Óvó bölcső
Kezdő anyaként meg se fordult a fejemben, hogy helyhiány miatt elküldhetnek a fenébe. Nem sejtettem az egy évre előre készített listákról sem, azt hittem, ez úgy működik, ahogy nem: hogy bemegyek, beíratom és beszoktatom. Hát nem! Mivel lakótelepen laktunk, egész életemben hallottam a pelenkások zsivaját, sima ügynek gondoltam a gyerekek bölcsődei elhelyezését, pláne egy olyan nagyvárosban, mint Debrecen. Csakhogy kiderült, a telítettség már ezen a téren is eluralkodott, a helyhiány pedig nemcsak az egyetemeken létező kifogás. Mindeközben engem hívogatott a váratlanul felkínált álláslehetőség, így hát „előszedtük” a protektorainkat, rég nem látott jó ismerősünket, és sikeresen benyomtuk a gyereket egy bölcsibe. Örültünk.
A másodiknál már résen voltam, egy évvel a munkába visszatérés tervezett ideje előtt felkerestem a kiszemelt intézményt, jelentkeztem, feliratkoztam, megnyugtattak s én megnyugodtam. Épp ezért ért fejbecsapásként a levél, amiben az elutasító határozatot küldték meg a címünkre: nem tudják sajnos felvenni a fiút, mert területileg nem oda tartozunk. Időközben ugyanis kimenekültünk vidékre, ahol nincsen bölcsőde (csak ez a „felvételi” beszélgetéskor még nem volt aktuális), így a legközelebbi város, Téglás lenne, ahová mehetnénk. Miután Debrecenben és Hadházon dolgoztunk, a nagyobbik gyerek pedig már a falunkban járt iskolába, kissé nehézkes lett volna még Téglást is útba ejteni reggelente és délutánonként, így hát cselhez folyamodtunk. A nagyszülők debreceni lakcímére hivatkozva nyújtottuk be fellebbezésünket, s kérelmünk meghallgatásra lelt: a gyereket felvették a kinézett, megyeszékhelyi bölcsődébe. Halleluja!
...csak kevés van belőlük
Egy korábbi felmérés szerint messze a legalacsonyabb a bölcsődei ellátásban részesülők aránya Észak-Magyarországon, ami alól még a nagyobb városok kistérségei sem jelentenek kivételt. Hogy ennek milyen társadalmi okai vannak, ne firtassuk. Az tény, hogy Debrecenben mindig gond volt a legkisebbek intézményes ellátásával, a helyhiánnyal, a területi illetékességgel, a protekciókkal. Családi napközik nincsenek – vagy csak alig és nem is ilyen kicsiknek –, az óvodába 3 év alatt csak a legkiváltságosabbakat veszik fel (nem éppen szabályosan), az alapítványi helyek pedig drágák és telítve vannak. Úgyhogy a magam részéről már alig várom, hogy bevezessék a falumban az óvodabölcsődét, ahová protekció nélkül, alanyi jogon felveszik a gyereket kétéves korától. Én ugyanis – gazdasági megszorítás ide, jogszabályi módosítás oda – a harmadikkal se akarok majd három évig otthon lenni. Vessen meg érte, aki akar.
.jpg)
B. Gergely Krisztina
