A kolontos nem gazember!
Azon is elcsodálkoztam volna, ha a kéziszótára szót nem húzza pirossal alá az okos gép, ami csak a kéziszótár szót ismeri fel. Ennek ellenére, ne keressük e szót se Kriza János XIX. századi Erdélyi Tájszótárában, se Sántha Attila 2004-ben kiadott Székely szótárában. E szó egyszerűen csak él, és virágzik. Berecz András mesélése közben nem egyszer hallhatjuk e kifejezést. Elek apó egyik meséjében találkoztam vele először, a Kolontos Palkó címűben, úgy 60 éve. Kolontos Bandiról is olvastam a Hétszépségű királykisasszonyban és hadd ne folytassam, mert családnév is e szavunk, jelentése pedig általában: jókedvű, mókás, furfangos, tréfacsináló. Nem mindig. De erről majd később.
Minap Székelykeresztúron – e településnevet is pirossal húzza alá az okos masina –jártunk. Hitvesem nagynénjét látogattuk meg. Kétrét hajlott, 89 éves asszonyt. Az évek a hallását meggyengítették, testét is, de szürkeállományát nem. Okos, választékosan beszélő, pedig se rádiója, se tévéje, nincs, újságot nem olvas, könyvet se sokat olvashatott a Szentíráson kívül, mert ő valóban a mosástól görnyedt meg.
Leány korában a Gyárfásoknál volt szobalány. Azok utódainál, ahol Petőfi is megszállt a segesvári csata előtt. Esze, szorgalma, munkabírása és hűsége miatt nagy tiszteletet vívott ki asszonya szemében. Egy kis cselédházat és mintegy 10 ár udvart-kertet kapott ajándékba, a kúria mellett. Ma is abban él. Amíg szellemi fogyatékos gyermekek nem kerültek a Gyárfás-házba, ügyelt Petőfi körtefájára is, hiszen alig 50 méternyire lakik attól.
Ilonka nénit, mint cselédlányt, demokrata nővé akarták emelni az elvtársak. Ki is küldték egy gyűlésre, mint a rajon képviselőjét. A rendhez és tisztasághoz szokott nem tűrhette a szemetes, rendetlen kultúrtermet, hát hamar seprűt vett kézbe, s mire megérkeztek az első betereltek, már szép rendben voltak a székek is. Egyiken ő ült. Észre sem vették. Várták az elvtársnőt. Mikor rádöbbent, hogy róla van szó, felállt.
A falu tanítója üdvözölte, majd kiszólította az asztalhoz. A jegyzőkönyvet író tanító felkéreti a rajoni küldöttet, hogy szóljon az emberekhez. Ilonka pedig beszélt, hiszen nem csak a keze járt jól. A templomban –, ahova kicsi gyermekkorától minden vasárnap betért –, az igehirdetéseken megtanulta azt is, hogy miként épül fel egy beszéd. Nem evangéliumi idézettel kezdte, de a dolgozó nép szerepének megváltozását szépen a jelenlévők tudtára adta. A gyűlés végén aztán a tanítónak, aki a kultúrház igazgatója is volt, azelőtt pedig kántortanító, elmondta, hogy ilyen szutykos helyen, mint ez a kultúrotthon még nem járt s szerencse, hogy idejében be tudta fejezni a sepregetést, mert mit mondott volna a dolgozó parasztság a derékig érő szemét láttán? A tanító csak állt egyik lábáról a másikra, aztán megkérte, hogy erről a takarításról a rajonnál, ha csak nem akar neki rosszat, szót se szóljon.
Olvasd tovább az Édes Erdély blogban!
