Begyulladva

Szép júniusi szombat volt, gyűlt a nép a téren, én is készülődtem lázasan. Mint kiderült, szó szerint lázasan, soha életemben nem volt még 40 fok feletti a hőmérsékletem. Akkor viszont odáig szaladt, a mellem meg két, kőkemény tőggyé duzzadt, rázott a hideg, vert a veríték. Emlőgyulladás. 

Eszembe jutott az orvos, aki, mikor hazaengedett szülés után, azt mondta: akinek második gyerekes anyaként begyullad a melle, azt megszólják, mert lehetne már annyi tapasztalata, hogy nem hagyja idáig fajulni a dolgokat. Hát én voltam ilyen lúzer, úgyhogy a testi tünetek mellett még szorongással és szégyenérzettel is küszködtem, amikor bementem a kórházba, hogy valaki fejje ki belőlem az anyagot. Baromira fájt, összevissza törték szerencsétlen emlőimet, a fenébe kívántam az egész szoptatást. De hát tudtam, a gyereknek ez kell. 

Pedig ittam a tejcsináló teákat, a madártejet, a különféle gyógykivonatokat, de amellett, hogy a méretre amúgy sem kicsi mellem kétszeresére nőtt, alig csordogált belőle valami táplálék. Fejtem én, gyúrtam szakszerűen, ahogy a nagy könyvben olvastam, a háromórás időközökhöz sem ragaszkodtam, amikor éhesen sírt, mellre tettem a gyereket, de mégse. Nekem a másodikkal egyszerűen alig volt tejem, három hónap után pedig feladtam a küzdelmet. Tegyük hozzá, volt azért különbség az első és a második fiam születése között. Eleve az, hogy nem egy helyen születtek, s míg az elsővel a bababarát verzióban részesültünk (állandóan velem volt), addig a másikkal a mamabarát változatot éltük meg: vagyis csak háromóránként hozták be, akkor kellett (volna) megetetni. Az viszont sose derült ki számomra, hogy a kisebbik fiú azért nem volt-e éhes az anyatejre, mert közben kapott pótlást cumisüvegből, vagy azért volt szüksége a cuclira, mert tőlem nem kapott eleget. 

Szóval a szoptatás biztosan egy csodálatos dolog, a gyereknek a legjobb, nekem mégis a kínlódás jut róla eszembe. Ennek ellenére úgy érzem, nem vagyok rosszabb anya másoknál, a fiaim jó kosztosok, szép kamaszok lettek, s természetesen minden negatív emlékem ellenére a harmadikkal is azon leszek, hogy minél több anyatejjel tudjam megkínálni – ameddig csak lehet. 

B. Gergely Krisztina
b.gergely.krisztina@civihir.hu