerek, mi az, megmondom neki, termékbemutató). Az egér meghal, de nem éhen. Debrecenben nincs is belőle sok. Megeszi a „felettese”, akivel másnap nem egyeztetett találkozás formájában a nagyvárosi sznobmese újabb epizódja következik.
A Csapó utcai virágpiac melletti pinceablakok egyikéből délelőtt 10-kor kirohan egy patkány. Lefejel egy csupasz emberi sípcsontot, amitől megszédül, majd néhány másodpercig még vergődik ugyanazon végtag lábfején, amit összekarcol, de különösebben nem sebesít meg, aztán befut egy újabb pokoli nyílásba. Keresi a rokonait. Biztosan Debrecenben élnek azok is. Egy Teréz anyának öltözött állatmentő némi Spektrum tévés beütéssel abszolválja a történést: – Szegény. Mármint a patkány.
Na most. Mit tudom én, mire jó a patkány. A biológiai egyensúlyával, a csúcsragadozók dilemmájával, gyógyszerkísérleti részvételével, a lefolyótisztító, gánylebontó képességével együtt éljen ott, ahova való. Mint a fiú-fiú szerelem: tudom, hogy van, de ne lássam. Hozzám meg főleg ne érjen! Csak kérdezem: ha Debrecen belvárosában délelőtt patkányok közlekednek, hol lehetnek este? A giroszodban?

Bereczki-Csák Helga
csak.helga@civishir.hu












































