Magyar lehetek!

Bizonyára kitalálnak valamit az illetékesek, hogy senki kedve ne menjen el se magyar konzulátuson, se magyar nagykövetségen. Milyen a székely, máris élvezi, hogy nyelvismeretét is bizonyítania kell, mint egy nem magyar ajkú idegennek, aki magyar állampolgár szeretne lenni.

Egy kis mosolyogtatóval szolgálnék:

Magyar akarok lenni!–bömbölte Karcsika, miután Biri nénitől, a bibircsókos orrútól, akit most már nem nevezett boszorkának, megtudta, hogy – égszakadás, földindulás! – Csíkban is verik le egymást a konzulátuson az emberek a magyar állampolgárságért. A tanító nénit is kérdezte, de ő leintette, hogy fiacskám, te még kicsi vagy, előbb tanulj meg írni és olvasni, mert sok van még addig, hogy rendesen tudj magyarul. Aztán ott a nyelvvizsgán nem lenne szép szégyenkezned. Drukkos vagy amúgy is, s ha meglátod a magas nyelvbizottságot, becsinálsz, főleg, ha olyan kérdéseket tesznek majd fel neked is, mint valami kínai bevándorlónak.

Karcsika okos gyermek volt, tudta, hogy miért beszél így a tanító néni. Sokat fülelt, azt is hallotta, hogy mit mondott egyszer a hűje magyarországiakról, akik olyanoknak is magyar nyugdíjat adnak, akik egy órát sem dolgoztak Magyarországon, de ügyeskedéssel elintézték az állampolgárságukat, pedig ott se laknak. Egyszer azt is hallotta, hogy valami szavazás után azt mondta a tanító néni, aki akkor még nem volt a tanító nénije, mert még nem járt iskolába, tehát a szomszédban lakó tanítóné azt kiáltotta át az édesanyjának: –Te, Mariska, akkor lássak én magyar állampolgárságot, amikor a hátam közepét. Ezekkel cseresznyézzek egy tálból? Ezekkel, akik megtagadtak?

Tanulni kell? Hát tanulok! – döntötte el. Biri néninél jobban senki nem tud magyarul. Ő úgy beszél, hogy levegőt se vesz. Sokszor akartam már helyette lélegezni, amikor mesélt. Megkérem, tanítson, mert a tanító néni ezek után biztos nem segítene. A hatás kedvéért ekkor kezdett Karcsika bömbölni, mert látta, hogy Biri néni épp söpröget az udvaron. Az öregasszony meg is vigasztalta. –Már hogyne tudna egy ilyen nagyfiú magyarul? Na, gyere, kezdjük azzal, amit a legjobban szeretsz. Egy hétre tervezzük el, hogy mit ennél. De előtte, amikor belépsz, azt mondod: Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Azért jöttem, hogy nekem is adják meg a magyar állampolgárságot! Magyar vagyok, az is akarok maradni. Hallgassák meg, hogy mit szoktunk enni: hétfőn reggel ordás puliszkát, délben a vasárnapi húslevesből churutos laskalevest, amibe szárított hiripet is főztek. Másodiknak murokfőzelék, ökörszemmel. Estére csak savanyú tej gombolyagon főt pityókával, mert írót csak kedden szoktak hozni. Kedden reggel szilvaízes kenyér tejjel, délben tárkonyos pityókaleves, utána fuszulykafőzelék orjassal és savanyú káposztacika. Estére madárlátta kenyér púposrántottával és seggvakaróból tea. Szerdán reggel verttej, kolbász és pityókás barnakenyér, délben cibere leves, fasírozott és pityókapire, kovászos uborkával. Este tea és valami tészta, mondjuk, almás.

Csütörtökön reggel csavarthús mustárral, kenyérrel, kokojza teával, délben damikaleves és angyalbügyürű prézlivel. Estére aludt tej és sültpityóka vereshagymával. Pénteken, mert katolikusok vagyunk, böjtös reggeli: pirított kenyér vajjal és mentatea, délre szűz paszulyleves és hígpalacsinta, esetleg apácafánk vagy apácanyelv, estére púposrántotta, kenyér és málnaszörp. Szombaton reggel hagymás ránték, tea és puliszka, délben becsinált leves és barátfül juhtúróval, estére bálmos és sovántej. Vasárnap reggel tojásos agy vagy sajtos tojásrántotta, gabonakenyér és egy szelet kalács tejeskávéval. Délben tyúkhúsleves grízgaluskával, sóba-főtt, pityókapire almaszósszal vagy piros kokojza kompóttal, majd csöröge. Estére fekete kokojza-lekvár, kenyér és édes tej.

–Aztán, ha még kérdeznének, megemlíthetsz olyan ételeket is, mint a pecsdzsem, a bundás hiripszár, a pánkó, az ordás-kapros-kőtes-palacsinta, a fásmeggy kompót, a lebbencsleves, a csihánfőzelék, a cikórialeves, a bugyantott tojásleves, a zsendice, a káposztás laska… Gyomorrontásra pedig a dancura gyökeret ajánld. Elmondatod, hogy a laskát nyújtódeszkán, laskasirítővel nyújtják, majd felvágják lapítón, ahol a húst potyolóval puhítják. A lapítón gyúrják a csipetke tésztáját is. És ne feledkezz meg a köhögésre is oly finom bercsóka szörpről se!

Karcsika ma már boldog, mert érzi, hogy biztosan sikerülni fog a nyelvvizsgája, s utána nyugodtan mehet Budapestre, mert ejsze, nem fogják lerománozni magyar állampolgárként is, mint múlt héten az édesapját.

További bejegyzésekért kattintson az Édes Erdély blogra!