Geréb

Mások viszont istenítik. Különben nem keresnék meg a szülésük okán, nem lenne pacientúrája, márpedig van. Nem titkolom, nekem is megfordult már a fejemben, hogy jó lenne otthon szülni, mielőtt még átéltem volna a klinikai-kórházi élményt azért, miután pedig már átéltem, akkor meg azért. De nem volt bátorságom hozzá, mert tudom, ma Magyarországon ez még egyszerűen nem szabályos. Ha pedig szabálytalan, akkor még annál is több veszélyt rejt(het), mint amennyit egy szülés amúgy is.

Geréb Ágnes egy bumeráng. Bár nem emiatt fogják ízekre szedni a legutóbbi akcióját, hanem kuruzslásért, de ő akkor is egy bumeráng. Mindig visszajön, újra meg újra felbukkan. Nem adja fel, pedig ha valakinek már nem egyszer azt mondták, hogy ne csinálja, akkor nem értem, hogy van bátorsága mégis csinálni. Kimenni, masszírozni, borogatásokat adni, játszani a messiást, kiélni az egyéni küldetéstudatot. Szüleszteni, utána meg csűrni-csavarni a szavakat, hogy nem orvosként volt ott, hanem bábaként. Egy közeli barátja, kollégája az első közös otthonszülésük után azt írta róla: „Van itt valaki, aki tudja és vállalja, amit csinál. Akinek nincs főnöke, aki nem fél, hogy hibázik, aki minden tévedést is vállal.” Hát ez az! Nem fél, hogy hibázik? Miért, mi ő? A Teremtő?

A bába

Inkább hajlok annak az orvosnak a véleményét osztani, aki levelezésbe került Gerébbel, és nem volt épp jó véleménnyel róla. Azt mondta: volt balszerencséje nem egy, az otthonszülés után, illetve a szülés folyamata alatt az intézetükbe szállított beteggel találkozni. Sokkos állapotban, kivérezve, többszörös hüvelyrupturával vagy lepényi szakban beszállítva, szakszerű ellátás nélkül. Amikor doktor Geréb egyetlen esetben sem volt jelen. Bár a doki a Geréb Ágnes képviselte elvet igaznak és támogatandónak tartja, ám „ennek az elvnek az alapján emberek hitével és bizalmával visszaélni, a bajban magukra hagyni őket, a szülésről lekésni és csak a köldökellátásra odaérni, s mindezt az álságos elv mögé bújtatott üzleti vállalkozás keretében csinálni” számára alapvető erkölcsi normákba ütközik.

Számomra is. Akkor is, ha a legtöbben nem szeretünk kiszolgáltatottan egy kórházi ágyon vajúdni, vadidegenek előtt meztelenül kínlódni, hányni-ájulni a fájdalomtól, szóval szülni, akkor is. Legyen ott egy steril személyzet egy steril környezetben, igény szerint a férjünk, rokonunk vagy egy jóbarát, adjanak fájdalomcsillapítót, ha kérjük, és segítsenek, ha baj van.

Ma az évente megszülető közel 100 ezer babából 500-600 jön a világra kórházon kívül, az esetek többségében nincs jelen orvos. Legfeljebb Geréb Ágnes – annak viszont nem biztos, hogy jó vége lesz. 

B. Gergely Krisztina
b.gergely.krisztina@civishir.hu