Nyakas parasztok volnánk?
Ebből pedig az következik, hogy a debreceni embernek a szar is keserű. Semmi nem jó neki, minden ellen ágáll: ha felújításra jelölnek ki valamit, az piszkálja a csőrét, ha évekig nem nyúlnak hozzá egy lepukkanófélben lévő épülethez, akkor meg az. Most éppen a szabadéri színpad van soron, de ott az ifjúsági park is meg a nagyerdei strand. Egyik ócskább, mint a másik, rég elérkezett az idő, hogy hozzájuk nyúljon valaki.
Szóval ez a belső feszültségét a nevével is fémjelző, Láncfűrészes nevű olvasónk egy hozzászólásában azt írta a szabadtéri kapcsán, hogy nekünk, debreceni parasztoknak semmi nem jó, ha valamit fejleszteni akarnak, jön a mocsok meg az okoskodás. És van ebben valami igazság!
Ilyenkor például rögtön előbújnak azok a sopánkák, akik állandóan a zöld terület miatt sírnak. A Nádor utcai hajléktalantanya helyére elképzelt kalandpark ötlete sem tetszik mindenkinek: mi lesz a zöld területtel, a beépítettséggel – kérdezik összeráncolt homlokkal. Mi lenne? Az a terület most se szabadon használható közpark, mert még ha nyitva is van az ajtaja: nincs az a jóérzésű debreceni anyuka, aki abban a kuplerájban motoroztatná a gyerekét és nincs az az andalgó szerelmespár sem, aki ott forrna össze egy hosszú csókban. Akadnak persze, akik ott „forrnak össze”, de ők általában nem szerelemből teszik, s ezt inkább hagyjuk is. Tehát ha beépítik, zöld felület ide vagy oda, mindenki csak jobban járhat.
Vagy a szabadtéri színpad! Ez valaha tényleg jó hely volt. Langyos nyári esték, kellemes környezet, jó hangulat… Aki nézett már nyári színházi előadást a Városháza udvarán, az egymás mellett két milliméterre lerakott székekkel, mobil budikkal, az tudja miről beszélek. Persze, szükségmegoldásnak jó ez is, meg a TK-udvar is, mindegy, hol csapkodja az ember a szúnyogokat a térdén két felvonás közt. De állandó jelleggel igenis kéne egy biztos pont a kisebb koncerteknek, kabaréknak. És az is megfontolandó, amit egy másik hozzászóló említett: a rengeteg (minek is ennyi?) testvérvárosunkkal való kapcsolattartásra, népzenei találkozók, táncházak rendezésére szintén kiváló helyszín lehetne az erdei környezet.
Csakhogy Debrecenben ez se megy egyszerűen! Már azt sem értem például, hogy ha a város annak idején nem engedte, hogy az ingatlant a megyétől Boros József vállalkozó vegye meg, akkor most miért kínlódnak ennyit a hogyan továbbal? Ha meg tudták szerezni potom 100 millióért, akkor most hogy nem jut még 50 a felújításra? Mert állítólag – legalábbis a kiválasztott társaság nagyvonalú elképzeléseit nézegetve – annyiból már meg lehetne csinálni az egész kócerájt. Grillpultostul, vécéstül, fedett színpadostul. Csak le kellene tenni a terveket a főépítész asztalára. Ő ugyanis, bármekkora szálka is sokak szemében, nem lesz megkerülhető. Lehet szidni a belvárosi reklámokat, molinókat szabályozó, az üzletek külsőségeit előíró szabályozás miatt, lehet anyázni a feliratok szürkeségét, egyhangúságát elrendelő intézkedések okán, lehet utálni az ízlését, de nem lehet megkerülni. Ha tehát a szabadtéri színpad átalakításának engedélyezéséhez ő kell, akkor ő kell.
Valószínűleg egyébként ehhez a felújításhoz nem kell fákat kivágni, ami jó hír az örökösen emiatt aggódóknak, a strand kapcsán viszont már nem lehetnek ennyire derűlátóak. De aki végignéz a darázsfészkektől hemzsegő és egyéb állatfajtáktól is szívesen látogatott kabinsoron vagy az életveszélyessé züllött öltöző épületén, az beláthatja: muszáj beáldozni néhány példányt egy szebb jövő érdekében.
De jaj, miket is írok már megint! Szebb jövő? Hát márpedig igen! Lehet engem jobbikosnak tartani (vicces, de nem baj), akkor is azt mondom: egy szépen rendbe tett Nagyerdő, egy kellemes nyári színpad, egy 21. századi strand és egy kulturált kalandpark igenis a gyerekeink szebb jövőjét szolgáló beruházások. Csak az állandó zsörtölődést, az örökös nyavalygást kellene már befejezni az egyik oldalon, a húzódozást, a paragrafusokon szarakodást és a hivatali kekeckedést pedig a másikon. Ismerve a debreceni nyakasokat, nem lesz könnyű – eltarthat a megvalósítás még vagy 3-4 ciklusig.
B. Gergely Krisztina
